TIZENEGY - Kerüld el

sziasztok! meghoztam a következőt! :) jó olvasást hozzá, szép hétvégééét! :) <3

Hétvége.

Ez a szó az, mi egyszerre megnyugtat és megrémiszt.

Egyedül vagyok a gondolataimmal. Ott ültem a szobám középen a néma hallgatagságban, még a kutyám is bagózott rám messziről. Egyre kisebbre szűkült körülöttem a hely, a torkomat pedig csomó szorította. Kezdtek visszatérni a zavaros gondolataim, a nyugtató teámmal nem is próbálkoztam. Az alvás nem ment az éjjel, nem álmodtam úgy, mint múltkor. A szívem pedig egyre hevesebben vert.

- Nyugodj már le - suttogtam magamnak, mielőtt a kedves szobatársam meghallja és bolondnak néz.  Csak hát nem ment. A probléma ott kezdődött, hogy anya tegnap háromszor keresett és képtelen voltam igennel válaszolni. Figyeltem, ahogy csörög, sokat, majd abbahagyja. Aztán újra, és újra.

Nem akartam az új telefonomat is falnak vágni, inkább lekapcsoltam. Mély lélegzetet vettem, szombat este otthon rinyáltam ahelyett, hogy elfogadtam volna Gertie ajánlatát. Moziba mentek Louis-al, engem is meghívtak. A kedvem a béka feneke alatt volt, nem hogy moziba menjek.

Felkeltem és járkálni kezdtem.

Már kitakarítottam, négyszer vittem ki a kutyámat, hajat mostam, körmöt festettem, borotválkoztam is - igaz fürdés után jutott eszembe, így másodszorra is kellett egy gyors zuhanyt vennem, mindegy - mit nem csináltam még…

Csettintettem egyet. Megcsinálom anya dicső brownie-ját.

Összekaptam magam, a hajamat egy kócos copfba fogtam. Egy hatalmas póló volt rajtam, szürke, kinyúlt, de a boltba nem terveztem öltözködni. Alulról fekete testnadrág. Vállat vontam, úgy sem találkozok senkivel.

Csokit és diót kellett hoznom hozzá, más volt otthon, megnéztem. Ez is annak köszönhető, hogy költözéskor vásárolgattam, lisztet, vajat stb. Bár a vajban kételkedtem, hogy jó még. Azóta már hoztam újat, úgy egy hónapja. Igaz, az nem romlik hűtőben.

Amíg elméláztam ezeken, kinyitottam az ajtót, ahol egy csupasz félmeztelen alak állt, épp kopogásra készen. A keze öklöt formált, bár ezen kívül mást nem vettem észre még. Hiszen a kidolgozott fényes felső teste épp megalázta előttem az összes magazinos top10-et. Esküdni mernék, hogy a szám tátva maradt.

- Szöszke. - hallottam azt a roppantul ismerős becenevet, amitől az égnek állt az összes hajszálam.

- Mondd Istenem, hogy nem ő az.

- Nem ő az? - válaszolt az állítólagos Isten, kinek arcán egy kaján vigyor volt. - micsoda véletlen, pont ide költöztünk. - nevetve vakarta meg a tarkóját.  - tudod Szösz, imádom, hogy így bámulsz, de szeretem, ha beszélgetés közben a szemeimbe néznek.

Éreztem, hogy felfut a hő a tarkómban, vörössé festve arcomat. A földre szegeztem a tekintetemet.

- T-te mit keresel itt? - kérdeztem, majd bezártam az ajtót, hátat fordítva neki.

- Épp jöttem sót kérni. Most költöztünk be, és nem hoztunk sót a tequilához.

- Minek az? Úgy tudom, hogy te nem iszol - pillantottam rá, megemelve az egyik szemöldökömet. Bastian leutánozta, miután rám kacsintott.

- Ez nekem is megy, Szöszke. Egymásnak lettünk teremtve. Nem jössz át? Itt van pár haverom.

- Nem. - zártam le a témát, és inkább kikerültem, elsiettem a boltba.

- Várunk! - még ordított utánam, én pedig a szemeimet forgattam. Az üvegajtóban vettem észre a halvány mosolyomat.

Bevásároltam gyorsan, hogy esélye sem legyen Bastiannek megtalálnia. Csak hát nem volt szerencsém. Visszaérve ott álltak kint mindannyian, épp elnyomták a cigit.

- Tedd le a cuccaidat és gyere velünk billiárdozni, Szöszi. - nem feleltem. A mai nap zéró hangulatom volt bármihez. Brownie-t akartam enni. Egyfolytában az Ő hangja motoszkált a fejemben, a kétségbeesés határán voltam. - hát jó, te akartad.

A következő pillanatban a szatyor már a konyhapultunkon volt, én meg a vállán lógva tartottam a haverjaihoz, kik jót mulattak rajta.

- Sebastian, tegyél le!

- Hú, a teljes neveden szólított.

Sebastian rávert egyet a combomra.

- Nem fogsz szombaton bent ülni, láttam, hogy erre készültél.

- Nem is ismerlek, Sebastian, feljelentelek. - morogtam, ők pedig folytatták a nevetést.

Sebastian bevitt a félig bebútorozott, bőrönddel teli lakásba. Ledobott a még friss bőrkanapéra, és rám vigyorgott.

- De ismersz, már harmadszorra találkozunk. - mutatott rám egy ujjával. - csoporttársak vagyunk, és mint kiderült, szomszédok is. Miért ne ismerkednénk még jobban?

Fel akartam állni a kanapéról, viszont elém állt, nem engedte. Felsóhajtottam.

- Ma tényleg nincs kedvem ehhez - mondtam komolyan halkan. - legközelebb?

Hosszan néztünk farkasszemet egymással, majd egy jó perc múlva bólintott.

- Most már legközelebb van, mehetünk is. Egy perccel később is legközelebb van, nincs bebizonyítva, hogy nem, ne is próbálkozz.

Halvány lila gőzöm sem volt, miről beszél.

- Hagyd, Sebi, had menjen vissza nagymamásat játszani. - szólt be a haverja, mosolyogva. Szóval nagymamásat, ezen felháborodtam. Csak aztán végiggondoltam a napomat, valóban úgy viselkedtem, mint egy depressziós 50 éves, akinek se kutyája se macskája. Beszívtam az alsó ajkamat gondolataim közepette, beadtam a derekamat. Sebastian pedig látta rajtam, kiült az önelégült mosoly az szája szélére, így szólt:

- Tequilát a hölgynek.

- Van sód? - érdeklődött a haverja, mire mindenkiből kitört a nevetés. Belőlem is.

Átmentem sóért, Bastian a biztonság kedvéért elkísért, nehogy otthon maradjak. Pedig eszembe jutott. Aztán rögtön az is: befordult nagymama lettem. Meg kellett erőltetnem magam.

- Csak egyet iszok, utálom az alkoholt. - mormoltam.

- Amilyen kicsi vagy, neked pont elég lesz. - bökte meg a vállamat, majd az orromat mutatóujjával. Bastian mosolya azon kívül, hogy piszkos volt, olykor tiszta és szelídnek látszódott. Az a tipikus ha ő mosolyog, neked is kell. Úgy hogy ott álltunk a szekrényemnél, egymásra bazsalyogva, mint két idióta. - ezt már szeretem. - belefúrta ujját az arcomba. - szép a mosolyod, ne legyél mogorva. Na, gyerünk, a többiek szomjaznak.

A zene már szólt, a folyosón Avery-vel futottunk össze, aki természetesen végigpásztázta a mellettem toporzékoló Bastiant.

- Szia. - vicsorgott rám. - hova mentek? Csatlakozhatok?

- Nem.

- Persze. - felelte velem egyszerre Sebastian, akit egyszer ki fogok nyírni s még nem is ismerem. Rám meredt. - miért nem? Akad neki elég fiú. - súgta a fülembe. Elhorkantottam a röhögésben. Ez bolond. Természetesen a suttogás elég hangos volt, hogy Avery mindent halljon. - hát nem, cica? Kéne már a lompos, nem? Van itt elég, egy éjjelre bevállalnak.

Bastian viccesnek hangzott, bár kiéreztem belőle, mit gondol a lányról. Avery kuncogott.

- Dehogyis, inkább lepihenek. Szia, Bastian - intett neki, mintha ott sem lennék.

- Na, cica, el sem köszönsz a barátnőmtől? - karolta át a nyakamat és Krisztus, megcsapott a friss tusfürdőjének illata.

Meg akartam kérdezni, mégis mit képzel, ellenben Avery féltékeny, irritált arcáért megérte a paródia.

- Szia, Indiana.

Ránk csapta az ajtót, belőlünk pedig kitört a nevetés.

- Ki ez a maca, Szöszi? Komolyan vele laksz?

- Nem is ismered. - szögeztem rá a tekintetemet.

- Kérlek - forgatta a szemeit - már abból láttam, hogy faszt akar, ahogy rám nézett.

A szájára csaptam hirtelen felindulásból. Meg is lepődött, na meg én is.

- Hogy beszélsz?

- Áúcs, Szöszi, benned van erő. - dörzsölte a száját. - nem hiszem el, hogy rácsaptál a számra.

A szemei nagyra nyíltak, zavart volt és akkor az egyszer, meglepettnek tűnt.

- Bocsi, - pirultam bele. - csak… meglepett?

- Majd megszokod. - vont vállat. Mintha mi sem történt volna, bementünk a többiekhez.

Egy tequilát ittam csak, miközben a többiek nagyban be voltak rúgva már. Mindenkivel elcsevegtem és azon kaptam magam, hogy felszabadul a mellkasom.

Oly annyira, hogy billiárdozni is elmentem velük.

