Első Fejezet

sziasztok! meghoztam az első fejezetet. sosem tudom egyszerre elkezdeni és befejezni, úgy hogy többször kell részletekben megírnom :/ :) de hát ilyen ez a munkás-fáradós élet. jó olvasást hozzá, és előre szólok, nem minden az lesz, aminek látszik ;) szerintem érteni fogjátok - remélhetőleg - hogy mire gondolok. nincs klisééé. millió puszi nektek <3 

- Szorul a hurok, CamCam! – röhögött Travis, miközben meggyújtotta a cigijét, beleszívott, és látványosan tüdőzte le a tömény nikotint se perc alatt, hogy aztán az arcomba fújhassa élvezettel a füstjét. – tudod, mit mondanak ilyenkor?

- Hogy a szépekre száll a füst?

A szemét forgatta.

- Hogy akire ráfújják, azt meg akarják húzni.

Éreztem, hogy égni kezd az arcom gyengén, miközben szem forgatva mosolyogtam.

- Fejezd ezt be, ez nem vicces.

- De komolyan, mondj három okot, amiért Ő az igazi neked.

A gyomromba markolt az ideg és a kellemes bizsergés, mindez egyszerre. A szemeim szinte automatikusan reagáltak a gondolatára és lecsukódtak. Az ajkaim rögtön csókjára szomjaztak, Istenem, normális érzés ez?

- Cam?

- I-igen?

- Zoomolsz. Mondj három okot. Nem is – bökött rám ujjával – mondj három pozitívumot, amiért olyan nagyon nyálasan összeilletek.

A levegő megfagyott a torkomban, mintha mínusz fokok lennének és fázni kezdenék. Travis tekintete alatt egyre kisebb lettem, mintha érezte volna ő is a bennem burjánzó izgatottságot. A szavak egyszerre öntötték el a nyelvemet olyannyira, hogy a legvégén csak egy brekegés bukott ki belőlem. A szemöldöke összeszaladt, miközben kifújta az újabb adagot.

Szemeztem azzal a cigarettával, de nem akartam ismét rágyújtani. Végül csak elővettem egyet. Megdörgölte a borostás állát és felsóhajtott. Ebben a sóhajban a világ összes fáradalma benne volt.

- Eddig jól állunk. Háromból mennyi is? Nulla.

- Oliver nagyon vonzó.

Travis felhorkantott, majd köhögést imitált.

- És okos.

- Ez eddig egy. Hagyjál a klisé vonzó, okos, kigyúrt szöveggel, - a hangja elárulta, hogy most igazán komoly dolgot fog mondani. – az sem érdekel, hogy nagy a farka.

Travis nagyon szerette, mikor a szemeim nagyra nyílnak és a forróság elárasztja az arcomat.

- T-Travis… én nem is mondtam i-ilyet..

- Bár mondjuk nincs viszonyítási alapod – tűnődött – honnan tudod, hogy mennyire nagy?

- Tr…

- Egy tízes skálán mennyire fájt?

A cigi kiesett az ujjaim közül, lányos zavaromban össze-vissza söpörtem a hajamat az arcomból és nevetve vettem fel a cigit.

- N-nem az a lényeg.

- Igaz, - vont vállat – enyém közepes, de játékos. – kacsintott, majd jól kiröhögött, amint a földre kúszott a tekintetem. – komolyra fordítva a szót.

Travis egy lépést közelebb lépett, beleszippantott még a cigibe és elpöckölte a fejem fölött. Magas alakja fölém tornyosult, két keze a vállaimra csúszott, hogy aztán megszorítsa.

- Nem tudom, milyen válaszra vársz, hiszen nem is ismerem még.

Travis mosolya a füléig ért.

- Pontosan erre a válaszra vártam, köszönöm. – a hajamat a hátamra simította. Egy tincsemet az ujja köré tekerte, a tekintete végigkövette a lagymatag mozdulatait. – keresett azóta, hogy megfektetett?

A fülemben éreztem a szívverésemet.

- Persze, tegnap előtt is beszéltünk.

- Miről? Hogy milyen az időjárás a másik oldalon?

- Megkérdezte, hogy mikor érek rá – mosolyogtam fel rá őszintén. Valóban ezt kérdezte, hiába igyekeztem tagadni a boldogságot a hangomban, képtelen voltam. Travis megrázta a fejét, még beletúrt a hajamba a tarkómnál, aztán elengedett.

