HÚSZ - Álom

sziasztok! meghoztam a következő részt :) jó olvasást hozzá, puszillak titeket! x 

Sebastian-nel még egy órát beszélgettünk az álmáról.

Esküszöm nem mertem megszólalni. Pedig ott volt a nyelvemen: én is ezt álmodtam! Krisztusom, hogyan lehetséges ez? Mintha egy álomba kerültünk volna, egy éjszaka, ugyanazon a helyen, időpontban, ugyanolyan zaklatottá téve minket. Az őszintét megvallva nem foglalkoztam vele. Minek tulajdonítanék neki oly nagy jelentőséget, mikor csak egy álom?

Aztán jött Bastian és az összes félresöpört kételyemet előrébb helyezte bárminél. Ott ültem megbabonázva és teljesen lesokkolva, a szavak eltörpültek a nyelvem hegyén. Az egy dolog, hogy tudomást szereztem a szerelmi beállítottságáról, az eltelt órák alatt feldolgoztam és rendbe raktam a fejemben mindent. Az álmát nehezebb volt feldolgozni. Nem is azt, inkább megérteni. Rádöbbenni, hogy ilyen létezhet.

- Indiana - csettintgetett előttem - velem vagy még?

- Persze, szóvaal…

- Nem figyeltél, mi? Komolyan megijesztett az álmom, pedig én meg a félelem…

- Tipikus férfi. - forgattam a szememet.

- Mitől kéne félnem? Túl vagyok az első anális együttléten, attól féltem csak.

- Túl sok infó, Bastian.

Kimutatta a fehér fogait egy vigyorban.

- Tudom, Szöszi. Élvezem, hogy beszélhetek neked végre ezekről.

- Én is. - mosolyogtam rá őszintén. Pár óra leforgása alatt közelebb éreztem magam hozzá, ilyen létezhet? - ami az álmodat illeti, bizarr.

- Azt hittem, mindig irányítás alatt vagyok, de hogy más uralja a testemet? Oké, hogy Harry nem szimpatikus, de azért nem kívánnám a halálát. - felállt a szőr a karomon. - olyan utálat volt bennem iránta, és gőzöm sem volt miért. Mintha a saját elcseszett agyamba nem tudnék benézni. Ez milyen… izgalmas már?

- Izgalmas? - kerekedtek el a szemeim.

- Hát nem? Nem tudsz belenézni a saját agyadba. Lehet skizo vagyok.

Felsóhajtottam.

- Nem. Te idióta vagy.

- Ez sértő. - bökött felém egy ujjal. - te nem álmodtál semmit? Velem? Ketten egy forró éjszakán…

- Bastian.

- Mert? - tárta ki a karjait. - mondd azt, hogy nem nézek ki jól.

- A fiúkat szereted. Is. Vagy mi.

- Meg a nőket is. Szép vagy, okos és van humorod. Az előítéleteden csökkenthetnél, de hát senki sem tökéletes rajtam kívül. - mosolygott rám szemtelenül.

A telefonomra pillantottam első alkalommal, hogy leléptem Harrytől. Hét nem fogadott hívás! Angustól volt, a szívem pedig majd kiugrott a mellkasomból.

- Mennem kell. - álltam fel hirtelen és már tárcsáztam is egy taxit.

- Elviszlek. Pár sarokra áll az autóm.

- Nem kell. - gyorsan ráztam le, aztán rájöttem, nem kellene. - nagyra értékelem, de a taxi már jön is. Jövő héten megyek suliba.

Bastian hosszan bámészkodott az arcomon, kezdett zavarba hozni. Mindenhová néztem, kivéve őt.

- Figyelj, komolyan mondtam, hogy vigyázz a tanárral. - fogta meg a kezemet és a hüvelykujja finoman simította meg a csuklóm belső részét. Furán nyugtató volt. - és nem, nem az álmom miatt mondom. Tudom, hogy hozzá mész, ez ellen nem tudok és nem is akarok mit tenni. Felnőtt nő vagy. De szeretném, ha óvatos lennél.

Bólintottam. Őszintének tűnt.

- Rendben, az leszek.

Elköszöntem tőle, és beszálltam a taxiba, miután kifizettem neki a részemet. Akaratoskodott, végül elvette. Legalább is azt hittem. A taxis kezébe nyomta a pénzemnek a háromszorosát: Ennek fedeznie kell az útját.

Nem volt lehetőségem vitatkozni, elindultunk. Még ráírtam messengeren, hogy köszönöm és hamarosan találkozunk. Aztán pedig Angust hívtam. Már miért is felelne? A feszültség egyre csak nőtt bennem, amíg végül harmadszorra fel nem vette.

- Mi a baj?

- Gyere haza, Indiana.

- Úton vagyok, baj van?

- Hát… - hatásszünet. - van, igen. Mikor érsz haza?