Egy cső toppot vettem fel bőrkabáttal, meg egy világos koptatott farmert, fekete tornacipővel. Kényelmesen csinos. Egészen megszoktam a haverok stílusát, Zake törte az angolt, ő alapjáraton francia volt, aki angol nevet kapott. Hát, érdekes. Oliver a csendesebb fajta volt, magas, vékony, sötétebb bőrű, szerintem félvér lehetett. Aranyos volt a hófehér mosolyával. Mellette sétáltam a kocsma felé, bár sok mindent nem lehetett kiszedni belőle.

Egy asztalt foglaltak le nekünk öt személyre, Bastian készségesen felajánlotta, hogy mivel nincs nekem hely, üljek az ölébe. Inkább hoztam magamnak egy széket. Rendeltünk, nekem elegendő volt egy kóla, de abból 3 dl.

A többiek vígan nevetgéltek és ittak tovább, amíg a billiárd asztalhoz nem rángattak.

- Most alázzalak le? - pillantottam Bastian-re, aki teljesen komor arccal fordult felém.

- Nem akarlak lealázni, ne aggódj.

- Nem ezt kérdeztem.

- Ja, akkor játsszunk. - kacsintott, én pedig feladtam. A stílusa egyedülálló volt, némi Gertie-t láttam benne, nem mernék fogadni, melyik része. A felvágott nyelve. A különbség az, amíg Gertie strébernek tűnik emellett, Bastiannek más stílusa nem is lehetne.

Az első körben megvert Bastian, mi csak felpumpált és arra ösztönzött, hogy leverjem. A dákó a kezemben volt, biztosan, és lőttem. A fehér golyó majdnem belement a lyukba, egy liter víz lefolyt a hátam közepén. De nyerésre álltam.

- Jól áll a kezedben - a szemei nyerésre éheztek, de elbaltázta. Én nyertem, ujjongva löktem meg a vállánál, mint egy kisgyerek.

- Na ki aláz le kit.

- Egy-egy, Szöszi, jó vagy, de nálam nem jobb.

Ez be is igazolódott, hiszen három kört játszottunk mindössze, kettőt vitt. A végére lefáradtam és mosdóba mentem. Menet közben egy csoport zsivajára lettem figyelmes. Odapillantottam s bár ne tettem volna. Az arcomról lefagyott a mosoly, s a szívpergésem mellett lefehéredtem.

A tanár úr ott ült sörrel a kezében, és jót nevetgélt két nő társaságában.

- Szöszi - lökött meg Bastian. Nem reagáltam. Követte a pillantásomat, végül csak folytatta. - útközben rendelj már nekünk következő kört, írasd a többihez.

Mint aki megérezte a jelenlétemet, Harry tekintete egyenesen rám esett. Megállt a keze útközben a sörrel együtt, a mosolya merev lett. Zöld szemei élénken kutatták az enyémeket, Bastian hangja eltörpült a fülemben. Nem értettem, gyakorlatilag nem is szerettem volna. Miért éreztem úgy, mintha épp megcsaltak volna?

A belső hang nevetve mondta: mintha tudnád, milyen az.

Talán ilyen? A mellkasom elszűkült s nyelni sem tudtam. Egyfolytában a nőkön kattogott az agyam, miközben álltam a tekintetét.

- Gyere vissza velem, Indiana - búgta a fülembe Bastian - gyere.

Átölelte a vállamat és óvatosan cirógatta, jó kérdés, miért. A hangja visszahozott a valóságba és fellélegeztem kicsit.

- N-nem, jó rendelek, ugyanazt?

- Megvárjalak?

- Dehogyis.

- Na jó, szólj, ha kellek.

A mosdóban összeraktam magamat. Meg kellene vizsgáltatni a fejemet, valami baj lehet vele. Mi a francért ragadtam le annál a hamis csóknál? Egyáltalán nála? Hetek óta nem is fiúztam, mert miért is?

Nyilván nem most fogok nekiállni, kinevettetni magam, annál okosabb vagyok. Ellenben ideje lesz összeszednem valakit.

Kifelé menet elkapták a karomat és húzni kezdtek. Az érintéséből tudtam, ki az. Bizsergett a bőröm s a hőmérsékletem vészesen magas lett.

- Engedj el, Harry.

Megállított a férfimosdó melletti falnál. Az arcát megvilágította az alig pislákoló lámpa, a keze remegve igazította oldalra a haját.

- Mit keresel itt?

- Aranyat. - mondtam. - szerinted mit?

- Rosszul tettem fel a kérdést. - fújt ki egy mély levegőt. A hangja egy rekedt zörgés volt a szűk falak között. Közelebb lépett s én távolabb, amíg a hátam nem simult a falnak. - mit keresel itt, velük?

Rögtön rá akartam vágni: és te a nőiddel? De gyerekes lett volna.

- Szórakozunk, nem lógok egy órát sem el, szombat este van.

- Aludnod kéne. - mondta az orra alatt - karikásak a szemeid, mennyit aludtál a napokban?

Szíven ütött az aggodalom a hangszínében. Nem mellesleg, lesokkolt.

- Mennem kell, várják a piát.

- Te ittál? - szűkültek el a szemei, ó és igen, a szégyentől majd összezuhantam. Beugrott a kép, ahogy őrjöngve dobom a földhöz a telefonomat, tartott, amíg zokogtam. Hallott mindent. Tudja, hogy gyűlölöm az alkoholt. Totál megsemmisültem. - Indiana.

- Most miért vettél észre? - tereltem a témát. - a teremben rám sem néztél. Elég lett volna annyit mondanod, hogy többet nem akarsz velem beszélni. Tudom, hogy nem kellett volna az a csók, sajnálom. Lehetne benned annyi, hogy megmondod, mással vagy… vagy másokkal, min…

- Miről beszélsz?

Elmosolyodtam. Tényleg le akarta tagadni. Én meg gyerekes hisztis tinédzserként viselkedtem.

- Megyek vissza.

- Indiana - húzott vissza, s közelről, nagyon közelről nézett bele egyenesen a szemeimbe. A lélegzetünk keveredett, s én égtem. Egek, de égtem. Utáltam, hogy elfolytam az érintésétől. Biztos amiatt a csók miatt van. Hogy lehettem ilyen buta. Főleg, amiért azt hittem, most ő csókol meg. Vagy mondd valami nyugtatót. Ehelyett ezt nyögte ki: - kerüld el Sebastian-t. - erősebb lett a szorítása. - maradj távol tőle.

Egyáltalán nem túlzás az, hogy sokkot kaptam.

- Tessék?

- Hallgass rám - a hangja lágy lett, már-már féltő. - kerüld el.

Elengedett, csak pislogtam a távolodó hátára. Még sokáig ott álltam, amíg kiabálásra nem lettem figyelmes. Visszarohantam az asztalunkhoz, szerencsére nem nálunk volt a probléma.

- Megyünk. Fizetek, menjetek ki - intett Bastian. Mindenki távozásra készült, miután két középkorú férfi viaskodott egymással, rendőrséget hívtak.

Mi még előtte kiértünk a klubból, Harryék is ott voltak. Előtte kellett elsétálnom. Lesütött fejjel, a számat rágva igyekeztem minél előbb túl lenni rajta, a tekintete perzselte az arcomat. Csak pár másodperc volt, de évtizedeknek tűnt. Nem szólt, én sem, de a kimondott szavak ott lebegtek kettőnk között.

Megvártuk Bastiant, aki mellettem sétált csendesen. Kerüld el Sebastiant. Őt pásztáztam fél szemmel, miért kéne? Várjunk csak… mi lenne ez, valami féltékeny szöveg?

- Na, ki vele, mi van köztetek? - törte meg a csendet, hát ezért maradtunk le a többiektől!

- Kik között?

- Szöszi, Bastiannek hívnak, nem Ostobának. Láttam, amit láttam, ki vele.

- Semmi. - igyekeztem az értetlent adni.

- Aha, tehát amellett, hogy ítélkezős vagy, hazudós is. Lehet, Avery-t kellett volna magunkkal hozni.

Áúcs, ez fájt.

- Miért mondja mindenki azt, hogy ítélkezek?

- Szöszi, a szemeid mindent elárulnak. - mosolygott le rám. - emberi hiba, ne rágd magad rajta, de jobb ezt kinőni. Szóval?

- Nincs semmi, Bastian.

Megálltunk.

- Oké, a te dolgod. - a zsebébe dugta a kezeit - egy jó tanács, vagy megfogadod, vagy nem. Maradj távol attól a tanártól, nem kell az életedbe olyan ember, mint ő. Hidd el nekem, nem éri meg a vágyakozást sem. Kerüld el őt.

Aztán ott hagyott, ő is.

Mi a franc?

TÍZ - Új diák

sziasztoook! megjöttem a kövivel! tudom, ebben még semmi "izgis" nem történik, de a vége vonzza magával a sok jót :p innentől kezdődik a mulatság :) már terveztem őt a történetbe, csak most volt az ideje behozni az idézőjeles csók után. érkezik az igazi csók jelenet is, azt sokkal ütősebbre akarom :) 

nem szerelmi háromszöget tervezek, más szerepe lesz, DE megteszi a dolgát majd az tuti :DD

a héten tervezek péntekre és vasárnapra is részt hozni! 

jó olvasást nektek xx 

A hűvös szellő nyaldosta kiszáradt bőrömet a karomon, fel egyenesen a nyakamig, hogy aztán végigszánthasson a gerincem mentén, libabőrössé téve mindenhol. A hajam szanaszét szállt a levegőben, s mindvégig arra tudtam gondolni, mily elmenyugtató csak itt állni s… lenni. A porcikáim sorban lazultak el a mélabús feledésben, fáradt lelkem kezdett erőre kapni, ahogy elengedtem az oly sok, oly nagyon nyomasztó negatív gondolatot.