- Ajánlom neki, hogy viselkedjen, ha nem akar az öklömmel találkozni.

- Hú, a tetkók keménnyé tettek, Öcskös – veregette meg hátulról Jack a hátát. Csak akkor szűrődött el hozzánk is a zene bentről, ami egyre hangosabban bömbölt Jack otthonából. – gyertek, igyatok meg egy felest, ne lelkizzetek ennyit.

- Nekem elég volt mára – adta be az unalmast Travis – lelépek. Jössz, Cam?

- Miért hívod őt Cam-nek? Nem Camie, Callie.

Össze mosolyogtunk sunyiban. Ezt csak mi ketten érthettük.

- Nem, még maradok egy kicsit.

A telefonomra pillantottam izgatottan, ám nem kaptam új üzenetet. Visszacsúsztattam a telót, eldobtam a cigit és elmentem még egy felesért. Travis még küldött egy hazautazós szelfit magáról, amin bandzsított, én pedig röhögtem rajta. De ezt a röhögést nem éreztem magaménak. Azt ígérte, hogy benéz. Újra olvastam az üzenetét „Meglátom. Ha nem megyünk haverokkal, akkor talán benézek.” Ebben minden volt Callie, csak ígéret nem.

Leültem a székre és mély levegőt vettem. Köhögtem egy kicsit, túl sokat cigiztem az este folyamán. Az ajtóra pillantottam és szinte láttam magam előtt. Ahogy belép a zöld nadrágjában, fekete pólójában, és a zöld szemeivel kutakodik utánam. Majd megtalál, rám vigyorog úgy, ahogy aznap tette. A mindentudó, kicsit rideg, megtörni való mosolyával. A rövid világos hajával, borostájával, RayBan-jével. Bemennénk, táncolnánk, aztán hazamennénk egy-két feles után. A sóhajom ismét mélyről tört elő, de jó is lenne. A horoszkópom is azt mondta, hogy ma kalandos estém lesz.

Hát, ez minden volt, csak nem kalandos. Visszatérve a valóságba még mindig ott ültem egyedül, és vártam Oliverre. Nem írt messengeren, 5 perce volt elérhető. Biztosan a haverjaival ment, amit megértek, én is a barátaimmal vagyok. Meg hát nem voltunk együtt, miért is lennék neki az első helyen? Olyan buta vagy, Callie. Verd ki őt a fejedből! Menj és érezd jól magad a többiekkel.

A többiekkel, akik a pasijukra simultak. Csak én ültem ott egyedül. A pozitív énem rögtön csilingelt: már nem sokáig!

A lábaimra álltam, és elköszöntem a többiektől, ideje volt hazamásznom.

A kisvárosunk utcáit elborította az éjszaka leple, csupán a haloványan villogó lámpák mutatták az utat. A karjaimat dörzsöltem és közben egészen a csillagokig néztem el. A mosolyom a fülemig ért, ahogy megpillantottam a göncölszekeret fölöttem. Az ég szembe tűnően tiszta volt, minden egyes égitest tükröződött a mellettünk lévő kis tavacskában. Szeptembert írtunk, az időjárás azonban nem hagyott cserben és kellemesen meleg volt. A fázás is inkább csak a józanodás miatt lehetett.

Meggyújtottam a cigimet – amit valójában nem értem, miért szívok – és füstölni kezdtem. Olyan csendes volt az utca. Egy zaj sem volt, mintha faluban lennénk. Bár inkább az is volt, mint város. Messziről macskák jajgatása hallatszódott, meg kutyaugatás, valószínűleg kergetőztek, nem játékból.

Hátrapillantottam megszokásból, megnyugtatott a tudat, hogy egyedül vagyok az utcán. Nem mintha bármi is történne felénk, ellenben jobb félni, mint megijedni.

Követtem a felszálló füstöt és titokban elképzeltem, ahogy szívvé alakul. Krisztus, a szemeimet forgattam a saját gondolatomra. Ne képzelődj már. Ahogy Travis mondaná, túl sokat zoomolok. Tényleg így volt, de hiába próbáltam irányítani, nem ment.

- Reménytelen vagy, Callie. – mondtam magamban, ahogy ráfordultam az utcánkra.