- Mi a baj? Mehetünk picit gyorsabban, kérem? - kértem a taxist, aki mérgesen sóhajtott. Csak nem rak ki útközben. - mi történt?

- Harry nos hát… rosszul van.

Én is rosszul lettem. A vérnyomásom az egekbe ugrott, képtelen voltam tovább beszélni. Csak egy máris ott vagyok-ot nyögtem bele a telefonba, alig bírtam, hogy visszaérjünk.

Nem kellett volna kimozdulnom, maradnom kellett volna a fenekemen! Másrészről a belső hangom nyugtatott, hogy ne magamat okoljam, Harry beteg, magától is képes befordulni.

Kiszálltam a taxiból, nem is érdekelt, hogy még visszajárót is kaptam volna. Berohantam a vaskapun, át a füvön. Csak akkor torpantam meg, mikor egy lágy, női hang kerített hatalmába. A lábaim a földbe gyökereztek.

- Indiana. - hozta a szellő a nevemet magával. A tarkómon felállt a szőr, végighasítva a gerincemen. Ez nem puszta idegesség volt már.

Félelem.

Csontrepesztő félelem.

Tikkadt torokkal fordultam meg, óvatosan, a lábaim nehezek, mintha sziklából lennének. Még a szemeimet is félig lehunytam, hátha úgy nem látok ott senkit. Hulla csend volt. Csak a hűvös szél halk zaját lehetett hallani, semmi mást.

- Indiana. - jött megint a nevem s már pánikoltam. Hát nem képzeltem be! Az éjsötét körülölelte a várost, az utca egyetlen egy lámpája pislákolt a bejáratnál. Ezt eddig észre sem vettem, hisz Harry gondja jobban érdekelt. Csak mikor a semmiből a nevedet suttogják másodszor is, valahogy más problémája a háttérbe szorul.

A fülemben dobogott a vér, az ujjam elfehéredett, pár pillanatra a lámpa is feladta a harcot, sötét lett. Egy halk rettegő hang szaladt ki a torkomon, tudtam, hogy a belvárosban sem képzeltem be!

- K-ki van ott? - ordítani akartam, egy macskanyávogással ért fel a hangom.

Ahogy hirtelen a lámpa visszakapcsolódott, egy sötét alakot láttam elbújni a bokor mögé, rohanni kezdtem.

Át végig a kis füves parkon, a bejárati ajtóig, ami zárva volt.

- Engedjetek be!- dörömböltem.

Amint kinyílt az ajtó, beestem rajta. Kulcsra zártam és a homlokomat neki döntöttem. Semmi baj, most már bent vagy, nincs veszély.

- Indiana, mi a baj? - hangos lépteket hallottam mögülem, majd erős karokat éreztem. Harry megfordított, a kezébe vette az arcomat. Csupán akkor vettem észre, hogy a félelemtől kibuggyant a könnyem is. Valóban ilyen beszari vagyok? Akkor az sem érdekelt volna, ha kinevetnek érte. - beszélj, ki bántott. Most.

- N-nem bántottak.

- Hazudsz. Sírsz. Bastian volt az, ugye?

Harry remegni kezdett az idegességtől. Az enyém pedig elmúlni látszott. A döbbenet vette át. Harry szemei vérben forogtak, mintha meg tudna verni valakit ott helyben. A kezei mégis lágyan nyúltak hozzá a fejemhez, hogy a mellkasához húzza. Beletúrt a hajamba és masszírozni kezdte a hajtövemet. Annyira jól esett, hogy felszuszogtam. Egyre kiegyensúlyozottabb lett a légzésem és a feszültség elszállt a testemből.

Harry a hajamba suttogott:

- Semmi baj, már velem vagy.

Elmosolyodtam. A szavai oda hatoltak, ahová kellett. Egek, mit csinálok? De valahová elzártam a kétségeimet és menekülési vágyamat, hagytam, hogy nyugtasson.

Sosem hittem volna, hogy egy ilyen szituációban ennyire… megfagynék. Az alakot még a világosban is magam előtt láttam. Ahányszor csak pislogtam. Úgyhogy jó sokat pislantottam egymás után, egy idővel jobb lett.

- Harry?

- Hm? - mormogott halkan, és még többet akartam.

- Beszélj hozzám, a fülembe. - kértem őt, teljesen magamon kívül.

Harry nem ellenkezett. A hosszú, férfias ujjai beleszántottak a hajamba, megmarkolta, hogy oldalra billentve a fejemet, ráhajolhasson a fülemre. Kényelmetlen volt az első pár másodpercben, de amint elkezdett hozzám beszélni, megfordult velem a világ:

- Soha többet ne menj úgy el, hogy nem tudom, merre jársz és nem válaszolsz a hívásaimra. Szeretem, hogy itt vagy mellettem és jobbá teszed a napjaimat. Mert jobbá teszed, élhetővé. Szeretek arra kelni, hogy kíváncsiság tölt el, mit találsz ki aznapra. Nem tudom, mennyi van még hátra nekem ebből az életből, de azt akarom, hogy mellettem legyél. Azt akarom, hogy te legyél az, akiért egyszer végre meghalhatok.

