Negyvenötödik Fejezet - MEGÉRTE

sziasztok! itt a következő! már csak 3-4 rész van hátra a BM-ből, de ha benne vagytok, beszélhetünk egy következőről! mit szóltok? jó olvasááást xx 

Egy dolgot tudtam biztosan az életemben: hogy anyám eldobott babaként, mint egy tárgyat, odaadott Annáéknak, egy csomó pénzzel és elment. Így nevelkedtem fel, igaz meleg, barátságos, és szeretetteljes környezetben. Sosem volt okom panaszkodni, de mégis kerestem a szülő anyámat. Még egy magánnyomozót is felbéreltem, hogy megtalálja nekem. Loranda Wallace-t.

Zayn sokszor a szemeimre hányta: nem lehet ez az egyetlen életcélod, hogy megtaláld anyádat!

Pedig az volt. Sokáig. Nem, pontosítva, mostanáig.

Leültem a házunk elé a padkára, felhúztam a térdeimet és csak úgy néztem ki a fejemből. Az éjszaka közepén jártunk, éjjeli három volt. Az utcai lámpa zúgott mellettem, és néha-néha pislákolt is.

Egyedül voltam az utcán.

Halványlila gőzöm sem volt, hogyan is kezdhetném. Melyik gondolattal, melyik igazsággal birkózzak meg elsőnek. A fejem szét akart szakadni, annyira lüktetett a sok információtól.

Beleszántottam a hajamba, és összeszorított fogakkal hintáztam előre-hátra, előre-hátra, mintha segítene. Lecsuktam a szemeimet, de csak a nagy semmiség volt odabent.

Úgy éreztem, megőrülök.

Gyülekezett, fojtó volt és gyomormardosó. A hasamra szorítottam a tenyeremet és a térdeimre döntöttem a homlokomat.

Lélegezz, Fae. Lélegezz.

De már nem ment a légzés.

A földre csaptam a tenyeremet, a hangja visszhangzott körülöttem. Ahogy a halk zihálásom is.

Szükségem volt valamire, mitől kitisztul a fejem és tudok normálisan gondolkodni. De nem ment.

Nem.

Ment.

Felnéztem az égre, tiszta volt, csillagos. Hirtelen egy kérdés keringett az agyamban: miért nem lehetek többet olyan, mint akkoriban?

Az a Fae kezelni tudta volna a helyzetet, de ez? Ez egy semmirekellő, szánalmas, érzéketlen változat volt. Ki az, akinek közlik, van egy lánya, és gyáva módra elmenekül?

Jézus Krisztus, tényleg azt mondtam, van egy lányom?

Nem, nem. Nincs lányom. Nem lehet lányom. Ráharaptam az ajkamra. A telefonomat birizgáltam, és a telefonkönyvet nyitottam meg. Az ujjam remegett a képernyőn, miközben azon hezitáltam: lenyomjam, vagy ne nyomjam le.

Istenem, mi történik körülöttem?

Kicsörgött a telefon és visszafojtott lélegzettel vártam. Nem tudom mi ütött belém, miért pont őt hívtam, vagy mit érek el vele. Úgy éreztem, felrobbanok.

- Halló, tessék?

A hangjától lesújtott rám a világ összes bűntudata. Mert ezt az érzést most felismertem. Merő lelkiismeret-furdalás volt, mi elárasztotta minden egyes porcikámat.

Nem bírtam beszélni, csak egy esetlen nyöszörgés tört ki belőlem. Azt hittem, le is rakta, csak hát feltett egyetlen egy ártatlan kérdést, amitől robogni kezdett a szívem. Hevesen. Megállíthatatlanul.

- Fae, te vagy az? - suttogta, az évek során elrekedt, meggyötört hangja egy halk, lágy dallam végig a gerincem mentén. Lecsuktam a szemeimet, és éreztem. Ahogy az eddig szunnyadó vulkánom legbelül, kitörni készül.

- Annyira sajnálom - búgtam vissza, a hangom elcsuklott és rángatott az eddig visszafogott, eltemetett, nem is tudtam, hogy létezik érzelem zivatar.

Én nem sírok. Nem könyörgök senkinek és semmiképp sem érzek valódi, bentről fakadó bűntudatot.

Legalább is eddig nem így volt.

De amikor meghallottam annak a nőnek a hangját, akit csak úgy ott hagytam, hogy felkeressem a nem létező anyámat, repedezni kezdett a fal.

- Istenem, mi történt gyermekem?

Nem is tudtam, mit mondhatnék. Hogyan kezdhetnék bele a bocsánatkérések sorozatába. Inkább azt tettem, amihez értek. Elnevettem magam.

- Semmi Anna, semmi komoly. Csak tudni akartam, hogy vagy.