A többiek már rég az igazak álmát alusszák, mikorra én betoppanok. Még jó, hogy nem ittam annyit, nem szó szerint toppanok – esek. Reméltem, hogy Oliver eljön azok után, ami köztünk történt. Mégis csak… lefeküdtünk. Nyeltem egyet, hihetetlen, hogy megtörtént. Biztosan keresni fog most már, eltelt egy hét azóta. Kedd körül szokott írni, hogy jó neki a szerda vagy csütörtök. Próbáltam általában hozzáegyeztetni, úgy sincs sok dolgom, maximum hétvégén.

Megtorpantam a házunk előtt, és meglepődve konstatáltam, a lámpa még égett a nappaliban. A szívem őrült táncba kezdett, teli talpú lépéseim árkot vájtak az aszfaltba. Vajon a bátyám van fent vagy anya? Pillanatokon belül ki is derült, mikor Nicholas tekintete homlokon bökött éjnek idején.

- Szia. – intettem bután.

- Szia. – mosolygott kisfiúsan, majd visszafordult a laptopjához. Hogy miért nem a szobájában internetezett, azt nem tudtam volna megmondani.

Egy pohár vízért a konyhába mentem. Miután meghúztam, leraktam nagyobb ricsajjal, mint terveztem a konyhapultra, sokáig fogtam még ott a bögrémet. Éreztem a szemeit a hátamon, és ettől még feszültebb lettem.

- Minden rendben? – érdeklődött a rekedt, álmos hangján.

- P-persze. Te hogy-hogy fent még?

A vállam fölött összenéztünk, fázni kezdtem.

- Nem tudtam aludni.

Automatikusan nyúltam a teámért, ami nekem mindig segített. Elé csúsztattam.

- Ez nekem mindig segít. – mosolygotam rá, de mikor nem viszonozta, ismét egyenesre görbültek az ajkaim. – de lehet, neked nem segítene.

Nicholas komor szemekkel pásztázta a filtert előtte, a homloka ráncos volt, gondolatokkal teli lett tekintete. Gondolatok, amiket képtelenség volt olvasni. A szám beszédre nyílt, azonban szavak helyett csak leültem vele szembe. Ekkor már engem pásztázott. A farkasszem nem tartott tovább öt másodpercnél, nem bírtam állni jéghideg kék szemeit. Egyre kisebbnek éreztem magam és legszívesebben el akartam volna bújni, hogy ne kelljen látnia.

- Azt hiszem én… megpróbálok elaludni.

Egy hang sem hagyta el a száját, viszont folyamatosan nézett. Az ujjai megálltak a billentyűzeten is, felfelé fújt egyet, hogy felül öt centis tincseit elfújja a szemeiből. Nehéz lábaim alig bírtak vonszolni, többször megálltam még, ajak harapva, tanakodva, mit is mondhatnék? De csak ennyire futotta:

- Jóéjt.

Fellélegezve dőltem be az ágyba, a zuhanyzás várhatott másnap reggelig. Amíg meg nem éreztem a büdös cigi szagot a hajamban is. Akkor döntöttem úgy, hogy le kell fürdeni szigorúan.

Az ágyba dőlve frissen és üdén még Travis majomkodós képén röhögtem. Messengeren ezek a maszkok kiváltképp viccesek voltak főleg, mikor a barátod egy barom és a félmeztelen testét mutatja, a cicije köré szemeket és szájat rajzolva.

- Jézus Trav, még be vagy állva.

- Meg fel is.

Még jó, hogy nem látta a fülig pirult arcomat.

- Vörösödsz.

- Nem is.

- Ó, de igen. J Jó éjt, Cam.

- Neked is, Travis.

***

Krisztusom, nem hiszem el, hogy pont most kellet ilyen élesnek lennie a borotvának. Szépen elvágtam a belső combomat és vérzett is. Dühömben a szemeimet forgattam és eldobtam az olcsó borotvámat. Benyúltam a fiókba és előkutattam egy bontatlant, ami anyáé volt. Azon volt legalább krém és nem sértette fel úgy a bőrömet. Puhának kellett lennie.