Az utolsó mondatától megfagyott bennem a vér. Ez egy szép gondolat is lehetett volna, csak hát a halál… nem akartam, hogy meghaljon. Rá kellett jönnöm, hogy szerettem itt lenni, még ha csak pár nap is telt el és semmi olyan nem történt. Tetszett, hogy velem kimozdult. Bejött az állatkertes napunk. Titkon pedig felemésztett a tudat, hogy az énekemre jót aludt.

- Azt hittem, hogy baj történt. - néztem rá végül.

Elmosolyodott.

- Hát, nem sok kellett hozzá. Ez a palacsintasütő nagyon ragad. - bökött a konyhába s csak akkor éreztem meg az illatot.

- Harry, valami ég.

Kigubbadtak a szemei.

- Basszus.

Berohantunk a konyhába, ahol a korom sötét palacsintával szembesültünk. Nyithattunk ki minden ablakot, kiszellőztettünk, miközben megettük az épségben megsült palacsintákat.

Harry sütötte, azért hívogatott Angus telefonjáról és riogattak, nehogy lecsússzak a kajáról. Persze benne volt az is, hogy Harry aggódott.

Aggódott.

Miattam.

Legutóbb anya volt az, aki aggódott értem. Még azaz ember se, vagy állat, mindegy minek hívom. Harry egy újabb szintre emelte a gondoskodást. Szedett nekem palacsintát és büszkén kivesézte, meddig tartott bekeverni, honnan nézte a receptet és külön palacsintasütőt hozatott nekünk Angussal.

Titokban megfigyeltem, ahogy eszik. Élvezettel. Mintha életében először enne palacsintát, sósat. A lekvárt letörölte a szájáról, bele a törlőkendőbe.

- Mit csinálsz? - sápadtam le totálisan.

Harry zavartan nézett rám.

- Mert?

- A legjobb részt bele törlöd? A sós az édessel a legjobb.

Harry szemei elsötétedtek, mintha valami másra gondolt volna. A zöld szemei ragyogni kezdtek.

- A legjobb. - mormolta rekedt hangon, s enyhe fordulatot vett a beszélgetésünk, a levegő pedig felmelegedett.

Nyeltem egyet, inkább haraptam egyet.

- Csak mondtam. - vontam vállat.

- Milyen az édes, Indiana? - kérdezte halkan.

Elmosolyodtam. Hogy miért, az jó kérdés. Egyszerűen mosolyognom kellett, amitől Harry is elkezdett. A gödröcskés, kisfiús, semmi-problémám-nincs mosolyával. A szívem megdobbant és lesütöttem a fejemet, mit csinálok?

- Pontosan erre gondoltam. - búgta még, majd tovább evett. Hát, ebből nem sokat értettem. Csendben ettünk tovább, megőrizve a higgadt állapotomat.

Később felsétáltunk a szobánkig és még pár percig farkasszemet nézve, elköszöntünk. Ahogy rámosolyogtam, Harry automatikusan leutánzott engem, és a fejét csóválta.

- Az édes lesz a végzetem. - mondta utoljára, majd bement. Én meg ott álltam tök bénán, értetlenül. Néha tényleg nem értem miről beszél.

Bementem a fürdőbe és forró vizet engedtem magamra. Lemostam a mai nap fáradalmait, a lábaim fájtak, fáradt voltam. A meleg, puha ágyam örömmel fogadott, a nyakamig húztam a takarót. Vigyorral az arcomon szenderültem álomba…

- Bastian, miért rángattál megint ide?  - sóhajtottam fel, mikor már másodszorra futottuk le ugyanazt a kört. Rá kellett várnom. - Bastian?

Megbeszéltük a találkozót, késett.

- Bastian?

Sehol senki. Hát akkor hazaindulok. Megfordultam és hirtelen egy erdő közepén találtam magam. Megszédültem a váltástól s az adrenalin szintem ugrándozásától.

- Indiana. - egy vékony női hang jött a hátam mögül.

Ó, egek, már megint. Ökölbe szorultak az ujjaim, Bastian hol vagy?

- BASTIAN! - kiáltottam el magam, senki nem hallott már.

- Nem kell félned, - súgták felém, eluralkodott rajtam a pánik. Segítségért akartam kiabálni, a hangom azonban cserbenhagyott. Miért sugallt ilyesfajta félelmet egy röpke női hang? Futni akartam, de a lábaimat is megbénította. - nem futhatsz előlünk, Indiana.

