TIZENHAT - Alkoholprobléma

helló bébik! meghoztam a következőt! nekem nagyon vicces volt írni egy-két részt, nem tehetek róla ez a téma-film mindig kijön belőlem :D majdnem minden történetemnél, de itt máshogy :D :D jó olvasást hozzá, imádlak titeket xx 

Harry kifinomult mozdulatai csak még inkább pergették a szívemet.

Bamm, bamm, bumm, mintha dobverővel ütlegelnék, megállíthatatlanul. Az izzadtságcseppek a tarkóm mentén gyülekeztek. Biztos voltam benne, ha lehetséges lenne, már rég a fal túl oldalára fúrtam volna át magam.

Harry szemei fürkészően meredtek az enyémbe, a zöld íriszei sötétek voltak, mégis volt egy kis csillogás bennük. Beszívtam a felső ajkamat, koncentráltam rá, hogy ne rágjam szét. Szokásom volt régen. A közeledtével melegedett a levegő körülöttem, a vérnyomásom az egekben.

Nem az, hogy féltem. Mondjuk, ha nem világítanának kéken a szemei, vagy vonyítana, mint egy farkas, másképp gondolnám. De lehet csak egy földönkívüli, hiszen az emberek még hisznek is ilyenben. Bár akkor hol vannak a különleges képességei? A vonyítás nem számít külö… Egek Olivia, koncentrálj.

- Ideges vagy - torpant meg előttem, a hangja egy hűvös nyári szellő érintés a karomon, hátamon, libabőrös lettem.

- Nem vagyok ideges - hazudtam nemes egyszerűséggel.

- Nem, csak majd bepisilsz félelmedben. - billentette oldalra a fejét.

- Nem, nem akarok bepisilni, főleg nem félelmemben. - vágtam vissza. Pár másodperc után folytattam. - és különben sem kell pisilni. - magyaráztam, mintha nem képletesen értette volna.

- Frusztrált vagy.

- Nem vagyok frusztrált.

- Hazudós.

- Nem vagyok hazudós - vágtam rá.

- Csak szereted az alkoholt.

- Nem szeretem az alkoholt - röhögtem.

-  Láttam, amit láttam. Mennyit ittál régen?

- Nem ittam régen.

- Most mindenre tagadással válaszolsz?

- Nem válaszolok mindenre tagadással - válaszoltam ismét tagadással, és mikor Harry ajkai félmosolyra húzódtak, felsóhajtottam. - nem ittam.

- Hazudsz - nevette el magát. - és félsz. - hajolt közelebb - miért félsz tőlem?

- Nem félek tőled, Harry.

- Hazudsz. - emelte meg a hangját, a fejem mellé vágta a tenyerét hirtelen, én pedig összerezzenve szorítottam össze a szemeimet-fogaimat. - szóval nem félsz. - mormolta a fülembe, lassan, érthetően, becserkészően. - csak remegsz. Mondd el, miért félsz. Ha jól emlékszem, te is élvezted a bulin történteket. Egészen ügyesen mondogattad a nevemet, Lulu.

- Nem mondogattam a nevedet - sziszegtem, Egek, a nevét mondogattam? Én nem emlékeztem ilyenre.

- Igazad van, nem mondtad, - tűnődött el szemtelenül. - nyögted.

A szám kitikkadt, a nyakamon pedig végigkúszott a hő, fel az arcomra, hogy elvörösödhessek. Elég rendesen. Mindenfelé pillantottam, csak rá nem, még mindig a fülemnél beszélt. Az illata az orromba szállt és azon kaptam magam, végig akarom nyalni. A füle tövéig.

Magától a gondolattól is zavarba jöttem és inkább lehunytam a szemeimet. Még hogy végignyalni, Egek, fogd vissza magad Olivia.

- Fejezd be. - kértem őt, a hangom remegett.

- Addig nem, amíg be nem vallod.

- Nem vallok be semmit, mert nincs mit.

Harry nevetése morgó volt, mély és alattomos. A hideg is végigszántotta a gerincemet, kiegyenesedtem.

