HÚSZ - Álom

sziasztok! meghoztam a következő részt :) jó olvasást hozzá, puszillak titeket! x 

Sebastian-nel még egy órát beszélgettünk az álmáról.

Esküszöm nem mertem megszólalni. Pedig ott volt a nyelvemen: én is ezt álmodtam! Krisztusom, hogyan lehetséges ez? Mintha egy álomba kerültünk volna, egy éjszaka, ugyanazon a helyen, időpontban, ugyanolyan zaklatottá téve minket. Az őszintét megvallva nem foglalkoztam vele. Minek tulajdonítanék neki oly nagy jelentőséget, mikor csak egy álom?

Aztán jött Bastian és az összes félresöpört kételyemet előrébb helyezte bárminél. Ott ültem megbabonázva és teljesen lesokkolva, a szavak eltörpültek a nyelvem hegyén. Az egy dolog, hogy tudomást szereztem a szerelmi beállítottságáról, az eltelt órák alatt feldolgoztam és rendbe raktam a fejemben mindent. Az álmát nehezebb volt feldolgozni. Nem is azt, inkább megérteni. Rádöbbenni, hogy ilyen létezhet.

- Indiana - csettintgetett előttem - velem vagy még?

- Persze, szóvaal…

- Nem figyeltél, mi? Komolyan megijesztett az álmom, pedig én meg a félelem…

- Tipikus férfi. - forgattam a szememet.

- Mitől kéne félnem? Túl vagyok az első anális együttléten, attól féltem csak.

- Túl sok infó, Bastian.

Kimutatta a fehér fogait egy vigyorban.

- Tudom, Szöszi. Élvezem, hogy beszélhetek neked végre ezekről.

- Én is. - mosolyogtam rá őszintén. Pár óra leforgása alatt közelebb éreztem magam hozzá, ilyen létezhet? - ami az álmodat illeti, bizarr.

- Azt hittem, mindig irányítás alatt vagyok, de hogy más uralja a testemet? Oké, hogy Harry nem szimpatikus, de azért nem kívánnám a halálát. - felállt a szőr a karomon. - olyan utálat volt bennem iránta, és gőzöm sem volt miért. Mintha a saját elcseszett agyamba nem tudnék benézni. Ez milyen… izgalmas már?

- Izgalmas? - kerekedtek el a szemeim.

- Hát nem? Nem tudsz belenézni a saját agyadba. Lehet skizo vagyok.

Felsóhajtottam.

- Nem. Te idióta vagy.

- Ez sértő. - bökött felém egy ujjal. - te nem álmodtál semmit? Velem? Ketten egy forró éjszakán…

- Bastian.

- Mert? - tárta ki a karjait. - mondd azt, hogy nem nézek ki jól.

- A fiúkat szereted. Is. Vagy mi.

- Meg a nőket is. Szép vagy, okos és van humorod. Az előítéleteden csökkenthetnél, de hát senki sem tökéletes rajtam kívül. - mosolygott rám szemtelenül.

A telefonomra pillantottam első alkalommal, hogy leléptem Harrytől. Hét nem fogadott hívás! Angustól volt, a szívem pedig majd kiugrott a mellkasomból.

- Mennem kell. - álltam fel hirtelen és már tárcsáztam is egy taxit.

- Elviszlek. Pár sarokra áll az autóm.

- Nem kell. - gyorsan ráztam le, aztán rájöttem, nem kellene. - nagyra értékelem, de a taxi már jön is. Jövő héten megyek suliba.

Bastian hosszan bámészkodott az arcomon, kezdett zavarba hozni. Mindenhová néztem, kivéve őt.

- Figyelj, komolyan mondtam, hogy vigyázz a tanárral. - fogta meg a kezemet és a hüvelykujja finoman simította meg a csuklóm belső részét. Furán nyugtató volt. - és nem, nem az álmom miatt mondom. Tudom, hogy hozzá mész, ez ellen nem tudok és nem is akarok mit tenni. Felnőtt nő vagy. De szeretném, ha óvatos lennél.