A szám mosolyra görbült, ahogy a dúdolásomat szabadjára engedhettem végre önfeledten. Hisz a semmi közepén senki és semmi sem hallhatja. Fehér felhők hömpölyögtem felettem az égen, messze magasban szárnyaló madarak törték meg a tisztaságot. Belevesztem a látványba s mintha a szél is erősebb lett volna, hogy minél távolabb vihesse a dalomat. Szimpla dúdolás volt ez, semmi több, megspékelve megannyi elrejtett érzelemmel.

Mintha az elfojtott szavak most kapták volna meg a kiérdemelt szabadságukat. Menekülve hagytak békét nekem, legalábbis egyelőre, a mellkasom lazává vált.

Lecsukott szemekkel előre nyújtottam a kezemet, mintha bárki elkaphatná, már-már csalogattam a semmiséget, hogy öleljen körül.

Aztán valami összetörte a képet.

- Indiana? - egy már-már félő hang törte meg a képet.

A hátam mögé néztem, a szobám ajtajába, ahol Avery állt az ő saját pompájában, a kiskutyámmal a lábánál, ki ugatott. Várjunk csak, a szobám?

Megráztam a fejemet s mint aki egy álomból ébredt fel, magamhoz tértem egy csettintésre.

- Hm?

- J-jól vagy? A szomszéd szólt, hogy az ablakban állsz órák óta.

Az arcom felforrósodott. Valóban? Na, ez új. Alva jártam?

Az ablakban térdeltem, a hűvös nyirkos széltől fázni kezdtem.

- Csak… nézelődtem. - füllentettem. Alva jártam, hát ez csak príma. Jó hogy ki nem estem az ablakon.

- Oké. - vont vállat Avery - vidd ki a görcsöt.

Aztán becsukta az ajtómat, a kiskutyám meg nyüszítve rohant hozzám. Hát, jól kezdődött a reggel. Annyi biztos volt, többnek tűnt, mint egy sima álom.

***

Gertie lebetegedett. Írtam neki, ez még nem elegendő kifogás ahhoz, hogy egyedül hagyjon a legnagyobb szarban. De tényleg, milyen barátnő ez? Nyilván semmit sem értett, én meg csak humorizáltam és elengedtem a dolgot, jobbulást kívánva.

Az viszont eldöntött tény volt, Harry óráját kihagyom a mai nap. Be is ültem a legelső - egyben legunalmasabb - órámra, a füzetet csak rajznak használtuk. Igazán próbálkoztunk a koncentrációval, de mikor a harmadik száraz, érthetetlen bekezdést kezdi el magyarázni, inkább alszunk tovább nyitott szemekkel. Vagy csukottal, részletkérdés és emberfüggő. Dylan például az utolsó sorban magára borította a kabátját és elaludt, biztos azt hitte, így nem látják őt. A tanár az első percben kiszemelte őt, mindegy. Pedig egyébként az idősebb korosztályú tanárokhoz tartozik, szifon szemüveggel.

A lényeg, hogy az óra végzés előtt 20 perccel kopogást hallottunk.

- Igen? - felelt a tanár.

- Jó napot, Bastien lennék, új diák. Az órára jöttem - nézett az órarendjére, amit lazán maga elé emelt. - igen, asszem.

- Rossz helyre tévedt. - felelt neki, a karjait összefonva a mellkasán.

- Hát, nem tudom - vakarta meg a tarkóját „Bastian”. - Dr. Hisc… - kitört belőle a röhögés. Ránézett a tanárra, majd vissza a lapra. - Dr. Hisc… - Bastianből megint kitört a gyomorrázó nevetés. - hogy lehet valakinek ilyen ne…

A tanár megköszörülte a torkát.

- Eltévedt, uram?

- Nem, uram, Dr. Hiscock órájára jöttem, kis késéssel. - a feje lángolt a visszatartott nevetéssel. A teremben mindenki kuncogni kezdett. Igen, a Hiscock vezeték elsőre mindenkinek nagyon tetszik.

- Kis késéssel. - hangsúlyozta a kis szót a doktor úr.

- Elaludtam. - tárta ki a karjait Bastian. - most miért büntet ezekkel a szemekkel? - háborodott fel. - fontos dolgom volt az éjjel, a nyolc óra alvás pedig kimondottan egészséges, Dr. Hiscock, hisz tudja maga is, a kis srácnak is kell a nyolc óra alvás - vigyorgott szemtelenül, majd lepillantott a Hiscockjára és vissza a szemébe. Senki sem lélegzett, esküszöm. Bastian arca is lesápadt. Ahelyett, hogy abbahagyta volna: - elnézést, nem Úgy kis srác, biztos vagyok benne, hogy anakondáról van szó, ez csak ilyen tudja… közmondás?

Az, közmondás. Nem bírtuk tovább, egy emberként vihogtunk a teremben, a fejemet a padra simítottam, egész testem rázkódott a jó ízű nevetéstől.

- Na üljön le, Mr. Bastian.

Bastian lazán sétált be közénk, intett mindenkinek, és az előttem lévő 2. sorba fordult be. Leült, szétdobta magát és intett a tanárnak, amolyan, na most már kezdheti.

Megismertem, ő volt az, aki vízzel öntött le a buliban.

Óra végén pakoltunk össze lelkesen, hogy a következő felettébb szórakoztató órára mehessünk, belebotlottam a jó madárba.

- Szöszi. - szólt rám, úgy tettem, mint aki észre sem veszi. - szösz, nem is tudtam, hogy egy órán leszünk.

- Van nevem. - vigyorogtam rá erőltetetten.

- Tudom, de a Szöszi jobb.

A mosolya egyébként kedves volt és tiszta. Volt valami ártatlan benne, esküszöm. A kékes-zöldes szemei csintalanul csillogtak, a szőke borostáján simított végig. Magas volt s viszonylag nagydarab, izmos karok. Nos, nem csupán én vettem észre. Több lány tekintete megpihent rajta, ahogy elhaladtak mellettünk.

- Indiana, az a jobb.

- Mint Jones? - vonta fel a szemöldökét.

- Mint… hagyjuk. Még a végén nem tartod elég viccesnek a vezetéknevemet és elveszted az érdeklődésedet. - gúnyolódtam vele rejtetten.

- Ki mondta, hogy érdeklődök. - meredt rám komor arccal s mikor már eléggé égett a fejem, elvigyorodott. Bemutattam, aztán ott hagytam. Bastien felröhögött hangosan.

- Már a bulin a tiéd voltam, bébi. - szólt még utánam, de leráztam magamról. A mosdóba szaladtam és feleltem Gertie üzenetére.

’ Várom, hogy mesélj. ’ - üzente.

’ Semmi extra nem történt. ’

’ Akkor jó, írd fel a házit EM-ből. ’

’ Egy, házit gimiben adnak, kettő EM? Ez milyen óra?’

’ Jó kérdés, egy ideje inkább pornográfia, mint óra. ’ - a számhoz emeltem a kezemet, a nevetésemet takartam. Előadóművészetek óra rövidítése, minden bizonnyal.

’ Tomlinson is hiányzik ma, érdekes.’

Na, erre már nem jött válasz. A kis piszok, fogadjunk nála van! Elvigyorodtam, inkább nem is zavartam őket tovább.

’ Jó murit’ - még írtam, aztán kiléptem a mosdóból, hogy beleütközzek egy jó erős, masszív mellkasba. Az új telefonom a földön landolt.

- Ne haragudj - sűrű bocsánatok közepette felkapta nekem a telefont az ismeretlen, kedves mosolyú fiú, aki épp a lány wc-be tartott? Mi van ma, bolondokháza?

- Semmi gond, veszek megint újat. - forgattam a szemeimet, értetlenül vizslatott. - semmi-semmi - nevettem zavartan, amíg meg nem éreztem egy perzselő tekintetet a tarkómon. Kiszipolyozta belőlem a maradék erőmet is, meg kellett fordulnom.

A szívem előbb tudta, mint a szemeim. Érezte. Erősen vert a mellkasomban, pedig még csak meg sem pillantottam. Ó, amikor megláttam őt…

A saját pompájában ott állt a folyosó másik végén, a világos koptatott farmerében, s a fekete V nyakú ejtett pólójában, kócos hajjal, nyúzott arccal, kémlelő szemekkel. A lélegzetemet vissza kellett nyelnem, mielőtt hangos zihálásban törtem volna ki. Azonnali sebességgel törtek vissza a szűnni nem akaró látomások, mik történések s inkább tagadnám. Tagadnám, hogy az egész átkozott szám lángol, mióta megcsókoltam a buli közepén. Minden egyes áldott estét azzal töltöttem, hogy felidéztem a pillanatot, az érzést, a puha szájának ízét. Meg akartam tartani, hisz tisztában voltam vele, többet nem kapok belőle. Esküdni mertem, többet nem áll velem szóba. Rám sem néz. Fogadni mernék a mai napig, hogy alig várja a feledést. Hogy többet ne is emlékezzen rá.

Pár pillanatra megszűnt létezni körülöttem minden s mindenki.

Csak őt láttam, hülye filmes jelenet volt ez, de létezik. Oly meglepett volt intenzív nézése, a lélegzetemet is elvette. A tekintetünk összeforrt, nem engedett. A szám elnyílt, bódult lettem teljesen. A lábam a földbegyökerezett a folytonos pásztázása alatt. Mi a franc. El akartam onnan tűnni sebtében, hogy ne kelljen többet szembesülnöm a történtekkel. Csak hát úgy döntött a testem, megbénul és cserben hagy.

Harry pillantása a fiúra futott, mögém, akivel ütköztünk. A szemöldöke megmozdult parányira, majd visszatért hozzám. Aztán fogta magát és elindult, hátra sem nézve rám.