- Egyszerre vagy feszült és feltüzelt.

Most az én köröm volt nevetni.

- Feltüzelt? Neked teljesen elmentek otthonról.

- Tojást lehetne rajtad sütni, olyan forró vagy.

- Remek. Most már gáztűzhely vagyok. - morogtam halkan, de rögtön befejeztem, mikor Harry ujjai a karomra simultak.

Nem éppen gyengéden.

A fogása határozott volt, a bőrömbe süppedt ujjai tudatták velem, nála van a gyeplő. Ez idegesített. Mintha meg akarná mondani, mit csináljak, hogyan álljak.

Nem szerettem, ha irányítani akartak. Ez frusztrált.  Itt majdnem kitört belőlem a röhögés. Frusztrált lettem, de még mennyire. Ki akartam húzni a karomat a szorításából, de erősebbre vette a fogását, még mindig nem bántott. A fejemben megszólalt a vészcsengő: ott vagy egy bezárt szobában egy farkassal.

Az adrenalinom az egekbe ugrott, mikor rádöbbentem: a szája a nyakamnál volt. Most fogok meghalni, vagy később? Lehet, nem a szobájában akar végezni velem. Szép jelenet is lenne, Albert bejön a vérző testemet látva. Ha maradna belőlem valami. A farkasok meg is eszik az ember húst, vag… Fókuszálj, Jézus. Harry ujjai a vállamra tévedtek, a nyakam felé. Inkább összeszorítottam a fogaimat, nehogy elküldjem oda, ahová gondoltam.

- Engedj el.

- Valld be.

- Kizárt dolog.

Harry tenyere a torkomra szorult, én pedig nem láttam többé a félelemtől. Az izzadtság végigcsurgott a tarkómon, a tekintetünk találkozott. Remélem, a tekintetem nem árulja el, mit tesz velem.

És nem a jó fajta dolgokra gondolok.

- Rettegsz. - suttogta, csak nekem.

- Nem rettegek.

A fél oldalas mosolya oldotta kicsit a tényt, hogy a torkom köré zárta az ujjait, lágyan. Egészen gyermekies volt, még a szemeibe is vitt egy kis fényt. Egy őszinte mosolyt sem láttam még tőle. Fura egy fiú volt, ahogy azt mondták is nekem.

- Ha tudnád, hogy most mire gondolok éppen, Olivia.

- Ó, - röhögtem ki gúnyosan - hidd el, tisztában vagyok vele.

- Halljam. - a lehelete csiklandozta az államat, közel volt. Inkább ismét a vakságot választottam, mintsem lássam a kíváncsian fürkésző pillantásait.

- Hát biztos, hogy nem épp Mr. Grey-t játszod.

Pár pillanatra még csak levegőt sem vett.

- Ki a pokol az a Mr. Grey? - bukott ki belőle tökre értetlenül, én pedig röhögtem. Valóban érezni lehetett a hangjából, hogy halvány lila gőze sincs, miről beszélek.

- Mi van, négy fal között éltél eddig külvilág nélkül?  Tudod, Szürke ötven árnyalata?

Harry értetlenül pislogott rám, mikor ránéztem. Pár pillanatra eltűntek a komor vonásai, és egy ártalmatlan kisfiút láttam magam előtt. Jó nagyra nőtt kisfiút, aki totál el volt veszve.

- Mi a francról beszélsz, Olivia?

Képtelen voltam visszafojtani a vigyoromat. Elfeledkeztem arról, hogy a keze a nyakam körül volt, a félelmem elmúlt, nem voltam sarokba szorítva azokban a percekben. Csak sima Harry és Olivia voltunk, mindezt annak a fránya értelmetlen filmnek köszönhetően.

- Van egy laptopod és neted?

Harry elvette a kezét és rámutatott az ágyára. Fura volt. Mintha csettintettek volna és bumm, vége szakadt mindennek. De tényleg.