- Hiányzol, Fae. Mindkettőnknek, nagyon hiányzol. - Kifújtam egy mélyről előtörő levegőt. Épp elő akartam hozakodni valami humoros dologgal, mikor folytatta. - gyere haza hozzánk, gyermekem.

Csak úgy kibukott belőlem.

- Minek, Anna? - nem bántásnak szántam, a hangom mégis könyörtelen volt. Gyűlöltem.  - van elég bajotok, nem kell még egy nyűg a nyakatokra.

- Ó Fae, sosem voltál nyűg számunkra.

Elmosolyodtam.

- Dehogyisnem. Engedetlen voltam és folyton anyámról beszéltem. Ahelyett, hogy hálás lettem volna, amiért befogadtatok, csak a bajt hoztam a nyakatokra a viselkedésemmel.

- Elég legyen ebből! - vette elő a határozott hangszínét. És csak úgy, összezártam a számat. Síri csend volt körülöttem. Csak Anna szavait hallottam. - egy öreg házaspár voltunk már akkor is. Mindig is hálásak voltunk érted, kislányom. Te vo…

- Ez nem igaz. - még a telefont is elemeltem a fülemtől. Hogy mondhat ilyet?

- Te voltál a kis fény az életünkben. Mindig életvidám voltál. Nem számított, hogy bajba keveredtél a nagy szád miatt, mindig megnevettetted Ronaldot. Tudod hányszor láttam őt nevetni az életünk során? Már nem is emlékszem, az emlékezetem sem a régi, de egy kezemen meg lehetne számolni. Aztán megérkezett az a vörös hajú, szeplős kis tünemény és felforgatta az életünket.

- Hagyd. Abba. - makogtam, mert annak a bizonyos vulkánnak csak másodpercei voltak hátra.

- Mi már haldokoltunk félig, Fae. Visszahoztál minket az életbe, és ezt semmivel sem tudtad elvenni tőlünk, gyermekem. Természetes, hogy az édesanyádat kerested, lányom. Egy gyereknek szüksége van a szüleire. Csak azt sajnálom, hogy sosem talá…

- Meghalt. - böktem ki. Még sem mondhattam, hogy nem létezik. Csend. Mindenhol. Körülöttem. A vonal másik végén. Anna hallgatása volt az utolsó csepp a pohárban. Az első kövér, forró, igazi könnycsepp kibuggyant a szemem sarkából, végiggördült az arcomon, az államig. - egyedül vagyok. - suttogtam. Közbe akart vágni, de folytattam. - megérdemlem, Anna. Az egész eddig éveimet rá pazaroltam, tettem az egész világra szinte! Suliba sem jártam be rendesen, ha kellett gúnyt űztem az emberekből. Sajnálom, hogy ott hagytalak titeket. Önző dolog volt. És tudod mit sajnálok a legjobban? Hogy sosem köszöntem meg.

- Fejezd be, Fae. - Anna sírt. És ezzel az én egész falam lerombolódott. A könnyek patakokban folytak végig csendesen az arcomon. Az évek, sőt mi több, évtized könnyei. - sajnálom, gyermekem. Tudom, mit jelentett neked. De egy dolgot jegyezz meg, gyermekem. A mi kapunk mindig nyitva áll előtted, megértetted?

- Ne mondd ezt. Nem érdemlem meg.

- A világ összes szeretetét megérdemled, és még többet. Az élettől visszakapod azt, amit értünk tettél. Itt mindig otthon vagy, gyermekem. Mindig. - Az igazi, önzetlen szeretete átsugárzott a vonalon. És nem bírtam elviselni. Hisz viszonozni sem tudom! Egy romhalmaz vagyok. Kidobnivaló! És a java még csak akkor következett. - Szeretünk, Fae. Szeretlek, gyere haza.

Haza.

Nem volt nekem otthonom, nem volt senkim sem. Leraktuk a telefont és elterültem a hideg betonon. Még hogy fény. Emlékszem a galibákra, amiket okoztam nekik. Engem nem lehet szeretni. Sosem hittem volna, hogy képes vagyok ilyen jellegű sírásra. Oldalra fordultam, a gyomromhoz kaptam és hagytam, hogy sírjak.

Jó kérdés, mi idézte ezt elő bennem.

A tény, hogy régen egyszer olyat tapasztalhattam Harry-vel, amiről csak talán a könyvekben olvastam. Láttam magunkat a lelki szemeimmel. Ahogy a körülmények ellenére, boldogok vagyunk. Ahogy szerelmet alkotunk és gyümölcse is lesz. Ez volt az, ami miatt ide lyukadtunk ki. A lányunk miatt. Van egy lányom - elnevettem magam hitetlenül - egy lányom, Harry Casper Styles-al. Akiről azt hittem, megfagyott, érzéketlen hullámvasút. Pont ugyanilyen vagyok én is.