Végig húztam mindkét lábamon még egyszer-egyszer, meg azok között is óvatosan. A gyomromban ököl nagyságú görcs volt, igyekeztem nem mindent leverni magam körül. Tagadhatatlan volt az örömöm, a fülemig ért a szám, mikor a tükörbe néztem. Nedves hajam a nyakamra és az arcomra tapadt, sietnem kellett, mert már csak fél órám volt és megérkezett.

Mindig olyan random történtek a dolgok, legalábbis mostanában. Egyszer csak rám írt, hogy itthon vagyok-e, sikerült eljönni a kis városkánkba. Pont nem volt itthon senki, így nyugodt szívvel invitálhattam be hozzánk.

Ha ezt tudom, már tegnap este megborotválkozom. A gondolatra el is pirultam, vajon milyen lesz vele megint? A szívem dobpergésként vert a fülemben. A szemöldökömet is elkezdtem szedni, de mikor belecsíptem a húsomba, feljajdultam.

- A francba, Callie – nevettem – abba kell hagynod ezt.

De már az ujjaim is zsibbadtak a gondolatra, hogy láthatom őt. Krisztus, hiszen még csak kétszer találkoztunk.

Kifújtam egy mélyről felszakadó levegőt. Minden rendben lesz. Csak ne izguld megint túl.

Felöltöztem fekete nadrágba és csíkos pólóba, a hajamat megszárítottam és miután feldobtam egy kis spirált, leültem az ágyra és várakoztam.

A telefonomat nyomkodtam, Nia épp üzenetet küldött.

- Megy ma?

- Ühüm.

- Hmmm, szex szagot érzek. Védekezzetek!

A szemeimet forgattam.

- Múltkor is védekeztünk.

- Ja, a szűzhártyád bánta.

Kettőspont P betű a végén. Az egész fejemet éreztem lángolni. Te jó… teljesen hihetetlen, hogy elvesztettem a szüzességemet. Ott ültem az ágyon és vigyorogtam. Végre nagylány lettem. Persze az első menszesz után is ezt mondják, de az első szex után tényleg más minden. Ugye más?

Felálltam és a tükörképemet bámultam. Nem feszengtem akkor és ott magamat látva. Igaz, hogy a kis hájaim kibuggyantak a nadrág szájánál, amit a pólóm éppen eltakart. A karom pedig lógott, arról nem is beszélve, hogy X lábaim vannak. A mellem pedig inkább befelé süpped, mint előre ágaskodik. Még egy jó push-up sem mentheti már meg a helyzetet.

De amikor a csengő felhangzott, hirtelen elfelejtettem mindent, ami zavar.

Mert az ajtó kitárult és Oliver ott állt a zöld szemeivel, amit a RayBanje takart, a koszos szőke hajával és az egyre szélesedő vállaival. A mosolya lapos volt, de tudtam, hogy ez idővel javulni fog.

- Szia. – mondtam mosolyogva őszintén.

- Helló. Nincs itthon senki? – kukkantott be finoman.

- Nincs.

És a szája már a számon is volt, amint belépett. Hihetetlen érzés volt. Ahogy a hátam a falnak csapódott, és a kezei már a hajamban is voltak, mindkettő. Nem túl erősen, figyelt arra, hogy ne húzza. A lábunkkal csuktuk be az ajtót.

Amint szétnyílt a szám, a nyelvét rárakta az enyémre és ökölharcot vívtunk. Gyorsan, keményen és fullasztóan. A kezeimet a derekára tettem és finoman cirógattam a bőrét a pólója alatt. Azon kaptam magam, hogy egyik pillanatról a másikra lassítani akarom a csókunkat. Bekaptam az ajkát és meghúztam finoman, miközben a tekintetünk összeolvadt. Oliver tekintete nem árult el semmit. Gyönyörűszép szemeiről levettem a szemüveget, nehogy összetörjük. Rám mosolygott haloványan, egy kezével elkapta az államat és falni kezdett. Elgyengülve próbáltam felvenni a tempót vele, de a fejem bódult volt, csak cirógatni tudtam.

Egyik lábamat a derekára emelte, hogy közelebb érezhessem már merevedőben lévő férfiasságát.

- Menjünk be. – suttogta.

Előre kullogtam, és közben a duzzadt, vérvörös ajkaimat fogtam. Vajon mennyi idő, amíg a durva csókjait lággyá változtatom?

Leültem az ágyra úgy, hogy felhúztam a térdeimet, a hátamat pedig a falnak döntöttem.