Lazán elsétáltam a laptopjáért, amin - igen, üvöltő farkast, farkasembert, holdat, vagy bármi ehhez foghatót vártam - egy sima kép volt az autójáról, ő állt mellette. A csípőjével dőlt neki, összefont karokkal, mogorva tekintettel. Amilyen az előbb volt ott a falnál.

Később viszont?

Ott ültünk az ágyon egymás mellett, a térdeire támaszkodott könyökkel és figyelte, hogy berakom a bizonyos film trailerét.

Nem tehettem róla. Muszáj volt Harry arcát figyelnem közben. A hasam fájt a visszatartott röhögéstől. Ha lett volna közelben telefon, lefotóztam volna az arcát úgy, hogy a trailer is rajta legyen a képen. Ha rossz napom van, ezen tuti megszakadnék.

A nagy állat férfi, hátra fogott göndör hajjal nézi a világ leg perverzebb filmjét, totál merev, semmis arccal, nulla érzelem. Sem undor, sem élvezet, csak úgy… ült. Mindez olyan nevetséges volt, jó kérdés, hogy miért.

Esküszöm, még levegőt sem vett. Az állát sem mozgatta, amit amúgy mindig szokott. Vagy idegből, vagy… még másból nem is láttam, mindegy.

Ráharaptam a felső ajkamra, és mikor a nő felnyögött benne, és Harry arca még mindig zéró volt, kitört belőlem az eget rengető röhögés.

Még akkor is hallattam a hangomat, mikor 5 perc múlva a képernyővédő is bekapcsolt és ő ugyanúgy ült ott, szótlanul. Elé hajoltam, rám pillantott a szeme sarkából. Az ujjai kinyíltak, szája is, mintha beszélni és mutogatni szeretne egyszerre, de összecsukta a száját. Harry totál sokkban volt.

- Harry?

- Én… - köszörülte meg a torkát, felállt az ágyról és a falnak beszélt. - letagadom, hogy ezt láttam. Saját magam előtt is.

Kész, ismét vihogni kezdtem.

- Istenem, ha láttad volna a fejedet közben! Még a szempillád sem rebbent.

- Ez mi a franc? - mutatott a laptopra. - komolyan ezzel hülyítik az embereket? A… nőket? - hangsúlyozta. - mi, ez tetszik a nőknek?

- Ezek szerint. - tártam ki a karjaimat. - tudod milyen híres? Te tényleg egy gyufásdobozban éltél, ha erről nem hallottál.

- Még jó, hogy nem hallottam. Nekik ez tet… - rázta meg a fejét. - Neked ez tetszik?

Megütköztem a kérdésében. Főleg, hogy merő kíváncsisággal térképezte fel az arcomat.

- Nem hinném. - mondtam óvatosan. - láttam a filmet, a könyvhöz már nem volt undorom. De nem, nyilván nem szeretném, hogy elfenekeljenek.

Harry rám meredt.

- Elfene… mi van?

- Vagy anál dugót használjanak rajtam.

- Tess…

- Vagy golyókat dugjanak a… - elvörösödtem.

- Fejezd be.

- Ez van benne. A lány úgy megy a férfi szüleihez, hogy feltesz neki valami játékszert.

Harry zöld szemei távoliak lettek, körülbelül átnézett rajtam. Ez viccesebb volt, mint egy Adam Sandler-es film.

- Tudtam, hogy nem értek a nőkhöz, de hogy ennyire. - mondta rekedtesen.

- Nem értesz a nőkhöz? - billentettem oldalra a fejemet. - akkor azt már el sem mondom, hogy övvel verte meg az első könyv végén.

Harry fájdalmas arcot vágott.

- Ne mondd, hogy a nő elélvezett tőle.

Nyeltem egyet. Miért pirosodsz, Olivia? Harry is észrevette, közelebb is lépett. Fejezd be, csak beszélgetünk. Csak hát ezek a szavak az ő szájából másképp hangzanak, mint mástól.

- Nem, elmenekült. - mondtam csendesen.

Harry egészen elém sétált, azt hittem, leguggol, de addig hajolt, amíg ki nem feküdtem az ágyra. Fölöttem támaszkodott.