Ki gondolta volna, hogy két ilyen érzéketlen, szinte szerethetetlen ember, ennyire szerette egyszer egymást?

A kislányunk egy csoda és egy tragédia is egyben. Hogy lehet ilyen igazságtalan az élet? Muszáj volt elvitetnünk őt, mivel még csak bele avatkozni sem tudtunk az életébe, mivel a jövőnél és a múltnál is erősebb manipuláló. Láttam magunkat ott a síneken, ahogy megfagyasztjuk a jövőt, ezzel teljesen tönkre téve Harryt is.

Megmentettük a lányunkat, mi pedig megfizettük az árát. Harry a fagyott idő következményeit viseli már jó ideje, engem pedig elajándékoztak. Vagyis én ajándékoztam el saját magamat. Feltehetnénk a kérdést, miért nem menekültünk mi is a babával? Átgondolva egész egyszerű a válasz. Egyedül sokkal nagyobb volt az esélye, hogy ne kapják el. Nem látták őt, nem ismerik majd fel nagykorában. De mellettünk? Halálra lett volna ítélve. Ha ott maradunk és elkapnak, belenyúlhatnak az emlékeimbe, vagy kiszedik Harryből. Csak bajt hoztunk volna Lorandára.

Cselekednünk kellett. Harry emlékezete teljesen kiürült, az én múltam, jelenem és jövőm pedig megváltozott. Elmosolyodtam végül a könnyeim közepette. Megmentettük a lányunkat. Kizárt dolog volt, hogy a közelébe férkőzzenek. Főleg nem Zayn-ék védelme alatt.

Felsóhajtottam.

Hihetetlen, hogy többek vagyunk sima embereknél. Időmanipulálók. A jövő, amit az érzelmek alapján befolyásolunk. Ki hogyan áll a dolgokhoz. Ha valakinek elültetünk egy érzetet a fejében, meggondolhatja magát. Bizonytalan, de hatásos is lehet. Ellenben a múlttal, aki az emlékekből táplálkozik. Így tudtak kitörölni egyes emléket az én fejemből is.

Mikor kinyitottam a szemeimet, egy pár bakancs volt előttem. Felpillantottam, egy kéz nyúlt felém.

- Nem vagy egyedül. - jött a mély, husky, rekedt hang. Felborsódzott a bőröm és felnyögtem a könnyeimtől. Hát már sosem állnak el?

Megálltam Harry előtt, akinek a szemei üresek voltak, ellenben az érintésével. A kezeibe vette az arcomat.

- Miattam vagy ilyen, Harry. - mondtam neki, bár remegett a hangom. Megrázta a fejét.

- A lányunk miatt vagyok ilyen. És tudod mit? - Harry elmosolyodott. Ez a mosoly bár nem érte el a szemeit, melegebb volt, mint általában. A kis gödrei kilátszódtak. - megérte, Fae.

- Megérte? - suttogtam.

- Hülyéskedsz? - nevetett. - van egy belevaló lányunk valahol.

Én is elnevettem magam. Jól esett nevetni. Mindig ilyen felszabadult a nevetés?

- Sajnál…

- Köszönöm, Fae. - mondta halkan, csak nekem. Hogy csak én halljam. - köszönöm, hogy olyat adtál nekem, amiért érdemes tovább élnem. Nem akarok ilyen lenni, de ha nincs más, elfogadom. Azt hiszem, most eljutottam oda, hogy tényleg el tudom fogadni. Miattatok.

Megfogtam Harry kezeit az arcomon.

- De én nem fogadom el. - mondtam határozottan. - mert Harry, akármibe is kerül, de segíteni fogok neked, hogy a régi legyél. És rögtön utána, megkeressük a lányunkat.

Harry mélyen a szemeimbe nézett.

- Ez nem fog őszintén, érzelgősen hangozni, de rájöttem valamire. - mondta nekem monoton hangon. - legbelül valahol szerintem nem is az utálat hajszolt feléd. Pont ellenkezőleg. Láttam, amit te is. Éreztem mindent az akkori énemmel együtt, és most már tudom.  - vont vállat. -. Hogy is mondják? Az utálat egyenlő a szerelemmel. A mi esetünkben szó szerint kell érteni. - beszélni akartam, de a hüvelykujját a szájamra nyomta. - megérdemled, hogy tudd. Megérdemled, hogy törődjenek veled. Tudom, hogy fáj az, amit megtudtál anyudról. De tudnod kell valamit.

- Harry…

- Van egy valaki a világon, aki olyan kibaszott hosszú időn keresztül csak érted élt. Bevállalt mindent, akármi is legyen a következménye, együtt élt a jégszívével, csak hogy egyszer veled lehessen. Asszem mindig is szerettelek, még ilyen elátkozott formában is.