De akartam. A pokolba, de akartam. Szinte vonszoltam magam után a lábaimat és átkoztam a pillanatot, hogy hallgattam Bastian üzenetére. Siess, Indiana, gyerünk, ez az, nem kaphatnak el.

De mikor két ujj ért a vállamhoz rá kellett jönnöm: egy centimétert sem mozdultam és elkaptak.

Zihálva keltem fel az ágyban, ahol vaksötét volt, néma csend. Körbenéztem és egy sötét alakot véltem felfedezni a szobámban. Kiugrottam az ágyból, Harryért kiáltva. Kivágtam az ajtómat és dörömbölni kezdtem az ajtaján.

- Harry, kérlek nyisd ki az ajtót! Harry, ébredj fel! Valaki van a szobámban, nyisd ki! - dörömböltem, hát nem igaz, hogy ilyen mélyen alszik.

- Indiana? - Angus álmos hangon tárta ki a saját szobáját. - mi történt?

- Valaki van a szobámban.

Angus a vázáért nyúlt a szekrényen, és úgy ment be a szobába. Felkapcsolta a villanyt, majd kijött.

- Nincs bent senki, Indiana. - mondta nyugtatóan. - csak rosszat álmodtál.

A falnak dőlve a sarkaimra csúsztam, a hajamba fúrtam az ujjaimat. Csak egy álom, egy álom…

Mi történik?

- Gyere, bent maradok veled, amíg elalszol.

Mindvégig az járt az eszemben, Harry miért nem nyitott nekem ajtót? Ennyire mélyen aludna? Szükségem lett volna a nyugtató szavaira és még csak fel sem kelt a pánikrohamomra. 

TIZENKILENC - Kétrétű

sziasztook! megjöttem a kövivel, nekem személy szerint egyik kedvencem lett. bár nem Harrys, de én Sebastian rajongó vagyok :) aki szereti őt meg a felvágott nyelvét, annak tetszeni fog. előre leszögezem, hogy nagyoon szókimondó a srác. előre is bocsánat, aki nem szereti. ő egy ilyen karakter, ha nem "írnám ki" akkor nem ő lenne. elhihetitek nekem is fura ennyire nyíltan írni :) a képen látható Chad, ilyennek képzelem Bastiant :)

na de köszönöm a türelmet. remélem sikerül átmennem másik munkahelyre mert ez már kiakasztó itt... semmi életem mellette. :(

jó olvasást nektek és köszönöm, hogy vártok rám! millió puszi xx

Nem öltöztem túl a találkozásra.

Ez alatt azt értem, hogy meg fogok fagyni. Délután még olyan jó idő volt, most meg hirtelen lehűlt a levegő. Máshol is megbolondult az időjárás, vagy csak Londonban?

Az állatkert után Harry csendes volt. Az enyhe kifejezés, szótlan, szó szerint. Egy betűt nem volt hajlandó kinyögni nekem. Tulajdonképpen mintha kivágták volna a nyelvét vagy csendkirályosat játszott volna úgy, hogy velem ezt nem közölte. Totál némán sétált mellettem, anélkül nyitotta ki az ajtót és engedett előre, hogy rám pillantott volna. Elgondolkodtam: megharagudott, amiért megsimogattam a bébi tigrist? De ugyanakkor felidézve az arcát, nem haragot láttam rajta, sokkal inkább… Nem, semmit nem láttál rajta, a felvetésre is röhögnöm kellett. Fura volt, megmagyarázhatatlan. Csak ott állt és nézte, ahogy nevetek, mikor a tigris arcon vágott a mancsával. Nem éreztem ahhoz foghatót ott és akkor.

Ráadásul pont így lehetne a legtisztábban jellemezni Harry tekintetét:

Mintha még sosem látott volna ehhez foghatót.

A házba érve egyszerűen elvonult, magára zárva az ajtót, beburkolózva a saját világába. Különös, pedig már-már azt hittem, lassan visszamehet az iskolába tanítani. Őszintén szólva, hiányoztak az órái. Vagy inkább azt hiányoltam, amilyen ott volt?

Felállt a szőr a karomon. Azok a játékos, szemtelen beszólások…

- Mondjad, Bastian. - vettem fel a telefont, az állam és a vállam közé támasztva beszéltem vele. Épp a szemhéjamat satíroztam be közepesen sötét barnával.

- Másfél órád van, mielőtt jelentelek.

- Ott leszek, ne aggódjál.

- Kiderül.

- És mit csinálunk?

- Elkísérjük Alexet először is, aztán beülünk valahová beszélgetni.

Elvigyorodtam, olyan aranyos volt. Elkísérjük a barátnőjét, hogy ne essen baja.

- Csak nem szerelmet vélek felfedezni a hangodban? - „aww”- oltam, csak hogy zavarba hozzam.

Ehelyett úgy döntött, inkább leigáz, mint hogy zavarba jöjjön.