- Te is elmenekülnél, Olivia?

- Tőled? Amint tehetném. - bukott ki belőlem. Jó kérdés, tényleg elmenekülnék? Megint becserkészve éreztem magam. A karmai között. De olyan csábos volt. Végigpillantottam a hosszú, kidolgozott testén. Sosem tetszettek az izomkötegek, de Ő más volt. Nem volt túl kigyúrva, nem volt háromszög ember, pont elfogadható. Az nálam már a jó kategóriába tartozott. A csípőjére volt szorítva a nadrágja, de ahogy a pólója lógott lefelé, láttatni engedte a mély V vonalait. Amik csodák csodájára a lábaim között voltak. Tusfürdő illata volt, nem parfüm. Az a finom férfias illat. Keresztbe álltak a szemeim tőle.

- Mondd el, miért.

- Mert egy farkas vagy. - feleltem, ügyet sem vetve, mit mondtam. Csak akkor esett le, hogy valami nem stimmel, mikor megállt a légzésében. A hasa megfeszült, pedig én meg akartam cirógatni. Ökölbe szorítottam inkább az ujjaimat és felnéztem rá.

Harry szemei sötétek voltak.

- Miről beszélsz?

- Nem tudom, miről beszéltem?

Harry ellökte magát az ágyról és összefont karokkal leült az íróasztalra.

- Sok filmet nézel.

- Te pedig sokat hazudsz.

- Szerinted én egy… - nevetni kezdett. Harry valóban röhögött. Egyre kisebb lettem. Egek, ez mennyire volt égő? - egy farkas vagyok. Egy szőrös, négylábú kutya, fogakkal, meg karommal.

- Kék szemmel. - egészítettem ki.

- Őszintén, Olivia - mosolygott rám - létezik ilyen a TV-n kívül?

- Miért ne? Ahogy földönkívüliek is létezhetnek. Én pedig egy médiumfarkas vagyok. - mondtam viccelődve.

- Egy médiumfarkas. - ismételte utánam, merev arccal. Mint aki nem hisz a saját fülének. Egyébként nem hittem túlzottan a természetfelettiben, de láttam, amit láttam. - egy meditáló farkas? - billentette oldalra fejét.

Elképzeltem és megint kacagnom kellett.

- Gondolj már el egy farkast, ahogy meditál.

Ő nem nevetett velem.

- Olivia.

- A médiumok nem meditálnak.

Harry ellökte magát az asztaltól és kérte, hogy kövessem. Kinyitotta az ajtót, átmentünk abba a szobába, ahová eredetileg kellett volna mennem. Benyúlt egy zsákba és elővett mindenféle kosztümöt. Farkasos is volt.

- Ezt láttad? - mutatta meg a kék kontaktlencséjét. - ezt hallottad? - egy vonyító felvételt játszott le a CD lejátszón. Földbe gyökereztek a lábaim.

- De láttam, Harry - védtem magam. - egyik pillanatról a másikra változott át a szemed, nem vagyok hülye.

- Ittas voltál.  Azt sem tudtad, hogyan állj egyenesen. Ezért kérdeztem, mennyit ittál régen.

- Semennyit.

- Hazudsz. - mosolygott. - tudod ki iszik így? Először a tiltakozás, mikor odajöttél elsőnek… aztán vedeltél. Akinek alkoholproblémái voltak. Meddig voltál elvonón? Két hónap? Három?

- Hat. - suttogtam. A fenébe, minek szólaltál meg?

- Nem kellett volna innod, Olivia. Részegen sokszor képzelődünk.

- Az a drog hatása. - tiltakoztam, de egyre gyengébben. Az alkohol is súlyos dolgokra képes. Ennyire be lettem volna rúgva? De hát figyeltem rá, hogy ne igyak ennyit! Vagy mégsem?!

- Igaz, de az alkohol lassít. Amíg te pislogtál, beraktam a lencsét. Ilyen egyszerű. - vont vállat. A fura az volt, hogy Harry nem nézett a szemeimbe. Miért nem?