Vártam a dicső megkönnyebbülést végre, ehelyett mit kaptam? A fránya csalódottságot. Mi a fenéért vagy csalódott? Mert egész egyszerűen ott hagyott köszönés nélkül? Vagy, mert nem jött oda egy puszi-puszira? Megráztam a fejemet. Teljesen bolond vagy, Indiana.

A lényeg, hogy magam sem értem hogy, a lábaim elvezettek Harry órájára. Csakis Gertie miatt, ki lyukat beszélt a hátamra a kötelező részvételével. Hogyne lenne kötelező, ő ’ nem akar semmiről lemaradni’. Én meg mindenről, na?

Leültem csendesen a helyemre, a barátnőm hiányzott, a mindentudó vigyora. Reméltem, jól érzi magát Louis-al, tutira együtt vannak. Ma még őt sem láttam. Ezért viszont gigaoltást fog kapni tőlem, az egyszer biztos.

Úgy döntöttem, ma meghunyászkodom és szó nélkül ülöm végig az óráját. Gyülekeztünk már, Harry még nem volt láthatáron. Ellenben a dicső még-soha-nem-láttuk-ezen-az-órán diákkal.

Bastien ott állt az ajtóban, az órarendjét tanulmányozta. Felsóhajtott, majd berobogott hozzánk.

- Sziasztok! - intett nekünk, a szemei üres helyet kerestek. Meg is találta, mellettem. Lecsuktam a szemeimet, ez nem lehet igaz. - leülhetek? - álldogált mellettem, s mikor felpillantottam, a szája széles vigyorra húzódott. - szöszke. - dobta le magát mellém lazán, a pad tetejére hányta a táskáját.

- Nem emlékszem, hogy mondtam volna, leülhetsz. - makogtam az orrom alatt. - itt ülnek.

- Ja. Ki?

- A barátnőm.

- Hol van?

Nagyszerű, inkább ne kezdtem volna bele.

- Beteg.

- Látod, még sem ülnek itt akkor most. - vigyorgott továbbra is. - túlélte a ruhád?

- Mit?

- A leöntést. Vagy annyira be voltál rúgva, nem is emlékszel? - bökte meg a vállamat játékosan. Rámeredtem. Valamiért fura érzésem volt vele kapcsolatban. Taszított ez a vicsorgó kisgyerekes szerepe.

- Vicces, azt hittem, te vagy beállva.

- Nem iszok. - mosolygott. - vizet. - hajolt közelebb a hatás kedvéért, majd nevetett, gondolom az arcom láttán. - tényleg nem.

- Aha. - igyekeztem meggyőzően hangzani.

- Tudom, hihhetetlen - rázta a fejét - de ez van. Nekem elég a kokain. - tárta ki a karjait, az ábrázatomon keveredhetett a sokk és az undor. - nem igaz, Jézus, te mindent elhiszel? Csak vicc…

Az ajtó becsapódott, a gerincemen pedig végigvonaglott a reszketés. Puszta jelenlététől.

Harry felült az asztalra és összefont karokkal nézett végig rajtunk. A tekintete elkerült minket, vagyis inkább engem.

- Hogy vagytok? Milyen volt a buli Mielőtt, - állt meg pár pillanatra - bárki leutánozna, tilos a tanári asztalra felülni, ha bárki kedvet kapna hozzá, vagy már kapott is. - magyarázta, az arcomra kiült a pír. Ezt nem hagyhatta volna ki.

- Harry, mikor veszünk már valami izgalmasat? - szólalt fel egy lány, arra sem méltatta, hogy ránézzen.

- Majd ha túl vagyunk a száraz anyagon. - rendezte le. Harry észre sem vett. Nyilván tudta, hogy ott vagyok. Mégis úgy tett, mintha nem is léteznék. Ez kezdett felhergelni. A szívem egyre jobban vert az óra kezdetével, legszívesebben eltűntem volna onnan. Hátha mondd valamit az óra végén. Legalább annyit: többet nem beszélhetünk, akadj le rólam, undorító volt a csók! Bármit! Könyörgöm…

Harry csak nyomta a rizsát, én pedig rajzolgattam. Virágot, különböző absztrakt figurákat, amíg egy másik tollra fel nem kaptam a figyelmemet. Egy mosolygós fejet rajzolt Bastian a lapomra. Rápillantottam fél szemmel.

- Szomorú vagy, gondoltam ez feldobna. - mosolygott, én pedig majdnem viszonoztam. Inkább a szemeimet forgattam.

- Nem vagyok szomorú.

- Hát?

Átkozottul dühös, amiért Harry ekkora egy seggfej. Komolyan nem fog mostantól észrevenni?

- Hogy-hogy csak most jöttél be órákra?

- Nem voltam az országban. - zárta rövidre.

- Ez elég titokzatos. - súgtam.

- Az. - nevetett - szóltam a sulinak, hogy első három hétben nem tudok jönni.

- És belementek?

- Mit tudtak volna tenni? Majd zárkózz fel, fiam. - utánozta a szigorú hangot, utána meg legyintett. - nem sokról maradtam le.

- Hát nem.

- Gertie úgy látom azon kívül, hogy külsőt változtatott, a hangja is elrekedt, ennek ellenére folyamatosan nyomja a szöveget. Megtudhatom az okát? - szólt ránk Harry, az asztalnak dőlt, a könyvet lerakta rá.

- Ki az a Gertie? - kérdezett vissza Bastian.

- Sebastian, figyelned kéne, így is le vagy maradva.

- Tehetek róla, hogy ez a szöszi itt feltart? Zaklat, Harry, mit csináljak vele? - vigyorgott szemtelenül. Harry rám sem nézett.

- Óra után beszélünk pár szót.

Óra végére feladtam, komolyan. Beletörődtem, hogy Harry nem akar tudomást venni rólam, így én is ezt tettem.

Én még pakolásztam, amíg Harry Sebastiannal beszélt. Volt valami feszültség a beszélgetésükben. Halkan nyomták a sódert egymásnak, szinte az orruk alatt beszéltek. Meguntam, és miután kész lettem, elindultam az ajtó felé. Persze méterekre elkerültem Harryt.

- Szöszi, megyek én is, várj meg.

Bastian még egy utolsó merev pillantást vetett Harry felé, aztán egy gyors váltással, vigyor az arcán, a feszültség elszállt, odasétált mellém.

- Indiana.

- Rendben Szöszi, mehetünk?

Nem feleltem. Túl feldúlt voltam Bastian hülyeségéhez. Fél szemmel elkaptam Harryt, ahogy Bastiant nézi mereven. Aztán az én tarkóm is égni kezdett. Minket nézett, együtt.

Jé, észrevett.

Éreztem, hogy végigkövet, ahogy kimegyek az ajtón. Hátra sem fordultam, pedig kedvem lett volna bemutatni.

Ha ő így, akkor én is. 

KILENC - Ideje sulit váltanom!

sziasztok! hoztam egy következő részt :) jó olvasást hozzá, remélem jól vagytok xx 

Beavatós buli.

Gertie kedvence lesz ez az este, érzem.  Na meg az enyém is, hiszen maszkban fogok megjelenni. Nem álarcos bál, sőt, még csak bál sem. A kezdők estéje, mindenféle puccos körítés nélkül. Én tervezek felvenni egy zsákot a fejemre, hogy ne ismerjenek fel. Vagyis egy ember ne lásson meg. Természetesen Harryről van szó. Ki másról. Kizárt dolog, hogy valaha is a szemébe tudjak nézni. A végét tökre poénosan zárta le a kék színes beszólásával, csak hát éjjel azzal álmodtam, a suliba bementem és mindenki rólam beszélt. Harry az egész karnak elmesélte életem traumáját. Tisztában voltam azzal, hogy nem tenne ilyet, ezzel inkább csak tudatosítani akarta velem az agyam: ó igen, mindent hallott, ától cettig.

Ettől pedig hányingerem lett.

Belenéztem a tükörbe és egy gyenge alakot láttam, kinek múltjára fény derült és teljesen összezuhant. Erről is volt szó tulajdonképpen. Az arcom kialvatlan volt, gyötört s rá volt írva: LOOSER. Mintha az én hibám lett volna minden. Lecsuktam a szemeimet s őt láttam. Ahogy rám mosolyog. Ahogy kimutatja a rothadóban lévő fogait perverzül. Azt a beteg pszichopata arcát, amivel rám meredt. Kislányként nem bírtam felmérni, mi történik. Csak énekeltem és tűrtem. Ahogy feljebb cseperedtem, leesett: apa valami csúnyát csinál velem.

Csúnyát, hah.

Az egy gyerekes, tudatlan kifejezés volt rá.

Ráadásul nem hittek nekem, anyám sem. A mai napig senki az ég egy adta világon nem áll az én oldalamra. Folyton az a kérdés vetődik fel bennem: hány kislánnyal próbálkozott még be?

Egyszer majdnem nyertem. Idősebb lettem és tenni akartam azért, hogy lecsukják. Fura, hogy a saját apámat akartam lecsukatni. Amit elértem: bevitték egy intézetbe, hogy kezeljék. A semmire. Totál egészségesnek találták. A pszichés-undorító zavarának hűlt helye volt, mint aki a filmbeli elmebeteg módon meg tudta szüntetni egy időre a betegségét. Kiengedték őt. Hogyan bizonyíthattam volna? Maximum azt szűrhették le, hogy alkoholista.

Mikor benőtt a fejem lágya és le tudtam koptatni már, sokat tűnődtem a dolgokon. Apám teljesen megváltozott, mikor énekeltem neki. Egy őrült vadállattal ért fel. Fejében beteg, elvetemült idiótával. Soha többet nem énekeltem neki, vagy másnak. Ha kellett is suliban, egy percnél tovább nem tartott, tettem rá. Anya kivétel volt, neki szerettem dalolni, megnyugtatta s mintha megszabadult volna pár percig a világ súlyától. Szerettem őt s fájt, hogy nem hitt nekem. Ahogy senki más.