Bólintottam. Őszintének tűnt.

- Rendben, az leszek.

Elköszöntem tőle, és beszálltam a taxiba, miután kifizettem neki a részemet. Akaratoskodott, végül elvette. Legalább is azt hittem. A taxis kezébe nyomta a pénzemnek a háromszorosát: Ennek fedeznie kell az útját.

Nem volt lehetőségem vitatkozni, elindultunk. Még ráírtam messengeren, hogy köszönöm és hamarosan találkozunk. Aztán pedig Angust hívtam. Már miért is felelne? A feszültség egyre csak nőtt bennem, amíg végül harmadszorra fel nem vette.

- Mi a baj?

- Gyere haza, Indiana.

- Úton vagyok, baj van?

- Hát… - hatásszünet. - van, igen. Mikor érsz haza?

- Mi a baj? Mehetünk picit gyorsabban, kérem? - kértem a taxist, aki mérgesen sóhajtott. Csak nem rak ki útközben. - mi történt?

- Harry nos hát… rosszul van.

Én is rosszul lettem. A vérnyomásom az egekbe ugrott, képtelen voltam tovább beszélni. Csak egy máris ott vagyok-ot nyögtem bele a telefonba, alig bírtam, hogy visszaérjünk.

Nem kellett volna kimozdulnom, maradnom kellett volna a fenekemen! Másrészről a belső hangom nyugtatott, hogy ne magamat okoljam, Harry beteg, magától is képes befordulni.

Kiszálltam a taxiból, nem is érdekelt, hogy még visszajárót is kaptam volna. Berohantam a vaskapun, át a füvön. Csak akkor torpantam meg, mikor egy lágy, női hang kerített hatalmába. A lábaim a földbe gyökereztek.

- Indiana. - hozta a szellő a nevemet magával. A tarkómon felállt a szőr, végighasítva a gerincemen. Ez nem puszta idegesség volt már.

Félelem.

Csontrepesztő félelem.

Tikkadt torokkal fordultam meg, óvatosan, a lábaim nehezek, mintha sziklából lennének. Még a szemeimet is félig lehunytam, hátha úgy nem látok ott senkit. Hulla csend volt. Csak a hűvös szél halk zaját lehetett hallani, semmi mást.

- Indiana. - jött megint a nevem s már pánikoltam. Hát nem képzeltem be! Az éjsötét körülölelte a várost, az utca egyetlen egy lámpája pislákolt a bejáratnál. Ezt eddig észre sem vettem, hisz Harry gondja jobban érdekelt. Csak mikor a semmiből a nevedet suttogják másodszor is, valahogy más problémája a háttérbe szorul.

A fülemben dobogott a vér, az ujjam elfehéredett, pár pillanatra a lámpa is feladta a harcot, sötét lett. Egy halk rettegő hang szaladt ki a torkomon, tudtam, hogy a belvárosban sem képzeltem be!

- K-ki van ott? - ordítani akartam, egy macskanyávogással ért fel a hangom.

Ahogy hirtelen a lámpa visszakapcsolódott, egy sötét alakot láttam elbújni a bokor mögé, rohanni kezdtem.

Át végig a kis füves parkon, a bejárati ajtóig, ami zárva volt.

- Engedjetek be!- dörömböltem.

Amint kinyílt az ajtó, beestem rajta. Kulcsra zártam és a homlokomat neki döntöttem. Semmi baj, most már bent vagy, nincs veszély.

- Indiana, mi a baj? - hangos lépteket hallottam mögülem, majd erős karokat éreztem. Harry megfordított, a kezébe vette az arcomat. Csupán akkor vettem észre, hogy a félelemtől kibuggyant a könnyem is. Valóban ilyen beszari vagyok? Akkor az sem érdekelt volna, ha kinevetnek érte. - beszélj, ki bántott. Most.

- N-nem bántottak.

- Hazudsz. Sírsz. Bastian volt az, ugye?