Ennyire zavarná, hogy problémáim voltak?

Egyáltalán miért van az, hogy mindent tud rólam? Pedig nem is beszéltünk sokat. Főleg nem ilyenről. Szinte olvas a tetteimben. Bennem.

- Át akarsz vágni.

- Miért akarnálak? Csak szólok, mielőtt bajba keverednél. - magyarázta, miközben elsétált mellettem. - ideje letenned az alkoholt, Olivia.

Aztán ott hagyott, én pedig ott maradtam lesokkolódva. Nem lehet megint ilyen problémám, annak már vége, vagy még sem? Tényleg a pia miatt láttam a dolgokat? De az a drog, nem az alkohol, vagy még sem? 

TIZENÖT - Szoba

helló bébik! hoztam egy rövidebb részt, nem volt időm nagyon átolvasni sem, mindjárt itt van unokatesóm! jó olvasást, remélem tetszik és jól vagytok, pusziii 

Az ajtó nyikorogni kezdett, mikor belöktem finoman. Összeszorítottam a fogaimat, várva, hogy valaki megjelenik a hátam mögött - helyesbítve, Ő jelenik meg a hátam mögött és kitessékel - de nem történt meg.

Beléptem hát, a padló kényesen hallatott olyasmi hangot, mint az ajtó, csak kicsit mélyebbet. Körülnéztem. Hát, mindenre számítottam, csak erre nem.

Az állam a padlóig esett, ahogy feltérképeztem a szürke falakat, a teliholdas festménnyel feldíszítve, meg a lánccal, mi a kis fogasról lógott lefelé, középen. Fel kellett másznom az ágyra, hogy megérinthessem. Messziről egy fogyóban lévő holdnak tűnt, egy vékonyabb csík volt már, semmi több. Gondoltam egy holdas medál, milyen jól mutatna a nyakában.

De ahogy az ujjaim közé fogtam, a szívem hevesebben kezdett pörögni. Nem hold volt az. Egy fog. Annak kellett lennie. Egy hegyes, éles fog volt, amit méregetni kezdtem óvatosan. A hüvelykujjam begyével végigsimítottam a hegyén, ami szépen fel is szántotta a bőrömet.

Elengedtem a láncot és sziszegve kaptam be a véres ujjamat. Fájt, pedig alig sértette fel.

Aztán hatalmasat csattant az ajtó, én pedig az ágyra zuhanva konstatáltam: Harry megérkezett.

Izzadtan keltem fel az ágyamban, erősen dobogó szívvel és totál kábulatban. Körülnéztem, igen, a szobámban voltam, egyedül. Megnyugodtam pár perc alatt, pedig felzaklatott. Azaz utolsó emlékkép az álmomból.

Ahogy megpillantom Harryt, emelkedő mellkassal, szűkült-mérges szemekkel. Mint aki épp azt gondolja épp át, hogyan ölhetne meg a legkönnyebben. Az ember szobája intim, szent és sérthetetlen, én már csak tudtam. Bár inkább az otthoni volt ilyen, mintsem ez. Ezt még nem rendeztem és alakítottam úgy ki, hogy privát legyen.

Felvettem egy bő rövidnadrágot, egy trikóval. Mivel senki sem tartózkodik itthon, kényem-kedvemre flangálhatok, még meztelenül is.

Leslattyogtam a lépcsőn a papucsomban, hogy a konyhában megcsinálhassam a reggeli kávémat. Borzalmas volt az álmom, ráadásul ma Albertékhez megyek „dolgozni”, remélem, nem futok össze a tanár bácsival. Elvigyorodtam. Tanár bácsi.

Aki egy farkas.

Na jó, csak én hívom annak. Képtelen voltam felfogni, mi lehetett az ott az erdőben. És Kane gyenge hazugsága pedig egyre inkább arra ösztökélt, hogy kiderítsem.

Kane, aki ott állt az Én konyhámban, az Én gáztűzhelyem fölött, és éppen megfordította a palacsintát könnyedén, dúdolva, szórakozottan. Jó, nem az enyém, de amíg itt lakok, mondhatom, hogy az enyém!