Így döntöttem el, hogy meglépek.

Képtelen lettem volna együtt élni vele. Anya persze nem értette, mi ez a szaladás, fölösleges volt a magyarázkodás. Fogtam magam s eljöttem. Egy olyan suliba, ahol énekelni kell.

Hívjanak őrültnek, az is vagyok. Fogalmam sincs, mit keresek itt. Hazugság, pontosan tudom. Le akarom győzni az énekléstől való félelmemet. Furán hangozhatna másnak, viszont tartok tőle. A hangom jó, másban nem igazán szuperálok. Hátha ez a kar rá tud venni, hogy megmutassam a tudásomat.

’ Hol vagy? ’ - Gertie türelmetlenül zaklat öt percenként. Ő már fél órája ott van, én még el sem indultam.

’ Úton már ’ - füllentettem.

’ Még el sem indultál? Ana, hazamegyek ’

’ Hisztigép, indulok.’

Gertie jó emberismerő, legalábbis ha rólam van szó. Bár engem nem nehéz kiismerni, ha a késésről van szó.

A smink elfedte az alváshiány okozta karikákat, a szőke hajam dúsan omlott a nyakamra, a ruhám pedig súrolta a kihívó határt. Ki kellett öltözni nyilvánvalóan.

Hívtam egy taxit és közben azon tanakodtam, miért nem hoztam zacskót a fejemre. Bár véleményem szerint Harry ott sem lesz, amilyen magának való. Szerencsére. Az már más kérdés, hogy az óráján mi lesz. Egyelőre csak elméletet veszünk, mi szörnyen unalmas, nem is figyelünk. A második negyedévben lesz gyakorlatiasabb az egész. A második félévben pedig csak gyakorlat lesz, hál Istennek.

Az egyetem holdfényben pompázott előttem, a diákok a kijelölt helyen dohányoztak és nevetgéltek az elfogyasztott - nem kis mennyiségű - alkohol miatt. Gyűlöltem a piát, bár néha én is iszogattam alkalmakkor.

Besétáltam az emberek között, és megkérdeztem Gertie-t, merre van. Az új telefonomon persze. Úgy földhöz vágtam, darabokra tört. Meg sem próbálkoztam a javíttatásával, vettem egy olcsóbbat átmenetileg.

Morogni kezdtem, nem akart válaszolni. Ott álltam egyedül bután, amíg mindenki mulatozott. Azt hittük, tényleg valami szívatás lesz, ezek szerint csak ijesztgettek. Egy normális egyetemes bulinak tűnt, mindenki csinosan felöltözve. Középen egy hosszú asztal terült szét, rajta étellel - itallal. Főként itallal már, nem gond, úgy sem voltam éhes.

Körülpillantottam még egyszer, valahogy nem voltam odavaló akkor és ott. Nem éreztem azt a buli hangulatot, amit kellett volna. Épp menni akartam el onnan a fenébe, de mikor megfordultam, azzal a lendülettel oldalról nekem robbantak. Már csak a jéghideg nyalását éreztem végig a melleim között. Rám öntötték a piát. Az első kettő kerek percben.

Ezt nem hiszem el.

- Krisztusom, nem tudsz jobban figyelni? - keltem ki magamból, teljesen érthetetlenül. Éreztem, hogy a kelleténél is feszültebb vagyok.

- Jézus, törpilla, ne haragudj - emelte fel a kezeit, az a szőke, rövid hajú, ijedt képű fiú. Nem lehetett több mint 20 éves.

Ó, nem, ugye most nem törpillázott le.

- Remélem, nem törpillának hívtál, különben 2 másodperced van innen eltűnni. - törölgettem a nyakkendőjével a mellkasomat. Nem figyeltem meg jobban ki az, bár túl bombasztikus találkozás volt ahhoz, hogy rápillantsak jobban.

- Bastian, mi a francot csinálsz? - röhögtek a háta mögött gondolom a nagy haverok.

- Fogjátok már be - szólt rájuk - hé, ne haragudj, meglöktek - magyarázkodott. Először azt feltételeztem, részeg. Viszont az a hideg jég az ásványvízével ömlött rám.

Felsóhajtottam s ránéztem végül. A rövid szöszi haj mellé kék szemek társultak, markáns áll, rajta világos, legalább fél centis szőrrel.

- Azt hittem pia. - mondtam és összefontam a karjaimat. Sebastian - feltételezem, hogy ez volt a teljes neve - végigmért lassan, egyáltalán nem volt visszahúzódó ezen a téren. Az arca semmit sem árult el.

- Bocsi, törpilla - vetett rám egy féloldalas mosolyt, majd kacsintott is. - jó bulit. Még találkozunk. - mutatott rám egy ujjával, és visszatért a barátaihoz.

- Csak szeretnéd. - forgattam a szemeimet, aztán a másik irányba fordultam, ahol ismét ütköztem. - hát ez nem igaz. - nevettem.

- Már mindenhol kerestelek! - mosolygott Gertie. - nem én vagyok az egyetlen.

- Miről beszélsz? - érdeklődtem.

- Arról, hogy ideje beszélgetnünk az óceáni romantikáról.

- Ami tenger.

- Tök mindegy - legyintett, már szinte ordítva, a hangos zene miatt. - Harrynek sem tetszett az előbbi baleset.

Megmerevedtem.

- Itt van?

- Hol máshol lenne? - kérdezte furán. - mindenki itt van.

Nyeltem egyet, hirtelen szűkebb lett a ruhám. Valószínűleg a kitágult tüdőm okozta ezt, nehézkes volt a légzés. Mindez csak akkor lett rosszabb, mikor a tekintetemet oly hirtelen kapta el, mint mennyből villámcsapás.

Tikkadt torkomon ragadtak a szavak, csupán az ajkaim nyíltak szét cseppnyire. Csak nekem lett melegem hirtelen?

Zöld szemei fogva tartottak. Ott állt a kemény falnak dőlve, zsebekbe dugott kezekkel, titokzatosan a sötétben. A hideg végigfutott a hátamon. Ez nem sima nézés volt.

Belém látott.

Úgy, ahogy kb senki más. Senki nem látott vagy hallott úgy, ahogy ő, ott az erdőben. Anyám előtt sem törtem még úgy össze, mint előtte. Krisztus, miért neki kellett lennie! Gertie-t is jobban elviselném, mint Harry-t.

Óriásit dobbant a szívem, mikor ellökte magát a faltól. Naiv módon azt hittem, hozzánk sétál. Aztán a színpad felé vette az irányt. A légkör lehűlt körülöttem, és képes voltam ismét gondolkodni.

- Mi történt köztetek? - kérdezte finoman Gertie. - Harryt ezért ki is rakhatják.

Rászögeztem a tekintetemet.

- Te miről beszélsz?

Kirakhatják? Nem a gimnáziumban vagyunk.

- Elítélnék őt, nem? Nem nézik jó szemmel, ha egy tanár és egy diák össze… szóval érted.

Oldalra billentettem a fejemet.

- Nem te voltál, aki hozzá küldött?

Gertie arca vörös lett.

- Mert tetszik neked. De nem gondoltam, ho…

Kezdett komolyba torkollni a beszélgetésünk. Meglöktem finoman.

- Na jó, inkább arról beszéljünk, mi volt Louis-al. - kacsintottam, szerencsére nem forszírozta tovább a témát.

Miközben elmesélte, hogy Louis mekkora úriember és kedves volt vele, jót dumáltak és a többi romantikus mendemonda, figyeltem a színpadot. Egy másodpercre sem bírtam levenni róla a szemeimet.

Világoskék ing volt rajta, beletűrve a fekete szűk nadrágjába. Nem hordott nyakkendőt, a nyakán kigombolt két gombot és úgy hagyta. A haja megint rövidebb lett. Oldalt pár millivel kisebb, a fenti rész pedig fel volt kócosan állítva. Szívdöglesztő volt, mi tagadás. Ahogy láttam, nem egyedül gondoltam ezt róla.

Amíg Harry elbeszélgetett a többi tanárral, a lányok összesúgtak körülötte és vigyorogtak. Megértettem őket. Be kellett vallanom, iszonyat vonzó volt.

- Bámulod. - súgta Gertie a fülembe.

Fölösleges volt tagadni.

- Nem hiszem el, hogy nincsen barátnője. - bukott ki belőlem.

- Indulj ki magadból.

- Ezt hogy érted?

- Te is eszméletlen vonzó vagy, jó a hangod, vicces is vagy, még sincs barátod. Legalább is nem tudok róla. - szűkültek össze a szemei.

- Nincsen - nevettem. - arról tudnál.

- Én is így gondoltam. Valamit mondani fog Edward. - bökött a színpad felé. Megkocogtatta Harry a mikrofont.

- Hallotok? - szólt bele a rekedt, mély hangján, mitől borsódzni kezdett a bőröm. Mondjuk ez nem volt normális. Amióta megölelt az erdőben, csak arra tudok gondolni. Azzal is álmodtam. A hosszú, erős karjairól, ahogy körülfognak. Szinte éreztem a bőrömön a finom tapintását. Gond volt a fejemben, az is biztos. Csak egy lesajnáló ölelés volt, nekem viszont többet jelentett.

Talán mert senkitől sem kaptam még ilyen vigasztaló ölelést.

- A saját ötletem volt, ha már művészeti karra jöttetek, a karaoke a minimum. - vigyorgott a mikrofonba s inkább nem vettem figyelembe, hogy rám pillantott gyorsan. Nem meri… A legelső áldozat egy srác volt, aki saját magát is kiröhögte a részeg hangja miatt. Félreolvasta a szöveget, plusz a mikrofont is elejtette. A tanárok inkább letessékelték a színpadról. Gertie imádkozott, hogy ne hívják ki, nem volt szerencséje. Úgy látszott Harry kispécézett minket, hiszen a következő én lettem volna.