Elcsuklottak a térdeim, de Harry megragadott, megtartott.

- Ezt te sem mondtad komolyan.

Harry közel hajolt. A hűvös lehelete cirógatta az arcomat. Hulla csend volt körülöttünk. Levegőt sem vettem.

- Fogalmam sincs róla, mi a francot jelent ez, milyen érzés, mi az, hogy érezni - küldött nekem egy szexi fél vigyort. - és ajánlom, hogy egyszer ezt némi érzéssel is tudjam neked mondani. De hallanod kell.

- Harry, hagyd abba.

Megrázta a fejét és a számra suttogta.

- Szeretlek, Fae Wallace.

És velem megfordult az egész kibaszott világ.

Negyvennegyedik Fejezet ~ II. RÉSZ - LORANDA

helló mindenki! meghoztam a következőt, remélem tetszeni fog a folytatás! jó olvasást hozzá, puszillak titeket :) <3

- Mégis hogy gondoltad, Fae? - szidott le az anyám, miután elhurcoltak Harrytől. A látvány egész egyszerűen lesújtó volt. Ahogy Harryt és engem akkoriban szó szerint elszaggattak egymástól.

Sírtam. Ordítottam és hadakoztam. Már pedig engem akkor sem szakítanak el tőle. Úgy néz ki, már abban az időben is makacs és önfejű voltam. Otthon kaptam a fejmosást és ami a legszörnyűbb volt, hogy a vezetőjük elé vittek. Ki nem más volt, mint Jet apja.

A jelenet pofán csapásként ért. A Joe nevet használta akkoriban Jet. Ott állt az apja mellett és végighallgatta, ahogy megfenyít. Durván, nyersen és tisztán érthetően.

A legrémisztőbb kérdése ez volt: Örökké tartó viszályt akarsz szítani közöttünk, kislány?

Nem értettem, hogy mire volt jó ez a felhajtás.  Úgy látszott, az akkori Fae sem értette.

Pontosan ezért szökött meg éjjelente, ahogyan Harry is, fittyet hányva az elmondottakra. Ott voltam. Néztem, ahogy egymás karjaiba borulnak és őrülten csókolóznak, órák hosszat. Nem rajzoltak többé, vagy dúdoltak, és stb. Csak az számított, hogy abban a két-három órában egymás karjaiban legyenek. Három ember tudott a kapcsolatunkról, Jet, Zayn és Nick. Akik segítettek, miután szó szerint könyörögtem nekik. Már akkoriban is számíthattam rájuk, igazi barátok voltak. Hazudtak értem, falaztak nekem, annak ellenére, hogy tudták, mi lehet a következménye.

Valamiért tilos volt a kettőnk kapcsolata, és furdalt a kíváncsiság, hogy miért.

Kaptam pár részletet Harry és Zayn találkozásaiból is, úgy tűnt, nagyon jó barátok lettek. A kérdés, hogy Louis-ékat például miért nem lehetett beleavatni? Mindegy. Úgy látszik, az én barátaim rugalmasabbak voltak.

Egyik este, mikor éjsötétbe burkolózott a falu, kopogtattak az ajtónkon. Követtem a saját lépéseimet, egy világos barna hajú fiú nyitott ajtót, kék szemekkel. Niall volt az.

- Fae, ugye? - suttogta.

A számra nyomtam az ujjamat, felhúztam a fejemre a kendőmet és körülpillantottam. Mindenki aludt a házban, így kiléptem.

- Ki vagy?

- Harry barátja, Nyle. A segítségedre van szüksége.

A szívünk hevesen kezdett verni. Éreztük, hogy gond van. Nyle arca mindent elárult.

- Mi történt vele? - kérdeztem, akadozó hangon. Wow, új volt. A törékeny, aggodalmas hangszín.

- Elfogták. Azt hittem, hogy elég volt a szidás, de Leland apja nem tűri az engedetlenséget.

Leland lehetett Louis, csak egy tipp.

- M-mit csinálnak vele?

Nyle elmosolyodott fájdalmasan.

- Nem akarod tudni. Tudom, hogy találkozgattok. Harry mindent elmondott nekem. Prestonnak, Leland apjának mindenhol szeme van. Rájött, hogy még mindig találkozg…

A szájára nyomtam a kezemet.

- Shh, ne olyan hangosan. - szétnéztem félve, konkrétan rettegve. Komolyan ilyen körülmények között kellett élnünk? Az egy dolog, hogy otthon a tiltott kapcsolatok a legizgalmasabbak, úgy tűnt, itt nem igazán. Inkább volt átok itt a vonzódás, mint ajándék. - mit tudok tenni?