- Nem szokásom szerelemért széttenni a lábaimat. - reagálta le, és mivel nem értettem a kijelentését, gyorsan folytatta. - anélkül is szétteszem.

A szemeimet forgattam.

- Te hímringyó.

- Ne dicsérj, amíg nem ismersz. 1 óra 19 perc. - majd lerakta. Reménytelen. Mit esznek rajta a nők, de komolyan?

Persze nagyon is jól tudtam. Azt, hogy úgy megnevetteti őket, mint engem is. Még akkor is vigyorogtam a szövegén, mikor kiléptem a folyosóra.

- Hová mész? - meredt rám Harry ijedten.

- Csak találkozok egy barátommal - mosolyogtam fel rá óvatosan. Most akkor nem haragszik?

- Hm. - bólintott.

Még ott álltunk egymás szemében elveszve pár pillanatig, aztán gyorsan elnéztem.

- Akkor… én megyek.

Elsétáltam előtte, bár ne tettem volna. A kellemes Harry illata beleférkőzött az orromba és csak nem lecsukódtak a szemeim tőle. Ezt már csak azzal tetőzte, hogy az ujjait a csuklómra fonta, megállított. Miért éreztem úgy magam, mint akihez épp most ér férfi először? A borzongás végigszántotta a gerincemet, főleg, mikor a fülemhez hajolva suttogott:

- Melyik barátoddal, Indie?

- Miért érdekel? - fordultam felé, csak hát nem számítottam a közelségére. Az orrom az övébe ütközött, s miközben én levegőért kaptam, nagyra nyitottam a szemeimet, ő teljes higgadtsággal kutatott a szemeimben. Nem beszélve a szívemről. Na, az szépen megnyomta a vérnyomásomat is. Láttam, hogy beszél hozzám, nem igazán hallottam. Túlságosan kevés hely volt közöttünk. A lélegzete a számra csapódott, a zöld szemei melegen fénylettek, miközben csakis rám figyelt.

- Nyaljak..

- T-tessék? - ébredtem fel a pompából.

- Ezt bezzeg meghallottad. - röhögte el magát és azok a gödrök… Krisztus, azon kaptam magam, hogy beszívom a szám szélét, ahogy a gödröcskéjével tennék. Harry sem koncentrált tovább másra, félbe szakadt a mondata.

- Indulnom kell. - nyeltem egyet és félmosolyt küldtem felé. Elindultam gyorsan a lépcsőn és nem tudom milyen felindulásból, de még ennyit mondtam: - Bastiannel találkozom. - aztán kiléptem az ajtón. Ott álltam még fél percig, vigyorogva. Annyira vissza akartam nézni, hogy mi a reakciója.

Jézusom, mi ütött belém…

***

Útközben Gertie-vel is trécseltem. Felhívtam, hogy jövő héten vissza kell mennem már a suliba. Többet nem hiányozhatok. Maximum nem az albérletünkbe megyek, hanem Harryhez. Igaz, innen több mint egy óra lesz az egyetem. Autóval, akkor tömegközlekedéssel? Felsóhajtottam, addig még volt pár nap.

Az utunk első felében nem keveredtünk dugóban, viszont a belvárosban már necces volt. Nem mellesleg a taxi bére is az lesz, remélem van elég pénz a tárcámban. De lehetetlen lett volna bejutnom máshogyan. Ha így haladok anyagilag, lassan állást kell keresnem pár hónapon belül. Na, mindegy.

A telefonomon anya üzenetét néztem, mostanában rászokott, hogy e-mailekkel bombáz, amivel teljesen meg vagyok elégedve. Már párszor említettem neki, hogy a telefonozás Londonba drága mulatság, de ő inkább kifizeti a számlát, mint hogy ne halljon.

Pont emiatt volt fura az e-mail.

A szívem összeszorult, amikor az elsőt megkaptam tőle. A kérdés: miért? ott terjengett a fejemben, megfertőzve az elmémet. Ennyire nem számítok már neki, hogy beéri az e-mail-el? Ez badarság volt. Tudtam jól, hogy nem így volt. Csak hát csökkent a lelkesedése… vagy beképzeltem?

Felsóhajtottam.

Nem, minden bizonnyal nem úgy volt. Az a férfi - inkább állat - megfertőzi a kapcsolatomat is anyámmal.

Kifizettem a taxit és ott álltam a sötétben egyedül. Hát ez nagyszerű. A szél felülkerekedett a kapucnimon és a fejem tetejére fújta. Azta mindenit, mekkora szél tombol!

Felpillantottam az égre, ijesztő volt. Vérfagyasztó látvány volt, ahogy az éjsötét felhők gyülekeztek körülöttünk.

Hirtelen rossz érzésem támadt. Az a tipikus figyelnek érzet. Óvatosan a hátam mögé pillantottam, mindenhol korom sötét. A szőr állt a tarkómon. Megfordultam és megszólaltam:

- Van ott valaki?