Oliver levette a pólóját és az övét kicsatolta. A tekintetem legelészni kezdett rajta. A karjai egészen izmosak voltak már, meg a vállai is szemmel láthatólag. A pocakján van még mit dolgozni, de tetszett.

Hogy olyan igazi volt. Nem mű, akit csak a külső érdekel.

Széttárta a lábaimat és a pólóm aljáért nyúlt. Kicsit gyors volt a tempó, de belementem. Azt mondta, hogy fél órája van, és mennie kell melóznia. Ellógott ebédszünetében, hogy velem lehessen. A gondolattól mosolyognom kellett, fel rá. Amit megbámult. Mintha nem értené, miért vigyorgok, mint egy jóllakott óvodás. Én sem értettem, de mindegy is volt.

A tekintete tovább kúszott megereszkedett melleimre, amit automatikusan takarni akartam, még sem tettem. A hasamon folytatta és tetszett, hogy cseppnyi megvetést sem láttam bennük.

Jó, igazából jól takarta a gondolatait és az érzéseit, de egy grimaszt csak megejtene, vagy nem? Meg hát csak visszajött hozzám… Nem csak megdöntött egyszer és kész. Fogadd el Callie, van, akinek kellhetsz. Túl kell tenned magad. Oliver itt van és éppen csókol. Ne gondolkodj.

De mi van, ha most megint lefekszek vele és többet nem jön vissza? Hm, lehet arra gondolt, hogy másodszorra csak jobb leszek. És ha nem? Jéézus… koncentrálj Callie, mert el fogod üldözni.

Már a bugyim is lent volt és akcióra kész voltunk. A lábaim közé helyezkedett és elkezdett eggyé válni velem.

Az arcom bele torzult a fájdalomba.

- Shh. – csitított, miközben puszikat adott a szám szélére. A nyögésem fájdalmas volt, de nem állítottam le. Muszáj volt túlesnem pár alkalmon ahhoz, hogy jó legyen. Mikor már teljesen bent volt lecsuktam a szemeimet. A mozgása óvatos volt, mégis eszméletlenül égetett és fájt. És akkor kedves Travis honnan is tudjam, hogy nem nagy neki? Kegyetlenül fáj, tehát nagy.

Krisztus Callie, épp Oliverrel szexelsz, miért Travisre és a vele folytatott beszélgetésre gondolsz?

Oliver elterült mellettem, én pedig a kezemmel fejeztem őt be. Hatalmas űrt éreztem a lábaim között, de a fájdalom egyre tompult. Figyeltem, ahogy a szája elnyílik, szemei összeszorulnak, és hang nélkül megy el a szemem láttára. Büszkeséggel és melegséggel töltött el, hogy örömet okozhattam neki. Ez a fájdalmat is megérte.

- Egyre jobb lesz majd. – mosolygott rám, és megsimogatta az államat.

Lefeküdtem mellé, a karjára tettem az arcomat mosolyogva. Éreztem a tusfürdőjének és parfümjének illatát összekeveredni. Imádtam. Férfias volt és kellemes, hm.

Szerettem volna, ha átölel. Vártam rá, de nem így lett. Vajon mennyi idő, amíg majd magához húz és úgy ölel meg, mint akinek… számítok? Biztos nem egyből alakul ez ki. Felsóhajtottam.

- És milyen napod volt? – kérdezte meg, közben a plafont nézte.

Váltottunk még pár szót, de aztán mennie kellett.

Az ágyamra dőltem vissza és bár a telefonom egyfolytában csipogott, nem néztem rá.

Lecsuktam a szemeimet és visszaidéztem a perceket. Oliver nagyon hűvös. Biztos vagyok benne, hogy valami lelki problémái vannak. Látszik a tekintetén. Mintha nem akarná, hogy lassú, közeli csókot váltsunk. Talán nem akar kötődni.

De én szeretném.

Fura volt, mert a testem nem reagál jól a szexre még, és ezért fáj. Bár biztosan azért is van, mert túlaggódom a dolgot, mint általában mindent. Ki kell kapcsolnom következőnek.

De mi van, ha nincs következő?

A párnába nyomtam a fejemet.

- Callie, fejezd ezt be.