A lábaim földbe gyökereztek, hirtelen a nevemet is elfelejtettem. Végigszaladt rajtam a hideg, főleg, hogy rám sem pillantott, de tudott az érkezésemről.

- Jó reggelt, szépségem, a reggeli készen áll, foglalj helyet. Kávé vagy tea? - mikor nem válaszoltam vagy úgy, két percig, rám pillantott a válla fölött. A tekintete végigszaladt rajtam, s én egyre kisebbnek éreztem magam. Főleg, mikor megállapodott a mellkasomon, a mozdulatában is megállt. Az ajkaira egy pimasz-perverz vigyor húzódott, követtem a pillantását.

Egek, az arcom lángba borult.

Hát persze, csak egy trikó volt rajtam, semmi más, és feszült. A hideg meg nem csak a karomon szaladt végig, hanem mindenhol. A végeredmény egyszerű, mint az egy szer egy - az még nekem is egyszerű - rögtön odakaptam a karjaimat és úgy ültem le a helyemre. Lángoló fejjel.

- Mit keresel itt, Kane? - kérdeztem, álmosságtól rekedt hangon.

- Aranyat. Nincs?

A szemeimet forgattam, de a nevetés már csiklandozta a torkomat.

- Csak magammal tudok szolgálni. - tártam ki a karjaimat, majd miután rájöttem, miért is takartam magam, visszazártam őket a helyükre.

Kane fájdalmas arcot vágott.

- Ó, akkor ez esetben be kell érnem veled. - mormolta szemtelenül, mire összegyűrtem egy szalvétát és a tarkójának dobtam. - már reggel agresszív vagy? Hé kislány, palacsintát csinálok neked, és ez a hála? Egyébként láttam már mellbimbót, nem kell takarnod magad.

Szólásra nyílt a szám, de vissza is zártam. A szemeim elkerekedtek, csak ne hebegj, Olivia. Én is láttam már mellbimbót, képzeld, Kane. Az enyémen kívül is. Na, nem mintha másét nézegetném, vagy leszbikus lenné… koncentrálj.

- Beta?

- Ő engedett be.

- Azt hittem, betörtél.

- Érted szivi? Bankot is rabolnék. - vigyorgott rám, mire a szemeimet forgattam.

- Barátnőd van.

- Tudom. - mondta, kicsit elkomorodva.

- Nekem pedig barátom. - próbáltam felhúzni a hangulatot.

- Igazán? - kérdezte, rám sem nézve. - és ki az?

- Hát, egy fiú.

- Egy fiú? - vágott csodálkozó arcot. - ezt nem gondoltam volna.

- Ugye? - nevettem vele együtt. - egy magas fiú.

- Hosszú farokkal?

- Meg vastaggal. - vágtam rá, bele sem pirulva.

- Hm. - tűnődött. - használni is tudja vagy csak betesz-kivesz?

Majdnem belefulladtam a tejbe, amit kortyokban ittam.

- De még hogy.

- Sikítasz?

- Vonyítok.

Kane nevetve rakta elém a palacsintákat, rám kacsintott.

- Egyél, hogy nagyra nőj.

- Ennél nagyobbra? - nevettem. - mennyi az idő? Egy óra és indulnom kell.

- Alberthez? - ült le és összehajtogatva egy üres palacsintát, betömte.

- Munka van. Te mit dolgozol? Még sosem kérdeztem.

- Titkos. - pillantott rám a szemei sarkából, a huncutsága megmosolyogtatott. Egyszerűen odáig és vissza voltam érte, még ha aznap este hülyének is nézett.

- Titkos ügynök vagy? Az sem rossz. Lehetek a társad? Tudod, partner in crime.

- A viccet félretéve - tolta el a tányért, felkönyökölt az asztalra és hirtelen komoly hangnemre váltott. - hogy vagy?

- Hogy lennék? - billentettem oldalra a fejemet. - azon kívül, hogy mindenki farkas körülöttem, megvagyok.

