HARMINCEGY - Ha te is szeretnéd

 sziasztoook! sikerült hoznom részt :)  kis aranyos rész még ez, akarok nekik kis időt hagyni a bummok előtt. jó olvasást hozzá, remélem ti is annyira élvezitek olvasni, mint én írni :) 

millió puszi xx

- Áú.

A számba nyomtam vérző ujjamat. Eszméletlen béna voltam aznap reggel, bár nem csoda, az éjszaka hosszú volt és kielégítő. Még mindig remegtek a lábaim, amik között elaludt Harry. El se hittem. Én még szuszogtam az orgazmus hatásától, mialatt ő a homlokát az alhasamra döntötte és elaludt. Igyekeztem nem röhögni, nehogy felébresszem. Emlékszem, milyen izzadt volt a haja, mégis selymes, illatos. Az ujjaim könnyedén siklottak végig benne. Tisztán éreztem még reggel is a meleg leheletét a belső combomon, minden egyes porcikám érte izzott. Mosolyognom kellett, még ha az ujjamat csípte is a hideg víz a csap alatt.

Túl szép volt, hogy igaz legyen.

Csak egy valami zargatta a fantasztikus éjszakánkat és az nem a reggel volt.

- Jó reggelt. - megállt a lépcső alján, és egy szál semmiben rám mosolygott. Na jó, egy fekete boxert azért felvett. A szemeiben még álmosság ült, mosolya kókadt volt, kávéért kiáltott. Megdörzsölte a szemeit, majd ásított egyet. - ó, már fél kilenc. - mormolta, aztán besétált mellém, a hajamba csókolt, majd úgy döntött, megragadja a tarkómat, magához ránt és megcsókol. A szemeim rögtön lecsukódtak és épp, hogy elvesztem volna a csókban, beszélni kezdett. - már fél órája órám van.

- Ó.

- Ó, bizony. - mosolygott rám.

- Akkor hívd fel őket.

- Már meg volt. Hasmenésem van.

Elfojtottam a nevetést.

- Mint a gimiben, tanár úr. - löktem meg finoman. Néztem, ahogy mosolyog. Ahogy a mosoly eléri a gyönyörű szép szemeit és megcsillogtatva nekem adja a világ legszebb kincsét. Figyeltem, ahogy a szájához emeli a kávét, belekortyol, és az ádámcsutkája kidülled nyelésnél. A szám kitikkadt a szexi látványtól, és legszívesebben végignyaltam volna az egész érzéki nyakát.

Harry lerakta a bögrét, azon nyomban az arcán bandukolt az ujjam. A férfias álla vonalán fel a füléig, majd vissza egészen az ajka ívéig. A bőre puha volt, csak a borosta emlékeztetett arra, hogy egy férfi bőrét simogatom. De még milyen férfi…

A férfi, aki megfogta a csuklómat, a szájához fordította, és belecsókolt. Abba a vékony, erekkel teli részbe, ami a szájára extra érzékennyé vált. Egy ideig farkasszemet néztünk, de aztán lecsukódtak az enyéim. Azt a csókot a lelkem mélyén éreztem, ott, ahol nem is tudtam, létezik bármi is.

- Mi a baj? - suttogta halkan - gondterhelt az arcod. Indiana.

A következő pillanatban arra eszméltem, hogy a karjaiba von, mert sírok. Ezek valóban az én könnyeim voltak?

- Shhh. - Harry ujjai fel s lesimították a hátamat, végig a gerincem mentén, teljesen ellazítva. A mellkasába fúrtam az arcomat és hagytam, hogy vigasztaljon. Nem kérdezett többet, hiába is tette volna, fogalmam sem volt, hogy miért bőgök úgy, mint egy ovis. Egyszerűen a fullasztó érzés a mellkasomban egyre jobban szorítani kezdett. Ez az érzés a csontjaimig furakodott, megremegtetve a porcikáimat, elérve, hogy rettegni kezdjek. Harry ujjai a hajamban egy idő után semmit sem értek.