- Indiana, tudom, hogy ott vagy, gyerünk énekelni. Említettem, hogy aki nem jön fel, annak én magam szabom ki a büntetést? Nem játszanék ezzel, Indiana.

Előre sejtettem, hogy ki fog hívni. Miért is ne tenné. Csak hát ő is jóval kezdett. Ott maradtam a helyemen, a magas srác mögött, aki ugyanúgy keresett a tömegben, mint mindenki más. Jót rötyögtem magamban, hah, úgy sem tudjátok, ki vagyok. Kivéve Gertie, aki megállt mellettem, a szemével lökve kifelé. A pánik ki akart ülni az arcomra. Az ujjamat a szájamra nyomtam, rimánkodtam neki, hogy ne szóljon.

Kiosontam a tömegből óvatosan, összehúzva magamat.

Egyrészt kizárt, hogy énekeljek. Másrészt pedig Harryvel nem akarok összefutni, nem olyan közelről. Isten tudja mi történne. Azon kívül, hogy a szemébe sem tudnék nézni.

Kimentem az aulából, mindent és mindenkit ott hagyva.

A lábaim nehézkesen nyikorogtak alattam, rossz ötlet volt eljönni. Inni és táncolni meg végképp messze állt tőlem.

Egy üres termet kerestem, ahová elbújhattam. Teljesen antiszociális lettem. Elröhögtem magam, ennek véget kell vetni.

Csak hát a szívem nehéz volt. A telefonomat néztem, anya nem is tudja az új számomat. Fel kéne őt hívnom…

Korántsem arról van szó, hogy nem tudok nélküle élni, meg anyuci pici lánya lennék. Csak hát féltett, tisztában voltam ezzel.

Az ablakhoz csoszogtam, a hold fénye bevilágított, egészen az üres tanári asztalig, ami már szinte poros volt. Alig használták mostanában.

Felültem rá, az ölembe ejtett kezeimben szorongattam a telefont. A zene ismét felcsendült s mindenki visszatért a party hangulatba.

Hirtelen benyitottak s én ijedten ugrottam meg. Felhevült pár rontott be, elmélyülve egymás szájában. A falnak tolta a srác a lányt, és ették egymást. Köhintettem.

- Jézus, bocs. - szakadtak el egymástól.

- Bocsi - nevetett a csaj, majd leléptek.

Épp magamba akartam fordulni megint, mikor ismét nyikorgott az ajtó.

- Ez nem szex terem, menjetek máshová, nincs ágy. - mondtam monoton hangon, aztán nevetés szakította meg a csendet.

- Oké, megjegyzem.

Kiegyenesedtem. Eszem ágában sem volt felé fordulni.

- Az előbb berontott egy nyalakodó pár, bocsi.

Nem felelt, a léptei egyre közelebb lettek. Az egyre gyorsabb lélegzetem aranyozta be a termet, na meg a cipőjének halk ropogása, miközben lassan, ráérősen sétált el mellettem. S csak hogy még inkább megőrjítsen, megállt előttem, zsebekre dugott kezekkel. Egyikőnk sem szólalt meg, valószínűleg ő is a zihálásomat hallgatta. A hold fényét eltakarta a hatalmas alakja, ezzel árnyékot vetve rám, engem pásztázott. Egyfolytában.

Ott ültem a tanári asztalon, ő pedig alig egy méterre magasodott fölém, ezzel teljesen megzavarva.

A terem kongott az ürességtől s a ki nem mondott szavaktól. A levegő forró lett a bőrömön, nem néztem rá. Nem tudtam.

Ezt akartam elkerülni egész este s most bekövetkezett. Várt. Hogy mire, jó kérdés. Én pl arra, hogy levegőhöz juthassak. Csak hogy teljesen összezuhantam a jelenlététől. Még a felvágott nyelvem is eltűnt hirtelenjében.

Gyűlöltem.

Gyűlöltem, hogy mindent hallott. Hogy bele látott abba, ami egyszer voltam.

Utáltam, hogy sebezhetőnek látott.

Elnyeltem az idegemet.

- Miért nem jöttél ki? - a hangja egy halk nyári szellő volt körülöttem.

- Hova? - kérdeztem vissza bután.

- A büntetést komolyan értettem.

- Félek.

- Nem tudom, te hogy vagy vele, de szeretem, ha rám néznek, miközben beszélek valakivel. - viccelődött. Rá akartam pillantani, csak hát nem ment. Mi volt ez, szégyen? Valószínűleg. - nézz rám, Indiana.

Összerezzentem a parancsától.

- Menj el.

- Azt mondtam, hogy - nyúlt az állam alá, finoman megemelte az államat. - nézz rám.

Egyszerre volt utasítás és kérés, nem tolakodó.

Találkozott a tekintetünk, közelről. Túl közelről, hisz egyet felém kellett lépnie, hogy hozzám érhessen. Egy darabig elvesztünk egymásban, a levegővételem még gyorsabb lett.

A forróság és a jéghideg egyszerre kezdett futkosni bennem, ahogy Harry tekintete ráesett a számra, mi elnyílt azon nyomban. Ismét látott, sérülten és bénán, utáltam, de valahogy mégis ott s akkor, nem izgatott többé.

- Jössz nekem egy énekkel. - suttogta, meleg lehelete elért az arcomig. A gerincemen szép sorjában állt fel a szőr, ahogy egyre tovább maradtunk úgy.

- Kizárt. - nevettem halkan. Szedd már össze magad, vagy mi, most már mindig ilyen gyenge leszel mellette?

- Szóval kizárt - vigyorgott le rám. A lábamat lóbálni kezdtem, levezetés céljából. Rendesen ideges voltam a közelségétől. - nem ismersz még engem, Indie.

- Utálom ezt a nevet.

- Így hívnak.

- Indiana-nak hívnak.

- Aminek a másik neve az, hogy Indie.

A szemeimet forgattam.

- Miért jöttél utánam?

Harry válaszolni akart, viszont azon kapta magát, hogy összeakad a nyelve. Várakoztam.

- Mert nem jöttél ki énekelni. - mondta végül. Elnevettem magam hirtelenjében.

- Te hazudsz.

- Igaz. - vont vállat mosolyogva - azért jöttem, hogy megnézzem, ma milyen bugyi van rajtad. - mondta végül, egyre mélyülő hanggal, s nekem végem lett. Ahogy megrúgtam véletlenül a térdét, mindketten odanéztünk.

A lábfejem ott volt a térdhajlatánál és akaratom ellenére is feljebb simítottam, a térde fölé, majd vissza.

- Nem tudom, miért jöttem. - vallotta be, ahogy ismét összeforrt a pillantásunk, már mindketten gyorsabban lélegeztünk. Krisztus, mi történik. Magamra akartam rántani, a lábaim közé, hogy belemarhassak a hajába. Ez a vonzalom biztosan csak azért van, mert túl szexi, vonzó, ellenállhatatlan. Semmiképp sem a titokzatos kézremegése, vagy perverz beszólásai miatt. Nem érdekel, mi történt vele, csak vonzott. Szexuálisan.

Ennek kellett lennie.

Hogy az ő fejében mi játszódott le, fene tudja, az enyémben minden és semmi. Bódult voltam, s most én voltam az, aki a szájára néztem.

Olyan gyorsan történt minden. Elködösödött agyammal többet gondolkodni sem bírtam. Elé álltam lábujjhegyre és egész egyszerűen megcsókoltam. Csak úgy hupp, a semmiből.

Hogy mi lelt, nem tudom.

Csak azt, hogy mikor kinyitottam a szemeimet, Harryé kitágulva meredtek rám. El is szakadtam tőle, totál bénán.

Jézus Indiana, mi a fenét csináltál?

A fejem rögtön lángba borult, ahogy Harry totál sokkolt arcára meredtem. Csak beképzeltem, hogy nézte a számat? Valószínűleg. Istenem, de égés.

Ha eddig nem akartam a szemébe nézni, akkor ezek után az iskolát is kerülni fogom.

- Ne haragudj. - mondtam még, aztán az ajtó felé vettem az irányt. Kitártam, és még utoljára visszapillantottam, ahogy mentem kifelé. Harry ugyanott állt, az ujját a szájához emelte.

Azt hiszem, ideje sulit váltanom!

NYOLC - Az újrakezdés városa

sziasztoook! megérkeztem a következővel végre! jó olvasást kívánok hozzá, a héten jövök a folytatással. nem sietem el a dolgokat a történetben, ráérünk :) remélem tetszik! puszillak titeket xx

Harry léptei felértek egy óriáséval.

Komolyan alig bírtam utolérni, a végére már lihegtem. Csakis azért mentem bele majdnem a hátába, mert megállt. Mikor épp fújtattam és igyekeztem normálisan lélegezni, megfordult és értetlenül meredt rám.

- Nem elég, hogy idáig követtél, most már le sem tudlak rázni? - billentette oldalra a fejét. Kellett jó pár hosszú másodperc, mire magamhoz tértem. Kimelegedtem, legalább már nem fáztam.

- Nem ismerek itt senkit a tanár bácsin kívül - vontam vállat - gondoltam csatlakozom.

Harry beszívta az alsó ajkát, mintha el akarná nyelni a vigyorát.

- A tanár bácsi nem szereti a tapadós diákokat.

Szóval tapadós. Felvontam a bal szemöldökömet. Kevesen képesek csak az egyiket megemelni, nekem sikerült. Harryt meg is lepte.

- Csak, ha szexuálisan inzultálhatja őket. - vágtam oda, mire Harry eltátotta a száját.

- Inzultálni? Kit inzultáltam?

- Engem? - füllentettem.