Harry remegni kezdett az idegességtől. Az enyém pedig elmúlni látszott. A döbbenet vette át. Harry szemei vérben forogtak, mintha meg tudna verni valakit ott helyben. A kezei mégis lágyan nyúltak hozzá a fejemhez, hogy a mellkasához húzza. Beletúrt a hajamba és masszírozni kezdte a hajtövemet. Annyira jól esett, hogy felszuszogtam. Egyre kiegyensúlyozottabb lett a légzésem és a feszültség elszállt a testemből.

Harry a hajamba suttogott:

- Semmi baj, már velem vagy.

Elmosolyodtam. A szavai oda hatoltak, ahová kellett. Egek, mit csinálok? De valahová elzártam a kétségeimet és menekülési vágyamat, hagytam, hogy nyugtasson.

Sosem hittem volna, hogy egy ilyen szituációban ennyire… megfagynék. Az alakot még a világosban is magam előtt láttam. Ahányszor csak pislogtam. Úgyhogy jó sokat pislantottam egymás után, egy idővel jobb lett.

- Harry?

- Hm? - mormogott halkan, és még többet akartam.

- Beszélj hozzám, a fülembe. - kértem őt, teljesen magamon kívül.

Harry nem ellenkezett. A hosszú, férfias ujjai beleszántottak a hajamba, megmarkolta, hogy oldalra billentve a fejemet, ráhajolhasson a fülemre. Kényelmetlen volt az első pár másodpercben, de amint elkezdett hozzám beszélni, megfordult velem a világ:

- Soha többet ne menj úgy el, hogy nem tudom, merre jársz és nem válaszolsz a hívásaimra. Szeretem, hogy itt vagy mellettem és jobbá teszed a napjaimat. Mert jobbá teszed, élhetővé. Szeretek arra kelni, hogy kíváncsiság tölt el, mit találsz ki aznapra. Nem tudom, mennyi van még hátra nekem ebből az életből, de azt akarom, hogy mellettem legyél. Azt akarom, hogy te legyél az, akiért egyszer végre meghalhatok.

Az utolsó mondatától megfagyott bennem a vér. Ez egy szép gondolat is lehetett volna, csak hát a halál… nem akartam, hogy meghaljon. Rá kellett jönnöm, hogy szerettem itt lenni, még ha csak pár nap is telt el és semmi olyan nem történt. Tetszett, hogy velem kimozdult. Bejött az állatkertes napunk. Titkon pedig felemésztett a tudat, hogy az énekemre jót aludt.

- Azt hittem, hogy baj történt. - néztem rá végül.

Elmosolyodott.

- Hát, nem sok kellett hozzá. Ez a palacsintasütő nagyon ragad. - bökött a konyhába s csak akkor éreztem meg az illatot.

- Harry, valami ég.

Kigubbadtak a szemei.

- Basszus.

Berohantunk a konyhába, ahol a korom sötét palacsintával szembesültünk. Nyithattunk ki minden ablakot, kiszellőztettünk, miközben megettük az épségben megsült palacsintákat.

Harry sütötte, azért hívogatott Angus telefonjáról és riogattak, nehogy lecsússzak a kajáról. Persze benne volt az is, hogy Harry aggódott.

Aggódott.

Miattam.

Legutóbb anya volt az, aki aggódott értem. Még azaz ember se, vagy állat, mindegy minek hívom. Harry egy újabb szintre emelte a gondoskodást. Szedett nekem palacsintát és büszkén kivesézte, meddig tartott bekeverni, honnan nézte a receptet és külön palacsintasütőt hozatott nekünk Angussal.

Titokban megfigyeltem, ahogy eszik. Élvezettel. Mintha életében először enne palacsintát, sósat. A lekvárt letörölte a szájáról, bele a törlőkendőbe.

- Mit csinálsz? - sápadtam le totálisan.

Harry zavartan nézett rám.

- Mert?

- A legjobb részt bele törlöd? A sós az édessel a legjobb.

Harry szemei elsötétedtek, mintha valami másra gondolt volna. A zöld szemei ragyogni kezdtek.