A végén elmosolyodtam. Hát, én nem mentem el, de legalább neki sikerült örömet szereznem… 

To stay or not to stay - megérkeztem :) // HUROK // Előszó

fúúú sziasztok! ezer és egy éve. annyi mindent történt ebben az évben velem, hogy azt szerintem össze sem tudnám foglalni 1 óra alatt sem folyamatosan beszélve :) tudjátok a blogjaimban mindig van valami megragadott "rossz" az életből, na kicsit olyan volt, mintha most a saját fejezetemet élném meg :D a saját blogomat hmmm. 

lényeg a lényeg, hogy újra itt vagyok! mivel június óta nem foglalkoztam az előző történetemmel és megmondom őszintén többet nem is akarok, ezért valami mással érkeztem nektek. ( ha valakit érdekel, hogy mi volt Indiana és körülbelül mi lett volna a vége, facebook-on megtalál :) )

Több ponton fog ez különbözni a többitől:

Első és legfontosabb, nincs Harry, nincs One Direction. Fura lesz, hogy nem egy fanfictiont írok, de higyjétek el, ettől jóval több lesz. Muszáj kilépnem ebből, mert már nem tudok ezzel azonosulni. Ha valaki csak miattuk olvasott és úgy dönt, hogy nem akarja majd ezt olvasni, nem fogok haragudni, hiszen 1D fanficnek indult a blog :) 

A második pedig, nincs thriller, misztikum, fantasy. Egy sima, átlagos nem átlagos történet lesz. Valószínűleg nem lesznek akkora nagy OMG  nem hittem volna hogy elvarázsolja! fordulatok, ennél sokkal másabbra tervezem. Hétköznapibb lesz, kézzel foghatóbb, sok mély, nagyon mély dologgal. Az fog tudni azonosulni vele, aki legalább egy ponton talált valami közöset a főszereplővel. 

A harmadik pedig, a képzelet. Nincsen képem a lányról, a fiúról, a barátokról, senkiről. Még előttem is titok, hogy fognak kinézni ( najó, előttem annyira nem :P ). Aki szeret olvasni, az bele tudja ásni magát, bele tud mélyülni. Ezt fogom kérni tőletek, hogy engedjétek majd szabadjára minden szempontból magatokat. Ez azért lesz jó, mert mindenki a saját magának kialakított tökéletes nem tökéletes  fiúját tudja majd odaképzelni. 

lényeg a lényeg, hogy meghoztam egy amolyan Előszó félét. olvassátok egészséggel. 

ps. a kliséktől feláll a szőr a hátamon, szóval tudjátok... csak semmi előítélet elsőre :) 

A téli bőrcsizmám nyikorgott, miközben helyet foglaltam. Már le kellene cserélni, de jelen pillanatban az sem érdekelne, ha leszakadna rólam. Jobban mondva: nem tűnne fel.

A szék kényelmetlen volt, a szobában a légy zümmögésén kívül nem lehetett mást hallani. Még talán a doboló véremet a fülemben, na az kiemelkedő volt. Másoknak is? Nekem már ez nyugodtnak számított tekintve, hogy mennyit idegeskedtem az elmúlt hónapokban. Most már nem volt mérgelődés. Nem volt szúró mellkas. Hanyagolandó a felborult emésztésem. A hulló, fakó hajam. A töredezett körmöm. Egy dolog volt, amit imádtam a mai napig: az izomlázat.

Azaz egy volt, ami fájt.

Amit éreztem jelen pillanatban.

      -  Miért vagy most itt? – jött a hang szemből.

-          Nem tudom.

-          Tudnod kell, nem mindennap tesz ilyet az ember.

Nevetnem kellett. Na, ne mondja már! Magamtól rá sem jöttem volna. Mocorogtam, mert a kemény háttámla kikezdte a lapockáimat. Bár az, hogy a lábaimat magam alá húztam, nem sokat segített a görnyedt gerincemen, mindegy.

-          Frusztrált vagy.

-          Nem vagyok frusztrált.

-          Ideges.

-            Nem vagyok ideges – röhögtem, komolyan ezt fogjuk játszogatni? Jobb lesz, ha felkelek és hazamegyek. A légyre pillantottam a lámpán.

-            Akkor miért tördeled az ujjaidat?

A kérdés végtelenül egyszerű volt, számomra annál összetettebb. Lepillantottam az ölembe, Istenem, mióta tördelem én az ujjaimat? Megráztam a fejemet, felébredhetnék már?