- Esküt kell tenned, hogy semmi nem folyik közöttetek és nem is fog.

A szívünk megállt pár másodpercre. Levegőt se kaptunk. Hallottam a gondolatait szinte, hisz ugyanaz játszódott le a fejünkben, mintha én is átéltem volna minden egyes pillanatot: mit jelentsen az, hogy nem is fog?

- Akkor békén hagyják őt?

- Kínozza őt, Fae. Meg kell esküdnöd, az eskü, ami szent neki. De ha megszegik? - Nyle lepillantott a földre. - ne szegd meg. - suttogta. - a te érdekedben.

Én csak bambán álltam, amíg a régi énem összeszedelőzködött. A könnyek végiggurultak az arcán.

Mondhatnám, hogy mindez könnyű volt.

Az eskü, meg minden.

Hiszen Fae kiállt Preston elé és megesküdött, hogy távol marad Harrytől. Igaz, majdnem a fejét vették, mikor beállított hívatlanul. De úgy látszott, Preston a kegyetlensége ellenére, az esélyt adók embere. Végighallgatott és pár sor fenyegetőzés után, rábólintott.

Már csak be kellett tartania az esküjét.

Én nevettem. Komolyan, Fae? Megesküdtél? Mikor voltál te képes legyőzni a makacsságodat? Persze az elején nem jelent meg a találkozókon. Ott ültem magammal szemben és mosolyogtam. Mosolyogtam a saját könnyeimen, a saját kitöréseimen.

Ó, hogy miért mosolyogtam?

Mert tudtam, hogy csak napok kérdése és ott lesz. A házban, Harryvel, újra. És így is lett.

Az első találkozó nem csak a csókokról szólt már.

Ott könyököltem és néztem, ahogy szép szerelmet alkotunk. Valahogy mindig távol állt tőlem az érzelmesség, de ott és akkor, csak nem ment. Nem bírtam tovább tagadni a nyilvánvalót.

Én magam is éreztem, ahogy Harry a gyengéd ujjaival lesimítja a ruhám pántját és végigcsókolja a csupasz, kerek vállamat. Dideregtünk mindketten. Vele sóhajtottam és vele mosolyogtam. Én is ott voltam. Hiába nem közvetlenül engem csókolt, mégis éreztem a forró nyelvét, miközben végigszántotta a hófehér, lapos hasamat. Még rá is tettem a tenyeremet, teljesen meg voltam feszülve.

Összehasonlíthatatlanok voltunk akkor és most.

Amíg a jelen a durva, szinte érzéketlen, felemésztő szexről szólt, a múlt valami teljesen másról.

Az érintkezésről. Ahogy a bőrünk összeért és egyszerre futott fel bennünk a hő. Ahogy egymásba bújva temetkeztünk el az elcseszett világunk elől és tettünk arra, ki mit mondd. Ki hogyan tiltja meg azt, ami annyira ártatlan.

Mert Jézus - konkrétan nevettem - annyira ártatlanok voltunk, hogy az már fájt. Csak akkor láttam igazán, hogy mennyire, de mennyire el vagyok cseszve. Hogyan válhatott valaki ebből a lányból, egy olyanná, mint én?

Nyeltem egyet.

Fura, de meg akartam tapasztalni a régi énemet. Milyen lehetett érezni azt, ami közöttünk volt.

Harry a fejem mellett támaszkodott, miután mindketten kimerültünk a gyönyörünk után.

- Mi az? - mosolyogtam fel rá, kipirultan.

- Ezt senki más nem tapasztalhatja meg, csak én.

Zavartan meredtem rá.

- A szeretkezést?

Elnevettem magam. Szeretkezés?

Harry pimaszul vigyorgott le rám, és, ó de szívesen pofán csaptam volna.

- Az orgazmusodat.

Oké, normál esetben a szemeimet forgatnám. De nem épp ez történt. Az arcom totál égni kezdett és mindenhová néztem, csak rá nem.

- Miről beszélsz, Harry?

- Komolyan beszélek. - túrt bele a hajamba. - nem lehet orgazmusod, csak ha én adom. - vont vállat mosolyogva.

- Mert szexelni szexelhetek bárkivel?

Újabb pacsi, Fae.

Harry ráncolta a homlokát.

- Nem ezt mondtam. Csak ha… mindegy.

- Ha?

- Ha valamilyen módon mégis elválnának az útjaink.

Ez a kijelentése megölte a pillanatot, jogosan. És én pedig egyre inkább azon kezdtem agyalni, hogy vajon ezért nem volt egy rohadt orgazmusom se otthon?

Ó Harry Önző Styles, az agyamra mész!

A következő jelenet visszarántott az érzelgősségből, mert Preston emberei elkaptak engem. Behurcoltak konkrétan egy összeomlóban lévő faházba, ahol maga Preston várt.