Leültetett a kanapéra és az ölébe vont. Percekig ölelt és csitított, majd feladta, csak hagyta, hogy kisírjam magam.

Eszembe jutott minden és semmi. Anya, az a Némber, Harry élete, az én életem, a nyomorult kialakulóban lévő érzéseim. A hiány ott tátongott bennem és egyre csak rosszabb lesz.

Úgy nézett ki Harryvel egymásra találunk, kellemesen éreztem magam vele és mindezek mellett, biztonságban. Az egyetemet folytatom, és talán sikeresen levizsgázom - főleg, ha hasmenéssel otthon maradunk ugyebár - tán jó útra tér az életem.

Akkor miért éreztem azt, hogy még csak most jön a mélyzuhanás?

A torkomat elszorította a gondolat.

- Jobb? - búgta a fülembe.

Elnevettem magam.

- Nem sokszor sírtam, de a közelmúltban mindannyiszor te vigasztaltál.

- Remélem, nem csak sírni fogsz mellettem. - mondta humorral hangjában.

- Melletted? - pillantottam fel rá.

Harry kisimította könnyes hajamat az arcomból.

- Ha te is szeretnéd.

A szívem dobpergésként kezdett ütlegelni a mellkasomban. Nem tudom, mi volt ez a kikívánkozó érzés, de felmelegített. Beszívtam az alsó ajkamat, Harry tekintete rögtön odanézett.

- Szebbé teszed a napjaimat, Indiana - mondta. - nem hittem, hogy valaha akarok majd… élni. De most… most olyan, mintha szeretnék. Szeretnék élni, de csak melletted.

- Biztos, hogy így gondolod? - bukott ki belőlem hirtelen.

Harry zavaros tekintete teljesen érthető volt.

- Biztos, Indiana.

- Én… én sosem… szere… - elcsuklott a hangom, nevettem is közben - szóval én sosem sz…

- Akkor had legyek az első. - billentette oldalra a fejét. Ezzel megkímélve attól, hogy kimondjam. De mit is mondjak ki? - ha te is szeretnéd.

Bólintottam.

Mi mást is tehettem volna.

***

Egy közeli boltban álltam, a felvágottas pultnál. Próbáltam kitalálni, hogy mit is szeret. A pultos fiú irritált mosollyal várta, hogy megszólaljak.

- Öhm. - Harryre néztem, aki épp chips-szet rakott be a kosárba. Elfintorodtam. Chips? - legyen… ebből 15 dkg?

- Tőlem kérdezed? - mosolygott, sajnos cseppet sem szórakozottan. Megértettem. Miattam az egész sor feltorlódott. - jó lesz ez?

- Öhm. - megint Harryre néztem. - Harry, gyere ide légyszi.

Harry mellém sétált és nagy szemekkel nézett le rám.

- Igen?

- Melyiket szereted jobban? A paprikás pulykamellet vagy valami simát szeretnél?

Harry mosolyogni kezdett, szórakozottan.

- Szívem, tönkretetted az ízlelőbimbóimat, nekem már mindegy.

Az arcom égni kezdett, fülig vörös lehettem. A srác elfojtotta a nevetését, végre szórakozott és nem morgott tovább.

- Harry.

- Nincs ebben semmi, nem érzem az ízeket, de megérte. - kacsintott, és akkor leesett. Szörnyen elszégyelltem magam, még ha poénra is vette. Egyszerűen kiálltam a sorból, elnézést se kérve. El akartam bújni. - mi történt?

- Szörnyen hülye vagyok.

- Miért?

- Ezt te sem kérdezheted komolyan. Totál kiment a fejemből, hogy te nem…. érzed az ízeket.

- De már sokkal jobb, neked köszönhetően - mosolygott rám. Miután nem viszonoztam, lerakta a kosarat, a kezébe vette az arcomat és szabadon megcsókolt. Ott úgy sem tudták, hogy tanár és diák csókolózik éppen. - komolyan, Indie. Nem kellett altatás, mert velem voltál. Sokkal nagyobb étvággyal eszek, sokkal szebb a napom, mert melletted ébredtem. Minden jobb.