- A legjobb. - mormolta rekedt hangon, s enyhe fordulatot vett a beszélgetésünk, a levegő pedig felmelegedett.

Nyeltem egyet, inkább haraptam egyet.

- Csak mondtam. - vontam vállat.

- Milyen az édes, Indiana? - kérdezte halkan.

Elmosolyodtam. Hogy miért, az jó kérdés. Egyszerűen mosolyognom kellett, amitől Harry is elkezdett. A gödröcskés, kisfiús, semmi-problémám-nincs mosolyával. A szívem megdobbant és lesütöttem a fejemet, mit csinálok?

- Pontosan erre gondoltam. - búgta még, majd tovább evett. Hát, ebből nem sokat értettem. Csendben ettünk tovább, megőrizve a higgadt állapotomat.

Később felsétáltunk a szobánkig és még pár percig farkasszemet nézve, elköszöntünk. Ahogy rámosolyogtam, Harry automatikusan leutánzott engem, és a fejét csóválta.

- Az édes lesz a végzetem. - mondta utoljára, majd bement. Én meg ott álltam tök bénán, értetlenül. Néha tényleg nem értem miről beszél.

Bementem a fürdőbe és forró vizet engedtem magamra. Lemostam a mai nap fáradalmait, a lábaim fájtak, fáradt voltam. A meleg, puha ágyam örömmel fogadott, a nyakamig húztam a takarót. Vigyorral az arcomon szenderültem álomba…

- Bastian, miért rángattál megint ide?  - sóhajtottam fel, mikor már másodszorra futottuk le ugyanazt a kört. Rá kellett várnom. - Bastian?

Megbeszéltük a találkozót, késett.

- Bastian?

Sehol senki. Hát akkor hazaindulok. Megfordultam és hirtelen egy erdő közepén találtam magam. Megszédültem a váltástól s az adrenalin szintem ugrándozásától.

- Indiana. - egy vékony női hang jött a hátam mögül.

Ó, egek, már megint. Ökölbe szorultak az ujjaim, Bastian hol vagy?

- BASTIAN! - kiáltottam el magam, senki nem hallott már.

- Nem kell félned, - súgták felém, eluralkodott rajtam a pánik. Segítségért akartam kiabálni, a hangom azonban cserbenhagyott. Miért sugallt ilyesfajta félelmet egy röpke női hang? Futni akartam, de a lábaimat is megbénította. - nem futhatsz előlünk, Indiana.

De akartam. A pokolba, de akartam. Szinte vonszoltam magam után a lábaimat és átkoztam a pillanatot, hogy hallgattam Bastian üzenetére. Siess, Indiana, gyerünk, ez az, nem kaphatnak el.

De mikor két ujj ért a vállamhoz rá kellett jönnöm: egy centimétert sem mozdultam és elkaptak.

Zihálva keltem fel az ágyban, ahol vaksötét volt, néma csend. Körbenéztem és egy sötét alakot véltem felfedezni a szobámban. Kiugrottam az ágyból, Harryért kiáltva. Kivágtam az ajtómat és dörömbölni kezdtem az ajtaján.

- Harry, kérlek nyisd ki az ajtót! Harry, ébredj fel! Valaki van a szobámban, nyisd ki! - dörömböltem, hát nem igaz, hogy ilyen mélyen alszik.

- Indiana? - Angus álmos hangon tárta ki a saját szobáját. - mi történt?

- Valaki van a szobámban.

Angus a vázáért nyúlt a szekrényen, és úgy ment be a szobába. Felkapcsolta a villanyt, majd kijött.

- Nincs bent senki, Indiana. - mondta nyugtatóan. - csak rosszat álmodtál.

A falnak dőlve a sarkaimra csúsztam, a hajamba fúrtam az ujjaimat. Csak egy álom, egy álom…

Mi történik?

- Gyere, bent maradok veled, amíg elalszol.

Mindvégig az járt az eszemben, Harry miért nem nyitott nekem ajtót? Ennyire mélyen aludna? Szükségem lett volna a nyugtató szavaira és még csak fel sem kelt a pánikrohamomra.