Harry elnevette magát. Ez a nevetés mélyről jött, gyomorrángató és rekedtes hangázású volt. Krisztus, zene volt füleimnek. Nem, nem volt Indiana! Miket beszélsz. Megráztam a fejemet idiótán.

- Kérlek, Indie. - lépett közelebb s a levegő hirtelen felforrósodott a bőrömön. Közelről nézett a szemeimbe. - Akkor sem inzultálnálak szexuálisan, ha neked lenne a legszebb hangod a világon.

Amint befejezte a mondandóját, elcsendesült körülöttünk minden. Szerintem ő ugyanúgy dolgozta fel a szavait, mint én. Oké, ezt most nem lányos hisztiből, de sértésnek vettem. Rendesen rosszul esett. Valószínűleg látta is. Én vagyok az egyedüli ember, aki a legborzalmasabb a póker arcban. Minden meglátszik rajta és képtelen voltam takarni. Harry felsóhajtott és megvakarta a tarkóját. Nem, nem kért bocsánatot, pedig vártam. Ott lebegett kettőnk közt, azaz oltári nagy sértés, mit bárki más megreklamált volna. Én nem tettem.

Harry biccentett a fejével, hogy kövessem őt.

- Nem vagyok a kutyád. - szóltam utána.

- A diákom vagy, és azt kell tenned, amit a tanárod mond. Indulj, Indiana. - förmedt rám, engem ezzel totál sokkolva.

- Gimnáziumban maximum. - fontam össze a karjaimat, egy tapodtad sem mozdultam.

Harry a szemét forgatta.

- Istenem, Indiana, alig vártad, hogy végre velem lehessél, erre most nem jössz? - tárta ki a karjait. - felajánlom nagylelkűen a társaságomat, még azt sem kérem, hogy vedd le a felsődet érte.

Kitikkadt a torkom. Esküszöm válaszolni akartam, ellenben belém fojtotta a szavakat.

- Kérj bocsánatot.

- Jó, szép a hangod, most már mehetünk?

- Ez nem bocsánatkérés, hanem elmondtad az igazságot. - vigyorogtam óvatosan.

- Hallottam már szebbet is. - vágta hozzám.

- Nem úgy tűnt, mikor énekelni hallottál. Le akartál vetkőztetni a szemeiddel. - bukott ki belőlem, a nyakamon pedig végigfutott a melegség. Jézus Indiana, a tanároddal beszélsz!

- Indulj meg, különben a nyakamba veszlek. Még a végén eltűnsz itt, nincs kedvem a rendőrséghez. - mondta és a kezét nyújtotta felém. Hogy mi a francért akartam megfogni, gőzöm sincs. De amikor hozzá értem volna, becsúsztatta a farzsebébe és oldalról láttam azt az önelégült, pimasz vigyorát. Jól érezte magát a piszok.

Végül elkezdtünk sétálni csendesen. Összefont karokkal rugdostam a köveket magam előtt. Valami zavart. Ó de nagyon zavart.

Hallottam már szebbet is.

Már a nyelvemen volt, hogy rákérdezzek. Komolyan nem tetszik neki? Nem ezt láttam rajta. Ha visszaidézem a perceket, mikor énekeltem neki… ahogy megváltozott a tekintete, sokkal közelebbi lett. Azt el kellett ismernem, hogy másabbul hatott rá, mint általában az emberekre. Talán nem ember… majdnem elnevettem magam. Nem, igazad van Indiana, Harry biztosan egy földönkívüli, amiért nem bűvölted el a hangoddal. Gyerekes vagy. Akkor is zavart, túlzottan. Beteg voltam, ezzel lenne magyarázható a ködös-idióta gondolatmenetem. Egyszerűen nem tetszett neki és punktum. Talán ezért mersz a közelébe menni és a pokolba, még az énekléssel sem lenne gond mellette. Ebből csakis jó dolog sülhet ki.

- Ide hallom az agykerekeidet, ahogy dolgoznak. - Harry halk hangja zökkentett ki

a kavalkádból.

- Tényleg nem tetszik a hangom? - böktem ki gyorsan a semmiből.

Harry felsóhajtott.

- Nem mondtam, hogy nem tetszik. - szögezte le - jó hangod van, Indiana.

- Persze, szépíteni akarod. - löktem őt meg, mintha haverok lennénk. Harry a kezem hűlt helyére pillantott, majd az enyémbe fúrta a tekintetét. A szája nem mozgott, mégis beszélt hozzám. Tudtam, hogy beleférkőztem a személyes terébe, ennek ellenére nem mondott semmit.

- Hogy tetszik az egyetem? - terelte a témát, mikor betértünk a fás részbe. Követtük a kitaposott utat, a fák között nem ért annyira a tenger melletti hűs szellő.

- Olyan egyetemes? - feleltem bénán. Harry halkan nevetett.

- Én sosem jártam egyetemre - vont vállat.

- Akkor hogy kerülhettél be a tanári karra? Ez nem fair, csak mert popsztár voltál - viccelődtem, szerencsére értette is.

- Biztos a hajam az oka - nézett fel rá - egyszerűen ellenállhatatlan vagyok vele.

- Na igen - mondtam egyetértve. Várjunk, miben is értettem egyet? Megint lángolni kezdett a fejem. - úgy értettem igen, biztos a hajad.

- Szóval te is odavagy a hajamért, felírlak a listámra - mosolygott le rám szemtelenül, a zöld szemeiben megcsillant a lombok között beszökő napfény. Említettem már, milyen különleges volt a hajszíne, mikor a napsugár gyengéden fickándozott rajta? Vagy pl a zöld szeme. Élénkebb volt, mint valaha.

Nyeltem egyet. Fejezd. Be.

De magamban dicsérhettem, nem? Úgy sem hallotta. Egyébként sem fogok közelebb kerülni hozzá, hogy meg is tetsszen. Alkalmunk sem lenne rá, az órákon kívül. Szóval csak úgy, mint a többi lány, beállok a sorba.

Na, azt már nem. - a büszkeségem rögtön meghúzta a vészcsengőt.

- Te meg odáig vagy a hangomért - vontam vállat hanyagul - nem tagadhatod, láttam, amit láttam.

- Mit láttál egész pontosan? - érdeklődött, és közben előreengedett a két bokor közötti vékony résen. Még az egyik ágat is felemelte nekem udvariasan, hoppá.

- Elvarázsoltalak. - pillantottam hátra rá a vállam fölött. - teljesen megbabonáztalak. Legszívesebben felvetted volna, hogy visszahallgathasd.

- Honnan tudod, hogy nem azt tettem?

Miért van az, hogy mindenre van valami frappáns válasza?

- Különben nem imádkoznál magadban éppen, hogy énekeljek neked. Csak neked, csak most… kettesben. - flörtöltem elképesztő tempóban, és még végig is néztem rajta. Nem tehettem róla, le akartam vetkőztetni a tekintetemmel. Mi a franc ütött belém. Ez azért volt, mert egyedül voltunk. Távol a sulitól, az emberektől.

Sajnos ez Harryről nem volt elmondható. Totál lepergett róla minden.

- Túl sok romantikus filmet nézel, Indiana. - sietett mellém, hogy ismét egymás mellett sétálhassunk. Csak pár pillanatra néztünk össze, pont elég volt arra, hogy észrevegyem magam. Sajna csak ő van rám ilyen perverz hatással, fordítva nem volt igaz. Mindegy is volt, csak egy férfi volt a sok közül. Egyiket sem tudtam élvezni, már jó régóta.

- Mert a barátnőd nem akar veled romantikus filmet nézetni? - érdeklődtem óvatosan, biztos, ami biztos alapon. Oké, nem akartam szexelni vele, bár…

- Elég szegényesen próbálod kideríteni, hogy van-e barátnőm.

Természetesen a férfiaknak rögtön leesik, mire megy ki a játék, viszont 10-ből 1, aki szembesít is ezzel. Miért is ne ő lenne azaz egy.

- Gyűrű nincs az ujjadon, egyedül jöttél el turistásat játszani, elég nyilvánvaló, hogy magányos farkas vagy. - mondtam határozottan.

Harry elmosolyodott szélesen.

- Vagy pedig bizonytalan vagy, nem mellesleg gyáva rákérdezni, ezért gondoltad kideríted, hogy az ágyba csábíthatod-e a tanárodat. - kacsintott rám ismét szemtelenül leigázva, én pedig fortyoghattam ott magamban.

- Nem tudnál újat mutatni Harry.

Megtorpant és felém fordult. A fejét oldalra biccentette, ezáltal a fürtjei meglendültek a levegőben. Ó, de bele akartam túrni. Meghúzni, belekapaszkodni, megizzasztani. Krisztusom..

Ahelyett, hogy megszólalt volna, egy nagy lépést tett felém. Mondanom sem kell, a pulzusom megugrott. Nem, nem a közelsége miatt, mindinkább azért, mert nem értettem, mit csinál.

- Én nem így gondolom, Indiana - halkította le a hangját s folytatta. - szerinted nem vettem észre, hogy nehézkes a légzésed, ha közelebb vagyok, mint kéne? - szűkítette ismét a távolságot. Lépni akartam egyel hátrébb, főképp, mert rémisztő volt a kézremegése. A lábaim azonban gyökeret vertek. - szerinted nem veszem észre, ahogy teljesen kipirosodsz, amint olyat mondok? - hajolt közelebb. Melegem lett. Ó, de melegem lett. - szinte érzem, ahogy szép lassan fut fel a libabőr a karodon. - suttogva, mintha az én bőrömben lenne és minden egyes percben megtapasztalná azt, amit én. Krisztus, miért lettem libabőrös? - nem csak te látsz, Indiana. Nem csak te.