- Örülök. De akkor is idióta vagyok.

- Nem, nem vagy. Ember vagy. Az emberek esznek, élvezettel. Minden ízt élvezve. Az nem egy szokásos dolog, ami velem történt. Ami… vagyok. Oké?

Nyeltem egyet. Igaza volt.

- Oké.

- Helyes. Most pedig menjünk a pénztárhoz, vettem neked csomó mindent.

Miközben beálltunk a sorba eldöntöttük, hogy inkább rendelünk kaját. Nem lett volna kedvünk - időnk - főzni.

Belenéztem a kosarába.

- Tényleg sok mindent vettél. - jegyeztem meg.

Harry boldogan mosolygott.

- Nem akarom, hogy éhes legyél mellettem.

Bólintottam.  Nem szóltam.

- Mi az? Indiana.

- Nincs semmi, alig várom, hogy megegyem a sós lays-emet - vigyorogtam fel rá.

Harry mosolya elhalványult.

- Nem szereted.

- Dee.

- Indiana.

- Nem szeretem, bocsi. - szorítottam össze a szemeimet, olyan aranyosan vásárolt nekem!

Harry fogta és kitette a kosárból.

- Ez a csoki? - megráztam a fejemet. - cukor? - megráztam a fejemet. Addig sorolta, amíg semmi sem maradt a kosárban. Harry arcán totál pánik ült. Megvakarta a tarkóját. Láttam rajta, hogy elszomorodik. - fogalmam sincs, hogy mit szeretsz. - súgta.

Elvigyorodtam. Majd kuncogni kezdtem, hangosan. Harry nézte, ahogy tiszta szívemből elkezdek kacagni. Valószínűleg mindenki engem nézett, de egyszerűen nem érdekelt.

- Gyere. - megfogtam a kezét és húzni kezdtem kifelé a boltból. Ahol egy órát töltöttünk, de semmit se vettünk. Az eladó mosolyogva köszönt nekünk, úgy éreztem magam, mint egy tinédzser.

Nem rég sírtál, most pedig a világ legboldogabb emberével érsz fel. Harry jogosan nem értette, mi bajom.

Húzni kezdtem őt a sétányon, ahhoz a sarokhoz, ahol láttam egy kis almazöld kocsit, hatalmas rózsaszín feliratokkal.

- Indie?

Megálltam a kocsi előtt, csillogó szemekkel bámultam a „Fagylalt” feliratot. A nyál is összefutott a számban, ahogy a nagy gombócokat néztem.

- A fagyit szereted? - mosolygott rám kedvesen. Bólogattam. - milyet kérsz?

- Csoki, sztracsatella és erdei gyümis.

- Három? - nevetett - nem lesz bajod tőle?

- A fagyitól senkinek sincs baja. - meredtem rá.

Harry beharapta az ajkát. A fülemhez hajolt.

- Most elverném a fenekedet.

Végigvonaglott a testemen a bizsergés. A légzésem is szaporább lett.

Harry megvette nekem a fagyit és úgy sétáltunk végig a sétányon. Bőszen ettem a gombócokat, igaz, még nem volt hozzá elég meleg az idő, de télen is tudtam fagyit enni.

Harry szórakozottan nézett.

- Hozzak még ötöt?

- Hozhatsz.

Nevetni kezdett.

- Ha tudtam volna, hogy ilyen boldoggá tesz, veszek egy jégkrém csináló gépet neked.

- Még nem késő. - vigyorogtam rá. - megkóstolod?

- Milyen?

Összetalálkozott a tekintetünk.

- Édes. - mondtam, Harry arca pedig elkomorodott. A fagyimhoz hajolt, lecsukta a szemeit és mint aki elképzelte az édeset… hosszan nyalt bele, s én nem bírtam ki. Muszáj volt elkapnom a nyelvét. Harry halkan mordult fel, beszívta az alsó ajkamat, és sóhajtott egyet.

- Miért rohantál ki röhögve a boltból? Pont, mikor rájöttem, hogy alig ismerlek.