Jó, ott és akkor féltettem saját magamat. Ellenben Fae büszkén emelte meg a fejét. Úgy látszik, vállalta a következményeket. A kínzás egész egyszerű volt. Pont olyan, amit Zayn tett velem egyszer. Mintha szét akarna robbanni a fejed.

Csak akkor döbbentem rá.

Hát persze. A két falu ellenség, ahogy a jövő és a múlt emberei. Mert az én falum volt a jövő, Harryé pedig a múlt.

Le voltam bénítva, mindenhonnan Preston emberei vettek körül, és nem volt menekvésem. Egy rendes, romantikus történetben itt jön a főszereplő herceg és megmenti a szerelmét.

Hát, ebben az esetben maga Jet, Zayn és Nick volt az, akik berobbantották az ajtót. Jet szemeit soha az életben nem láttam ilyen sötétnek.

- Engedd el a lányt, Preston, különben meglakolsz.

Preston elengedett, és a földre zuhantam.

- Nocsak, nocsak, Barnett fia is megérkezett. A lány megérdemli a büntetését, megszegte az esküjét.

Zayn és Fae farkasszemet néztek, amíg én Zayn elé sétáltam. A barna szemeiben kérdőjelek sorakoztak fel, majd a fejét ingatta haloványan. Nem csalódottság, mindinkább kétségbeesés ült az arcán.

- Csak egy kislány, Preston, mit vársz tőle? Felelőtlen, - nézett le rá Jet - és mindenekelőtt, ostoba.

Jet hangja mogorva, lesújtó volt. Fae arca megrezzent, én pedig leguggoltam elé. Közelebbről térképeztem fel az arcát. Félt. Nyilvánvalóan. De a szemei azt is elárulták: egy percre sem bánta meg.

- Nem értem, hogy miért kell háborúzni! - tört ki végül. A hangja megremegett, de korrigálta. - nem ártottunk egymásnak, és a jövőben sem kéne.

- Ó kicsikém, hát nem tanultad még meg? Ez ösztön, nem életmód. Nem mi döntjük el, hogy megvetjük egymást, vagy nem. Ti apró pondrók vagytok hozzánk képest. Beleláttok a jövőbe, de beleavatkozni nem tudtok. Ellenben mi képesek vagyunk a múlttal, a gondolatokkal és az emlékekkel befolyásolni mások gondolkodását. Nektek mi maradt, az érzelem? - nevetett Preston. - érzelem alapján befolyásoljátok mások jövőjét, terelgetitek. Csak arra nem gondoltok, hogy van aki, magasról tesz az érzelmekre. Az érzelmek változnak, akár egy perc is döntő lehet. Bizonytalan, apró népség vagytok.

- Jézus, befogja már valaha? - nyögtem fel, és elnevettem magam, mert Fae is ugyanezt mormolta az orra alatt.

Jet elmosolyodott.

- Igazad van, Preston - lépett elé - az érzelmek változnak, pontosan. De tudod mit? Csak egy kérdés is elég ehhez. Mióta is élünk, hány éves is a Föld? Több mint 4 milliárd év, Preston. A te lelkedet is több súly nyomja, mint kéne. Meséltél már a fiadnak a testvéréről? - billentette oldalra a fejét Jet. Kegyetlen volt és nyers. Kirázott a hideg. Egyébként az is fura volt még, hogy a beszédük tiszta volt, nem mint a régi filmekben alakító szereplőké. - a lányodról, akit cserbenhagytál?

Preston lesápadt. Szó szerint. A kezei a teste mellé hullottak és ó igen, valami mélybe taposott bele Jet.

- H-hogyan…

Jet elmosolyodott.

- Még mindig bizonytalanok vagyunk?

Oldalra pillantott, és követtem a tekintetét. Már rég nem voltam odabent. Pár másodperc és egy kérdés, ennyi kellett, hogy Preston és az emberei figyelme lankadjon.

Elvigyorodtam, és már ott sem voltam.

Kint megtorpantam, mikor Fae ezt ordította Zayn arcába:

- Szeretem őt, Zane!

És éreztem. Ahogy engem is eláraszt. A gyomorrázó melegség, mitől semmi másra nem vágyom, csak hogy újra lássam őt.

A hiány ott lappangott a szívem körül, hiányzott. A mosolya. A hangja. A jelenléte. A szám elnyílt, és csak az Ő nevét akartam mondani.

Mi. A. Franc.

- Fae, hallasz? Jól vagy? Mit láttál, Fae?

Megráztam a fejemet. Koncentrálj, Fae. Valamit mutatni akarnak otthonról, ráérsz ezen agyalni később is.