- Hogyan? - az arca rezzenéstelen maradt, mégis tudtam, valamit titkol.

- Bár még Betát nem kérdeztem, lehet ők is azok. Az itt lakóknak nem tűnt még fel? Ezen még el sem gondolkodtam.

Fura volt. Az itteni fiatalok kicsapongásait így tűrik? Szó nélkül.

Kane csendben tanulmányozta az arcomat. A szemei mögött pár gondolat meghúzódott, tudni akartam, mi az. Közelebb hajoltam, szűkült szemekkel.

- Mit csinálsz? - suttogta.

- Shh, gondolat olvasok.

- Médium vagy?

- Médiumfarkas - súgtam vissza, pár másodperc csend után folytattam - vagy farkasmédium, mindegy.

Kane hátra vetve a fejét nevetni kezdett.

- Neked nincs ki a négy kereked, kicsi lány. Halvány lila gőzöm sincs, miről beszélsz.

- Hazug vagy, Kanie.

- Ne hívj így - emelte fel a mutatóujját figyelmeztetőül. - nem vagyok hazug. Ne képzelj bele semmit sem, Olivia.

- Én nem. Most viszont készülnöm kell.

- Addig nem, amíg ezt meg nem eszed. Lássam. - bökött a jó sok szelet palacsintára, kénytelen voltam megenni őket, Kane nem engedett belőle.

Albert házához délelőtt 10re mentem, viszont senki sem volt otthon. Az inas bekísért a nappaliba, hiába mondtam, már jól ismerem a járást. Ma volt az első napja, így hagytam végül kibontakozni. Sőt, teát is kértem tőle, amitől teljesen feldobódott. Ilyen ez, amikor a legelső munkanapod sikeresen indul. Beszélgettem vele pár percet, fiatal volt, és talpraesett, bár valamiért kerülte a tekintetemet. Zavarban lenne? Inkább nekem kellett volna. A magas, szálkás test, a férfias arc, amit borosta takart. A sötétzöld szemek, és az illedelmes, kedves mosolya. Jó emberről árulkodott.

Azon kaptuk magunkat, hogy egymással szemben ülünk és fél órája csak mesélünk és mesélünk és mesélünk.

- Komolyan az első alkalommal kipucoltatta veled a…

- Trágyát, igen. - a fejemet ráztam, de már fájt a hasam a nevetéstől.

- Jó nagy seggfej lehet. - mondta, majd elkerekedtek a szemei. - nem seggfejt akartam mondani, de mivel nincs itt, mondhatom.

- Nem mondom el, - vigyorogtam. - amúgy mi a neved?

- Fél órája beszélgetünk és egymás nevét sem tudjuk. Szép húzás, Travis. - dicsérte meg magát, majd a kezét nyújtotta. - Travis.

- Olivia - épp meg akartam fogni a kezét, mikor megköszörülte valaki a torkát az ajtóban. Rögtön a lábunkra ugrottunk, mintha legalábbis valami rosszat tettünk volna.

Ott állt Harry, nyúzott arccal, kócosan, karba tett kezekkel.

- Mi folyik itt? - kérdezte a mély, monoton, rekedt hangján. Felállt a szőr a tarkómon. A szívem pedig dübörögni kezdett. Nem, ez nem a meglátod és hevesebben ver a szíved szituáció volt. Ez a mit láttam és mit álmodtam vele féle volt.

Féltem tőle? Jó kérdés. A kitikkadt torkomon nyelni sem bírtam.

- Elnézést, uram, csa…

- Egyedül voltam, és megkértem Travist, hogy szórakoztasson. - fontam össze a karjaimat. Az első napja, nem fogom tönkre tenni neki. - persze nem akart blabla, de erősködtem. Ez van.

- Abban jó vagy. - szegezte nekem a tekintetét Harry.