- Pont ezért - mosolyogtam. - olyan hétköznapi, emberi volt a pillanat, rájöttem, hogy így is élhetünk, Harry. Akármi is történt veled, akármilyen is az életed, megismerkedhetünk hétköznapi emberek módjára, eljárhatunk randevúzni hétköznapi emberek módjára, élvezhetjük az életet hétköznapi emberek módjára.

- Te meg én? - kérdezte halkan.

- Te meg én. - feleltem.

Harry a nyakamba rakta a kezét és tovább sétáltunk. Csendesen, amíg ettem a fagyimat. Aztán Harry egyszer csak elkezdett beszélni.

- Kiskoromban orvos akartam lenni.

- Pályát tévesztettél akkor.

Megborzolta a hajamat.

- Az akkor volt, mikor megkaptam az első orvosi játékkészletemet. Mindenki szívét akartam hallgatni vele. Aztán mikor nem hallottam rajta keresztül semmit, hívni akartam a mentőt, mondván, hogy megállt anya szíve. - mosolygott a szép emlékén. Mintha kicsit visszavágyna oda. Mintha jobb lett volna… ott és akkor neki.

Nem tudom mi ütött belém, de pár perc csend után, beszélni kezdtem.

- Emlékszem, milyen volt elsőnek félni. - Harry teste megfeszült az enyém mellett. - amikor azaz ember elsőnek ért hozzám.

- Indie…

- Nem, nem volt rossz. - néztem fel rá. - úgy értem, nem értettem, tudod. Akkor nem féltem. Nem tudtam, mi történik. Az adrenalintól semmit sem éreztem. Még az érintését sem. De utána fájt. Kicsi voltam… és csak énekeltem, ennyi volt a bűnöm. Egyre többet kellett neki, amíg meg nem untam, és kényszeríteni akart. Akkor ijedtem meg, amikor az ujjai helye fájni kezdett, belilult. Utána féltem elsőnek. Rettegtem. Később már nem csak azért ért hozzám, mert éneklést akart.

- Hagyd abba.  - tolt el magától. Harry homlokán kidülledt a vastag ere. - csak hagyd. abba.

Ott álltam vele szembe és ami fura volt, nem sírtam. Nem botránkoztam meg az emléken, sőt mi több…

Vigyorogtam. Azt hiszem, soha az életben Senkinek nem beszéltem még erről ilyen nyíltan. S mi több, mikor meséltem róla…

Soha nem éreztem magam így. Ilyen… felszabadultnak.

- Harry. - nyújtottam neki a kezemet.

- Hagyj, Indiana. Az a szemét. Ha itt lenne, két kezemmel fojtanám meg.

- Harry nézz rám. Mit látsz rajtam?

- Én ne… - felsóhajtott. - miért mosolyogsz? Ez nem olyasvalami, amit meg lehet mosolyogni. Miért tűnsz ilyen megkönnyebbültnek? Indiana.

De mikor a tekintetünk megint találkozott, leesett neki. Láttam az arcán, hogy feldolgozza az utolsó kérdését. Lehunyta a szemeit, és még egy mély levegőt vett.

- Hogy lehetünk ilyen elcseszettek?

- Hé, csak a magad nevében beszélj. - háborodtam fel. Nevetni kezdett. - a két elcseszett egymásra talál. - tettem még hozzá, el se hittem, hogy ezt én mondtam.

Harry hosszan vizslatott még, ujjai az államat cirógatták. Aztán elkapott, a csípőmnél fogva megemelt és megpörgetett fent a nap fürödte levegőben. Együtt nevettünk, ahogy a hajam össze-visszaszállt.

Leengedett óvatosan a lábaimra, még megcsókolt egyszer.

- Gyerünk haza.

Felvontam a szemöldökömet játékosan.

- Ha te is szeretnéd.

Harry röhögött.

- Persze, hogy szeretném.

Megindult és húzni kezdett mosolyogva. Követtem a lépteit, és igyekeztem eltörölni az éjjelt az emlékezetemből.

Bíztam benne, hogy tényleg ezt szeretné, és nem azt, amit az éjjel motyogott álmában.