Fae, mintha egy álomból tért volna magához. Egy röpke, az arcából ítélve ütős álomból.  A hasára simította a kezét és halkan zihált. A szemei nagyok voltak, és könnyesen csillogtak.

- Beszélnem kell Harryvel, Zayn.

A következő jelentnél elég kimerültnek éreztem magam. Tudtam, hogy nem mutathatják meg az egész akkori életemet, de az ugrálástól kába voltam.

A sínen találkoztunk Harryvel. Zayn, Jet és Nick voltak velem még. Összezavarodtam, miért volt mindenkinél kis batyu? Több jelenet is lepörgött előttem.

Ahogy menekülünk. Ahogy egy távoli kis kunyhóban vagyunk. Épp főzök. Vizet hozok. Takarítok. Csókolózok Harryvel. Szerelmet vallunk egymásnak.

Az utolsó jelenet szintúgy vasúton volt. Az erdő közepén. Ott álltunk a sínen, a hajam csapzott volt, az arcom hófehér, sápadt, karikás szemek.

Mindkettőnk szemében olyan boldogság ült, amilyet még az egész életemben nem láttam.

- Szeretlek, Harry - suttogta neki Fae és a könnyei előbuggyantak. Mintha gyomron rúgtak volna, odakaptam. Hirtelen elkapott a kínzó, mardosó félelem. - nem tudom, hogy találko…

- Találkozni fogunk, Fae. - suttogta a számra. - várni foglak. Megvárlak, érted? Akárhogyan is legyen, megvárlak.

Belecsókoltam a rózsába és bólintottam. Aztán Jet volt az, aki megjelent valamivel a karjában.

Oké, valamivel.

Az biztos, hogy valami, és semmiképp sem valaki. Egy halk sírást hallottam, a szívem megugrott. Aztán megláttam.

A világos pólyában egy baba volt, aki nem bírta abba hagyni a sírást. Görcs keletkezett a torkomban, oké. Egy gyerek. Bárkinek lehet gyereke.

Csak hát Fae a kezébe vette és nevetve nézett le rá.

- Az én szép kislányom, ég veled. Isten vigyázzon rád és Zane keresztapa. Különben egyszer megtalálom és, - megbirizgálta a kislány orrát, majd homlokon csókolta. - elbánok vele.

Harry mindkettőjüket átölelte és Fae homlokába suttogta.

- Nem lesz baja. És neked sem.

- Indulnunk kell, Fae. - mormolta Jet. - el kell vinnem Lorandát, már így is sokat kockáztattunk, hogy ennyi ideig itt marasztaltuk.

- Persze, csak… még egy puszit.

A szívemhez kaptam. Az nem lehet, hogy ő a mi lányunk, ugye? Hátráltam pár lépést, megbotlottam és a fenekemre estem. Remegtem.

Nem, nem, nem volt lányom. A könnyeim megindultak. Tüzetesen. Ez képtelenség, csak egy vicc, ugye?

Harry a kezeibe vette Fae arcát.

- Ez fájni fog. Gyors legyél, Fae. Ragadd meg, és hozd ide. Sietned kell, idők kérdése, és ránk találnak. El kell tűnnöd.

Fae bólintott. Minden olyan gyorsan suhant át előttem. Ahogy Fae a világ végén szed össze egy kislányt, majd hirtelen Annáék házánál lyukadtunk ki, akik felneveltek.

Fae-n sötét kapucni volt, esett az eső és dörgött. Mintha a villámmal érkeztem volna.

Nem.

Ez túl ismerős volt.

Mint az álmaimban.

Figyeltem, ahogy egy cetlit beledug a pokrócba és ezt suttogja neki: Mentsd meg őt, Fae Wallace.

Aztán ott hagy Annáéknál.

Semmit sem értettem. Mi a franc folyik itt?

Kettőt pislogtam, és megint a síneken voltunk. Megöllek Zayn, amiért így játszol a fejemmel!

- Fájni fog neked? - Fae érdeklődött. Túl sok volt. Ordítottam magamban Zaynért, hogy hagyja abba. De akkor megpillantottam őt. Harryt. Az én Harrymet, ahogy ott áll a vasút másik oldalán és látja azt, amit én is.

Ahogy a régi Fae és Harry csókot váltanak. Ahogy Fae a rózsát markolja és mélyen Harry szemébe néz.

- Emlékezz, senki másban nem lelhetsz örömet - mosolygott le Harry Fae-re.

- Ne legyél ilyen öntelt, a te figyelmedet sem fogja más lekötni.

- Ebben biztos vagyok - vigyorgott Harry és beletúrt a hajába. - kész vagy?

- Nem.

- Találkozni fogunk.

- Elkezdődött, Harry. Sietned kell. Megváltozik az idő körülöttünk.