Nem volt válasz, a szívem pedig hevesen peregni kezdett, hátráltam. Krisztus, tényleg figyelnek vagy hallucinálok?

A nagy hátrálásban megfordultam, hogy el ne essek, ehelyett beleütköztem egy meleg, ámbár kemény törzsbe.

- Szöszi, mi baj? - nézett le rám Bastian és olyan kő esett le a szívemről, csak a karjaiba tudtam omlani. Szorítottam és a fejemet a mellkasába fúrtam. - oké, megijesztesz, mi volt az?

- Semmi, csak… semmi.

Bastian a kezébe vette az arcomat, kisodorta a hajamat a szememből és mélyen nézett beléjük.

- Beszélj. - parancsolt rám.

- Azt hittem van ott valaki, de túl sok horrort néztem.

Bastian elengedett és elindult a bokor felé.

- Ne menj oda! - bukott ki belőlem könyörgően, ő mit sem törődve velem, csak ment. Ökölbe szorult a kezem, mint valami rossz horror filmben. - Bastian!

Eltűnt a bokor mögött. A szél sem fújt tovább.

- Bastian! - szóltam rá.

- Jól vagy? - sétált mellém egy magas, sötét hajú, vékony fiú. Kedves barna szemei aggódva vizslatták az arcomat. A mosolya meleg volt, vigasztaló.

- Csak a barátom… Basti… ez nem vicces! - csaptam derekamra a kezemet, mikor nem válaszolt percekig.

- Mit csinál? - kérdezte a fiú.

Megindultam felé idegesen, és amint ki akartam mondani megint a nevét, kitört a bokor mögül. Felsikkantottam.

- Az életedért jöttem! - tárta ki a karjait, az arcát a kardfogúhoz tudtam volna hasonlítani. Egészen addig, míg püfölni nem kezdtem. Akkor már fájdalommal torzult volt.

- Ne merészeld még egyszer!

- Á! Áú! Áúú! Szöszi, nemár - kezdett röhögni. - csak vicc volt. Nincs itt senkit, csak az eső mindjárt.

- Gyűlöllek Sebastian!

- Dehogy gyűlölsz, na szaladjunk be az eresz alá. - mutatott szembe, ahol egy étterem fedett kiülős terasza volt. Megálltunk, farkasszemet nézve Bastian-el.

A szemét.

Láttam rajta. Ahogy vörösödik a feje a visszatartott röhögéstől. Három… kettő… És vége volt. Hangos nevetésbe kezdett, miközben összeborzolta a hajamat.

- Látnod kellett volna a fejedet.

A végére nem bírtam, elmosolyodtam, majd kinevettem saját magamat.

- Akkora idióta vagy, tényleg megijedtem.

- Amíg melletted vagyok, nem kell. - reagálta. Közben észrevettem, hogy a kedves fiú is mellettünk áll.

- Segíthetünk? - pislogtam fel rá ártatlanul, mégis csak odajött megkérdezni, mi történt.

A fiú Bastien-re nézett, majd vissza rám.

- Miután Bas szétszívatott, bemutatkozom. Alex vagyok - nyújtotta a kezét, én pedig mosolyogva megfogtam és megráztam.

- Örülök, én meg Indie. Úgy látom ez Bastien nagy baráti találkozója. Alexis hol van? Őt kísérjük haza nem? - érdeklődtem, bár lelombozott, hogy még egy haverját is hozta.

Bastian szórakozottan nézett engem. Egyfolytában. Le sem vette rólam a szemeit. Basszus, most mi van? Értetlenül váltogattam kettejük között a nézésemet. Bastian piszkosan vigyorgott, még Alex a fejét rázta mosolyogva.

- Sebastian, elregélnéd nekem, hogy hol van Alexis? Vagy akkor miért mondtad, hogy hazakísérjük?

- Elkísérjük Alexet először is, aztán beülünk valahová beszélgetni. - ismételte meg a mondatot a telefonálásunkból. Alexet mondott. Felvonta egyik szemöldökét, Isten, imádtam a pajkos ragyogást a szemében.

- Szóval nem a barátnődet, Alexist. - esett le végül, Bastian elköhögte a nevetését. Mi nem áll össze. Valami nagyon nem állt. Visszaidéztem a beszélgetésünket. Valóban Alexet mondott, jó, értetlen vagyok.

Aztán tovább fúrtam az emlékeimben.

’Csak nem szerelmet vélek felfedezni a hangodban?’ - hangzott a kérdés a fejemben, és nekem leesett az állam. Bastian-el összeakadt a tekintetünk. A mosolya varázslatosan gyönyörű volt. Szexi, kedves és imádnivaló. Rám kacsintott.