-          Megszokás – hazudtam kegyetlenül magamnak.

-            Tisztázzunk valamit, szívem. – hajolt közelebb hozzám és a mély, sötét szemeivel bele próbált túrni az elmémbe. Nem, nem is az elmémbe, a lelkembe. Elmosolyodtam. Próbálkozni lehet, csupán kár volt.

Álljunk csak meg, mi az, hogy szívem? Megengedett volt ez egyáltalán?

- Hm?

- Ez, így – mutatott kettőnk közé, majd a szobára – nem fog működni, hogyha nem beszéled nekem az igazat.

- Az igazat beszélem.

Gyerünk már, azért jöttél ide, hogy könnyebb legyen. Nem tagadhatod meg magadtól az Életet.

Csak próbáld ki. Ha nem megy, akkor felállsz és hazamész. Ilyen egyszerű. - K. szavai tisztán pörögtek végig az emlékezetemben és esküszöm, igyekeztem ízlelgetni őket. De nehéz volt. Krisztus, most mit kéne tennem?

Nem éreztem semmit. Képtelen voltam bármire és/vagy bárkire gondolni, csupán a totál üresség maradt nekem.

- Küzdesz. Látom a szemeid mögött. - A tekintetünk ismét találkozott. Szavak helyett biccentettem egyet. – rendben. Mondd el az első dolgot, ami eszedbe jut. Ami a legjobban foglalkoztat.

- Élet, vagy halál. – vágtam rá kapásból.

- Fizikális halál? – megvontam a vállamat. – úgy érzed, hogy meghaltál?

- Még itt vagyok.

Elmosolyodott. Legalább érezte a sötét humort a hangomban.

- Mire végzünk, nem is akarsz sehová menni. Írd le, hogy mit jelent számodra a halál. Meséld el, hogy miért érzed ezt.

- Akkor itt ülnénk egy hétig.

- Van időm.

Felsóhajtottam. De ez a sóhaj nehéz volt, üszkös és mindent elmondott helyettem.

- Nem tervezem megölni magam, ha ettől tartasz. Megtették már ők helyettem is.

- Ők? Kik? A barátaid?

- Nem.

- Kik tették ezt veled?

- Nem tudom. Mindenki körülöttem.

- Hibáztatod őket? Mérges vagy rájuk?

Milyen kérdés ez?

- Nem érzek semmit.

- De valamit csak kell.

- Nem. Semmit. Úgy érzem, hogy totálisan kinulláztak testileg és lelkileg is. Nem tudom visszahozni és nem is lehet.

- Úgy kezdted a mondatot, hogy „úgy érzem”. Vagyis érzel, csak egy bizonyos történéshez nem akarsz érzelmeket kötni.

Már ott megdőlt az állítása, hogy „egy bizonyos”.

- Legyen úgy. – hagytam rá. A szemeim rátaláltak ismét a légyre a felettünk pislákoló lámpán. Figyeltem minden apró piszkos mozdulatát. Lassú volt, de csak amíg meg nem mozdultunk. Utána úgy repül el, hogy utol sem lehet érni. Hallottam, hogy beszél hozzám, de csak a légyre koncentráltam. Légy akarok lenni. Elrepülni onnan, ahol megzavarják nyugtomat. Mint pl innen. Mehetek már?

- Szeretném, ha egyetlen egy szóval elmondanád, mi okozta ezt az ürességet. Lehet az egy esemény, egy érzés, egy név. Amit akarsz.

- Mi haszna annak?

- Mert miközben elmeséled nekem a történéseket, arra fogunk összpontosítani, hogy feltárjuk a szónak a jelentőségét és értelmét. A legvégén pedig megoldással fogunk innen hazamenni.

Nem kellett gondolkodnom azon a szón, egy csettintésre tudtam, hogy mi volt az, ami tönkretett. Aki kisemmizett. Aki miatt egy fikarcnyi félelmet, szeretetet, vagy akár szerelmet sem érzékelek többé.

Egy szóból kettő lett. Két nyomós, kihangsúlyozandó szó. Kifújtam egy mély levegőt, mikor ismét összeakadt a tekintetünk, majd halkan elsuttogtam, teljes komolysággal:

- Calvin Klein.