- Harry, fogd be. - sétált be Albert is mosolyogva. - Travis, örülök, hogy megérkeztél. Köszönöm, hogy foglalkoztál Olivia-val, sajnos még van egy-két elintéznivalóm, addig remélem tudtok rá figyelni fiúk. - Harryre nézett, aki merev arccal, tekintettel állta az enyémet. Farkasszemet néztem a farkassal, haha. Sajnos nem volt vicces, mert mikor Albert és Travis elhagyták a nappalit kettesben maradtunk.

A vér megfagyott bennem, azt vártam, hogy elváltozzon megint a szeme. Láttam, amit láttam. Egek, ilyen létezhet, vagy csak az alkohol hatása alatt voltam?

- Első emelet, jobbra a második ajtó, várj meg ott.

- Tessék? - bukott ki belőlem.

- Most, Olivia. Menj.

- Nem megyek. - nevettem idegesen. - nem maradok kettesben veled, már bocs.

Harry elmosolyodott.

- Mert félsz tőlem? Vagy attól, amit veled tehetek? - billentette oldalra a fejét. Nyeltem egyet. Velem tehet? Izzadni kezdett a tenyerem, a körmeim bele is fúródtak. A szívem őrjöngött. Felém tett egy lépést, én pedig hátráltam. Harry a kezemre nézett, majd vissza a szemeimbe. - félsz tőlem. - mondta halkan. - nem bántalak, csak beszélni akarok veled a múltkori estéről. Csak menj fel a szobába, Olivia, és mindjárt ott vagyok. Ígérem - tárta ki a karjait - nem harapok. - fordult meg és biztosan csak hozzáképzeltem a motyogását az orra alatt, ami így hangzott: „még”.

Miközben azon vacilláltam, menjek - ne menjek, már rég a szoba előtt álldogáltam. A kezem a kilincsre szorult, és kellett jó pár perc, amíg be tudtam lökni óvatosan az ajtót.

Ami nyikorogni kezdett.

Ahogy a padló is alattam, amint beléptem.

Egek, mint az álmomban.

Lehunytam a szemeimet, nem mertem szétnézni. Mi lesz, ha ugyanaz lesz? A foggal, a festménnyel, a szürke falakkal?

Háromra, Olivia.

Egy…

Kettő… vajon egy tízes skálán mennyire találnának betegnek kívülről szemlélve?

Három.

A látvány megnyugtatott.

A falak valóban szürkék voltak, de az a kellemes, világos szín, nem rég lehetett kifestve. Sötét bútorokkal, világos parkettával, hófehér függönnyel. Egy igazi fiús szoba, ami még jól is nézett ki.

Makulátlan volt. Mindenhol tisztaság, kellemes illat.

- Ennél még az én szobámban is nagyobb kupi van. - motyogtam. Most hogyan tovább? Nem mertem szétnézni. Leültem az ágyra bénán és vártam. Csak hát nem jött.

Így felálltam és nézelődni kezdtem.

Egy kép sem volt róla és a családjáról. Csak az üres polcok, egy-két könyvvel, CD-vel. Volt gitárja is, ami meglepett. Egy plazma TV, laptop, ipod, és egyéb dolgok. Na meg könyvek. Matematika könyvek, bleh. Kirázott a hideg is tőle. Megpillantottam az éjjeli szekrényén egy kisebbet.

A kezembe vettem, de valami ősi nyelven íródott. Az egyetlen angol benne egy cetlin volt, ez volt ráírva: Az Újholdról és a Kötelékről.

De amint beleáshattam volna magam, az ajtó becsapódott, kiejtettem a könyvet és megfordulva a falhoz simultam.

- Azt mondtam, jobbra, nem balra, Lulu.

- Oops. - mondtam. Lulu?

- Szerencséd, hogy diszkalkuliád van, különben most nagyon mérges lennék. Ez az én szobám.

- Mert nem vagy mérges? - nevettem idegesen, és követtem a kezét.

Ahogy a kilincshez nyúl.

Jobban mondva a zárhoz. A kulcsért. Hogy ráfordítsa.

Ó Istenem, bezárt magával egy szobába. Azzal a titokzatos nézésével és ábrázatával. A falnak simultam, ő pedig felém indult.

A világ pedig megfordult körülöttem.