Alex megvakarta a tarkóját nevetve. Úgy éreztem összeállt a kép, de még sem. Megdörzsöltem a homlokomat. Még aww-oltam is, hogy végre beleszeretett Alexisbe.

’Nem szokásom szerelemért széttenni a lábaimat.’ - visszhangoztak a szavai a füleimben. A nők szokták széttenni a lábaikat…

- Te jó… - bukott ki belőlem.

Bastian felsóhajtott, mint aki unta.

- Ez van Indiana, popsiba is szeretem.

- Le kell ülnöm.

Majdnem a szék mellé ültem, úgy tolta alám gyorsan Bastian.

- Asszem van miről beszélnetek, elindulok, mielőtt leszakad az ég.

- Rendben. Van esernyőd? El ne ázz.

Elkerekedtek a szemeim.

- El ne ázz? - suttogtam magam elé totál ledöbbenve.

- Pár sarokra van a lakásom.

- Tudom - mondta önelégülten és direkt kiemelve, hogy halljam. A fejem lángolni kezdett.

- Szia, Indiana. Remélem valamikor beszélni is tudunk - intett mosolyogva, én pedig csak biccentettem.

Szerintem koccanhatott a földön az állam, mikor Bastian egész egyszerűen megcsókolta előttem Alexist. Alexet. Alexesist. Jézus, most akkor mi van?

Leült elém, összefonta a karjait a mellkasán és hagyta, hogy feltérképezzem őt. Sima - nem feszülős - farmer, meg egy parka kabát. Laza, mégis szexi.

Mondhatok rá egyáltalán ilyet?

- Ezt túl sok most így feldolgozni.

- Kérdezz.

- Akkor most te… meleg vagy? - suttogtam, mintha amúgy nem volna egyértelmű. Szándékosan halkan, mivel a pincér jött felvenni a rendelést.

Bastian úgy döntött, nem köntörfalazik. Főképp nem csendben.

- Szeretem én a puncit is, csak nem annyira, mint a farkat. - vont vállat, mintha számára is érthetetlen lett volna. Számomra inkább megdöbbentő volt, ahogy mindenki előtt kikiabálta, hogy szereti a …

Megköszörültem a torkomat. A pincér srác a noteszére meredt.

- Mit kértek?

- Egy orgazmust. - tetőzte a zavarát Bastian, felmosolyogva rá. A sokk és a döbbenet között mozogtam. Mit csinál? - komolyan, van olyan koktél, nem?

- D-de. - motyogta a pincér fiú. - é-és neked?

- Rá is ráférne egy. Úgyhogy hozz nekünk két orgazmust.

A pincér bemenekült az étterembe.

- Bastian!

- Az már majdnem orgia - kacsintott rám, és az asztalra támaszkodott a könyökével. - komolyan mondtam. Ha nem barátok lennénk és tudnám, hogy odáig vagy a tanárért, akkor bevállalnálak. De a pincér fiút is. Egyszerre nem biztos, jó nem sülhet ki belőle, főleg neked. Nem vagy hozzászokva két férfi közösülésének.

- Jézusom, nekem mennem kell.

Sebastian a tenyerével az asztalra csapott. Az arca komoly lett.

- Most én kérdezek. Elítéled?

- M-mit?

- Először nem tudtam eldönteni. Nem gáz, ha bajod van ezzel, de akkor nem lehetünk barátok. Vagy elfogadod, hogy biszexuális vagyok, vagy külön utakon megyünk.

Minden meggondolás nélkül reagáltam.

- Én állok fel és megyek el innen, amiért azt gondoltad, bajom van ezzel.

Bastian arcára egy szelíd mosoly ült ki.

- Még sem ismertelek annyira félre.

- D-de… te? Úgy értem - néztem végig rajta - egy percre sem gondoltam volna.

- Te vagy az egyetlen ember, akinek azt mondtam, hogy szétteszem a lábaimat és nem gyanakszik.

- Ez nem éppen egy meleg-vagyok-hahó felhívás volt.

- Talán neked nem, de ha belegondolsz, a nőnek kell széttennie a lábát, hogyha kellemeset akar magának. Ez a helyzet velem is, szét kell tennem kicsit, ha jót akarok a fenekemnek.

- D-de…

- Miért akartál felállni és elmenni? - tette fel a nagy betűs kérdést már-már szigorúan.

- Mert 2 perce tudtam csak meg, máris ilyen nyíltan kimutattad. Mindenki előtt…

- Egy szabály van a barátságomban, a többi nem lételem. Az én barátaim előtt bármikor mondhatom, hogy seggbe raktak, hogy én raktam seggbe valakit, vagy egy kéjes éjszakám volt egy csodaszép nő lábai között. Fintor nélkül megkérdezik, melyik volt a jobb? Meg tudod ezt tenni?

Pásztáztam őt. A vonásait. Felfogtam a szavait. Merengtem rajtuk. Kezdett bennem megfogalmazódni valami, még nem kristály tisztán.