Ahogy eltávolodott, úgy szabadultam fel. Ismét levegőhöz jutottam s kitisztult a látásom. Nincs barátnője, nem láttuk még nővel, és egyszerűen nem vagyok rá hatással. Jobban mondva a hangom nincs rá befolyással.

- Meleg vagy. - konstatáltam egész egyszerűen. Hogy lehet egy ilyen szexi, vonzó, ráadásul okos, jó hangú sztárparádé egyedül? Minden nő mellett elsétál, mintha nem izgatná őt senki. Vagy fel senki… - vagy impotens.

Harry hátra döntötte a fejét, egy rekedt sóhaj kíséretében.

Egyáltalán nem vagyok egoista, egészséges az önbizalmam, ami kellene is minden egyes nőnek! Oké, ha nem tetszem neki, de hogy senki?

A senki alatt nőt értek.

- Nem foglak nekivágni annak a fának ott - mutatott a vastag törzsű fára - megfordítani, hogy hátulról jól bebizonyítsam, mennyire vagyok impotens, Indiana. Akármennyire is akarod.

Jézus Krisztus.

Miért kezdtem rögtön bizseregni? A fát bámultam és láttam magam előtt, ahogy ketten ott együtt egy jót szexelünk. Pislogtam párat.

- Jó volt? - érdeklődött Harry.

- Mi? - bambultam rá totál értetlenül, mire már csak az összeszorított lábaimra pillantott. Égés, Indiana. Tagadni sem tudnád, hogy mióta nem tudtál egy jót szeretkezni. Épp válaszolni akartam, mikor Harry a zsebemre bökött ujjával.

- Nem veszed fel?

Ó. Hogy csörögtem. Ismeretlen szám volt, mit alapesetben fel sem veszek, csak hogy már 3x hívott. Arrébb vonultam Harrytől.

- Igen, tessék?

- Hercegnőm. - szólt bele az a hang, amitől a sokk azon nyomban felemésztette az eddig felhevült testemet. Elhagytam a tekintetemet valahol a messzi távolban, megmukkanni sem bírtam. - Indiana, nagyon beteg vagyok.

Tudtam.

Tudtam, hogy nem úszhatom meg ezt, de Istenem, miért pont akkorra tartogattad, mikor Harryvel voltam? Vagy bárkivel egy légtérben.

Messzebb akartam vonulni, hogy ne hallja, azonban Harry megtette helyettem. Mutatta, hogy nem megy távolra.

- Mit akarsz? - a hangom közönyös volt. Merev, élettelen és undorral telt. A tanár úr is megtorpant pár pillanatra, viszont tovább ment. - hogy mersz felhívni?

- Ne beszélj így velem, Hercegnőm - köhögött fel, valóban rosszul hangzott. - látni akarlak.

Lecsuktam a szemeimet, uralkodni próbáltam magamon. Csak hát a remegés végighasított a gerincemen és a fának kellett támaszkodnom. Nem mutathatod Harry előtt, senki előtt sem.

Emlékezz, Indiana.

Az a múlt, messze van tőled, nem érhet hozzád.

Csak hát a bőrömet perzselni kezdték a régmúlt emlékek. A vaskos ujjának horzsoló érintése. A mai napig hallom, mikor suttog nekem, miközben anya alszik.

- Nem é-ért… - fújtam ki egy mély levegőt. - nem értem, hogy van képed felhívni. Nem érted, hogy nem vagyok rád kíváncsi? L-á-t-n-i  s-e-m b-í-r-l-a-k! - ordítottam. Nem bírtam türtőztetni magamon, egész testem reszketett. A hangja ott zengett körülöttem az erdőben, teljesen felemésztve. Lezártam a szemhéjamat és imádkoztam, hogy vége legyen. Tedd már le a telefont! Tedd. Le. A hüvelykujjam nem működött.

- Látni akarlak utoljára, gyere haza, had búcsúzzak el.

Elnevettem magam.

- Rossz pénz nem vész el.  - sajnos. Tettem magamban hozzá.

- Nagyon elrontottam a dolgokat. Meg fogok halni Hercegnőm, látni akarlak utoljára, gyere haza. Félek, Indiana - a hangja gyenge volt. Istenem, kárhozatra jutok, amiért nem szomorított el?

- Erre akkor kellett volna gondolnod, mielőtt elittad volna a májadat! - emeltem meg a hangomat ismét. - megérdemled! Tudod mit? Mindent megérdemelsz! Nem megyek haza hozzád, tőlem ha ott egyedül meghalsz, az sem hat meg! Sőt tudod mit? Örülni fogok! Végre megszabadulok tőled, végre megnyugodhatok, hogy nem fognak többet a kezeid hozzám érni! Nem fognak több kislányt molesztálni! Nem kell több gyereknek pszichológushoz járnia tizenévesen, mert egy alkoholista perverz disznó nem tudta a kezeit a zsebeiben tartani! Tudod mit? Megérdemled a sorsod, nem érdekel, ha emiatt a pokolra is jutok! A halálod a megkönnyebbülésünk lesz! - eldobtam a telefont, ami darabokra tört s én a földre estem, a térdeimre.

Nem jutottam levegőhöz. Belekapaszkodtam a pulóverem aljába és könyörögtem, hogy vegyék el ezt a szakító fájdalmat a testemből. Az egész rohadt életemet megpecsételte a disznó. Le kellett volna csukniuk végleg. A fogaim roppantak, úgy szorítottam össze őket. Mintha ezzel csökkenne az űr a testemben.

Alig pár másodpercet voltam a földön, két erős marok fogott meg a vállaimnál, hogy a lábaimra állítson.

Istenem, hát közönségem is volt.

Nem volt időm szégyenkezni. Harry nem kérdezett, egyszerűen a mellkasához vonta a fejemet, a hajamba fúrta az erős, férfias ujjait, s magának szorított. Miért akkor történt ez, mikor mással voltam? Otthon kidühöngtem volna magam egyedül, nem kellett volna megtudnia másnak, milyen szégyen van a hátam mögött. Sok időbe tellett, amíg lemostam a mocskot a testemről. Hogy ne érezzem magamon a bőrét.

Éreztem, hogy Harry lágy, cirógató ujjai végigrajzolják a gerincem vonalát, s én egyre jobban neki dőltem. Nem kérdezett, nem is vádaskodott, csak full bután állt és hagyta, hogy… legyek.

Egy kis idő múlva leült a földre és az ölébe ültetett. Egy percre sem engedett el, mintha együtt érezne.

Ne nevettess, Indiana, hogy is érezhetne együtt? Ekkora súlyt nem mindennap hord magával az ember.

Féltem kinyitni a szemeimet. Rettegtem, hogy mit fogok látni. Az arcán. Vissza akartam fúrni a fejemet a mellkasába, de akkor az ujjai elkapták az államat. Maga felé fordított.

A lehelete végigcirógatta az orromat, szájamat. Közel volt, Istentelenül közel. Kiszipolyozta belőlem a hűvöset, hogy aztán felmelegítsen. Gőzöm sincs miért, a karjai nyugtatóak voltak. Valószínűleg, mert még egy ekkora törésem után senki sem ölelt meg. Nem így, ilyen szorosan.

Öleltek már meg így valaha egyáltalán?

- Jobb? - kérdezte csendesen. Bólintottam, a szavak belém szorultak. Igyekeztem gyorsan bármiféle frappáns magyarázatot kreálni a fejemben. Végighallotta vajon? Biztosan, hiszen kiabáltam.  Lángolni kezdett a fejem a tudattól, hogy hallott ebből bármit is. Még mindig hozzám ér és nem taszít el? Nem, akkor nem értett mindent. Meg is nyugtatott. - tudod, Londont az újrakezdés városának mondják. - tűnődött, miközben letörölte a könnycseppemet. Kövér volt, forró. Pedig megfogadtam: többet nem sírok amiatt a némber miatt.

- Igen? Még nem hallottam.

- Hát, most elneveztük ketten annak - vigyorgott rám, s nem bírtam ki, vele mosolyogtam. Harry arca mély gondolatokról árulkodott, a homloka középen ráncos volt, azonban nem beszélt róla. Odanyúltam a hüvelykujjammal, hogy elsimíthassam. Hallottam, hogy megakad a lélegzete. Magamban diadalittasan nevettem rajta. - ideje mennünk.

Összeszedtem magam gyorsan és elkezdtem felállni. Nagy ügyetlenségemben ráléptem a lábujjára, fel is szisszent.

- Ne haragudj - nevettem zavartan - nem akartam.

- Nem gond, majd járok mankóval. - nyomkodta meg a lábujját a cipőjén keresztül.

Mindketten felálltunk és visszaindultunk az elejére. A csend felemésztett belülről, viszont helyénvalónak találtam. Mit is mondhatnánk ezek után? Mindent hallott, biztosan többet nem is beszélünk a kötelezettségeken kívül. Pedig jó délután volt.

A többi tanár és diák mellé keveredtünk, ahol mindenki sustorogva mesélte az élménybeszámolóját. Lesütött fejjel álltam, hazamegyek akkor velük. Szégyelltem magam túlságosan ahhoz, hogy még egyszer Harryre nézzek. Pedig az arcomat perzselte a tekintete. Engem pásztázott, töretlenül onnan, a tanárok mellől. Ezek után lemondhatok arról, hogy legalább azt a szintet fenntartsam vele, mit eddig.

Mikor egy lány megkérdezte Harryt, hogy neki mi tetszett jobban, ennyit felelt:

- Hát, a vöröset jobban szeretem a kéknél, de nem rossz így sem. - senki az ég egy adta világon nem értette, mi a francról beszélt, kivéve engem. A többiek értetlenül összenéztek, az én arcom pedig egészen a fülemig vörössé feslett. Kitört belőlem a megkönnyebbült röhögés.

A mai nap kék bugyit vettem fel s úgy néz ki… biztos, ami biztos alapon, ismét lecsekkolta.