- Engem az sem érdekelne, hogy Angliában nem elfogadott tény. Itt az, szóval bármikor megcsókolhatom a barátomat, akinek az van a lába közt, mint nekem. Az utcán. Nyilvánosan. És beszélhetek róla. Meg is teszem. Nem fogok titokban élni, csak mert ez fura. Miért fura az, hogy kalandos a szexuális életem? Miért rossz az, hogy más ajándékkal is megáldottak minket? Komolyan, elől is hátul is elmenni? Próbáltad már? - hümmögött az élvezettől. - Isteni. Ki kell próbálnod. - nevetni kezdtem. Ez bolond. Teljesen, visszavonhatatlanul bolond. - mit számít, ki mit mondd? Mit számít, ki mit gondol? Megér ennyit a boldogság? - rázta meg a fejét. - a helyes válasz:  nem. Addig senki nem lesz az, amíg meg nem találja magát és meg is meri mutatni, ki ő. Én ez vagyok. Bastian, a kétrétű nimfomániás.

Nem bírtam tovább. A röhögés felszakadt belőlem, elhessegetve minden rosszat, kételyt, félelmet és csak nevettem. Vele együtt.

Hogy mi fogalmazódott meg bennem végül? A tisztelet. Ez csak wow, semmi több.

- Szóval Indiana, meg tudod ezt tenni?

Közelebb hajoltam. Hát ezért beszélt mindenről ilyen nyíltan. Ott a bulin is, a szövege lenyűgözött. Ahogy ott és akkor is.

Miután megkaptuk a rendelésünket a szalvétánkkal, beszélgettünk. Szerintem órákig, nem számított. Sok mindenről szó esett. Arról is: tudja, hogy Harryvel tűntem el. Na, mindegy.

Bastian gimnazista korában jött rá, hogy szereti a fiúkat, bár akkor tagadta maga előtt is. 18 évesen volt elsőnek fiúval, ami fájt neki - részletezte, hagyjuk… - abban az évben bevallotta a szüleinek is, akik rá két évre békéltek meg vele. Az első barátja egy Harry nevű fiú volt - leszögezte, hogy nem „ a tanár”, szerinte dísz buzi, ami nem meleget jelent, megjátszott meleget. Nem mentem bele. Ha tudná, mennyire nem meleg… - az első kapcsolata fiúval fura volt, sokat veszekedtek, azt is meg tudtam, hogy az első alkalommal nem állt fel neki. Megköszöntem az információt és lapoztunk. Szétmentek hamar. Nem volt sok komoly kapcsolata fiúkkal, de nőkkel sem. Keresi az igazit. Nem tud különbséget tenni, melyik nemmel „jobb”, mindkettőt szereti. Bár láttam rajta, hogy alaposan átrágja a kérdést.

- Ne hozd már zavarba megint. - szóltam rá. Bastian azt a szalvétát gyűrögette az ujjai közt, amit a kólájához kapott.

- Nem hoztam.

- Totál lesokkoltad.

Bastian közel hajolt.

- Úgy láttad? - bólintottam. - mióta szokás kólához szalvétát hozni?

- Nem tudom, kedves volt.

Nevetett.

- Nem hoznak kólához szalvétát. Neked a sütihez, de a kólámhoz is adott, szerinted miért?

- Utálom a kérdéseidet.

Bastian felemelte elém a szalvétát.

- Mi van rajta?

Oldalra billentettem a fejemet.

- „Köszi”. - olvastam fel.

- Azt hittem, a száma. Bár biztos látta Alexet - vont vállat. - fogadjunk, hogy ez a fiú egy éven belül felvállalja mindenki előtt?

- Meleg? - csodálkoztam el.

- Már messziről látszik rajta, Indiana. - forgatta a szemeit. - azért hoztam zavarba, mert rájött, hogy látom rajta.

- Nektek meleg radarotok van?

- Belénk építve - kacsintott.

- Hihetetlen vagy. - csaptam az asztalra hirtelen.

- Mi bajod van? - tárta ki a karjait.

- Sebastian! Nem mondod komolyan, hogy egyszerre egy Alexis nevű nővel és egy Alex nevű fiúval vagy együtt?

Sebastian hátra vetve a fejét, szakadni kezdett a nevetéstől.

- Hát ezt nem hiszem el! Te hímringyó! Hogy teheted ezt? Még a nevük is ugyanaz? Komolyan? Alex és Alexis?

- Krisztus, Szöszi, most mit csináljak vele, ha bevonzottam az Alexeket?

- Komolyan mondom hihetetlen vagy, megáll az eszem. - röhögtem, bár erről a témáról később még beszélni kell vele. Nem kavarhat egyszerre két emberrel…

- Most, hogy túl vagyunk ezen, volt egy álmom… - kezdett bele, bennem pedig megállt az ütő.