Harry megfogta a fejemet.

- Csak ne barna, rövid hajam legyen - sóhajtottam bizakodva. - és tudjam megvédeni magam, még csúnyán is beszélhetek.

- Fae. - figyelmeztetett Harry.

- Még egy valami. Ne tudjak senkit sem szeretni. Ezek legyenek a kívánságaim. Nem akarok szeretni rajtad kívül mást.

Harry arcán végiggördült egy könnycsepp. Meg a miénken is. Túl sok megválaszolatlan kérdés. Nem értettem egy kukkot sem.

De Harry pár perc múlva ellépett Fae-tól, aki a térdére zuhant, a rózsa kiesett a kezéből, a szirmai pedig komótosan terültek szét a sínen.

Harry pedig elsétált tőle. Tőlünk.

***

Magamhoz tértem a jelenben. Lezuhantam a földre és a falig másztam hátrafelé, rákjárásban. Nem pislogtam, nem lélegeztem. Jézus, mintha megszűntem volna létezni is.

- Fae, nyugodj meg kérlek.

Zayn közelíteni akart, de megráztam a fejemet.

- Tudom, hogy sok minden zavaros, de teljesen kimerített volna, ha többet mutatok. Had magyarázzunk el mindent, oké?

Harry-re néztem, aki úgy meredt vissza rám, mintha szellemet látna. Ja, valahogy én is szellemnek éreztem magamat.

- Volt egy l-lányunk? - dadogtam értetlenül, Harrynek. Aki meg sem moccant. Már le sem kellett fogni, csak úgy ült ott, mint egy fadarab.

- Van egy lányotok, Fae. - guggolt le elém Zayn - mint láthattad, közös múltatok volt.

- Az nem kifejezés - csattantam fel.

- Beleláttál a jövőbe. Azt mondtad, láttad, hogy elszakítják tőled a lányotokat és megkínozzák, megpróbálják megölni. Ezért döntöttél úgy, hogy megszöksz, mielőtt fény derül rá. Segítettünk.

- M-miért? - nyeltem egyet. - miért akarták megölni?

Zayn elmosolyodott.

- Mert a lányotok mindkettő félnél több. A múltat és a jövőt is tudja manipulálni, Fae. - aztán a mosolya szomorúvá váltott. - ha ezt valaki meg tudja, megpróbálja megölni, vagy fegyverré akarja kovácsolni.

- Istenem. - kaptam a torkomhoz. Elszűkült. Levegő. Hol a levegő.

- Ránk bíztátok őt, gondját viseltük.

- Zayn, láttam, magamat. Ahogy… - elakadt a hangon. - ahogy Annáékhoz viszek egy babát. - suttogtam.

Zayn leült mellém. Mindenki síri csendben volt. Harry meg sem moccant. Szerintem levegőt sem vett.

- Tudtátok, hogy veszélyben lennétek. Nem tudtatok volna együtt lenni, Prestonék a nyomotokban voltak. Meg úgy az időmanipulálók 90%-a. Szabályt sértettetek. Egy fajta bűn volt a kettőtök kapcsolata.

Bűnös Mámor, mi.

- Nagyszerű.

- Prestonék rájöttek, hogy gyereket vártok. Ha csak egy nappal később érkeznek az emberei… - sóhajtotta. - talán máshogy alakul minden és nem kellett volna menekülnötök. A lényeg, Fae, hogy két dolog hajtott téged: a lányod és Harry. Tudtad, hogy vagy így, vagy úgy, de mindkettejüket viszont láthatod, ha megváltoztatod a jövődet. Harry visszavitt a múltba, te pedig elvitted magad, csecsemőként Annáékhoz. Ők neveltek fel.

- Ennek semmi értelme. - törtem ki. - Zayn, ha megváltozik a múltam és a jövőm, Harrynek és a lánynak nem kéne benne lennie a forgatókönyvben.

Zayn arca megrezzent.

- A lánynak? - mormolta. - a te lányod, Fae.

- Csak… válaszolj már.

- Tudod mi a vicc? - mosolygott. - Preyton szerint mi vagyunk a gyengébb fél. Tudod hol rejlik a mi erőnk? - hajolt közelebb. - a jövő manipulálóira nem hat az idő ilyesfajta változása.  Aki a múltat manipulálja, azt az idő minden egyes kis rezzenése megérint. Ők a gondolatokból, emlékekből építkeznek. Mivel nem találkoztak veled, sok dolog másképp történt velük. El sem hinnéd, egy kis változás, valójában mekkorával ér fel valójában. Ebben rejlik az erőnk, Fae. Azért, hogy Harryvel találkozhassatok még, megfagyasztottad őt, időben.

Összenéztünk Harryvel.

- A múlt és a jelen manipulálók, ha egyszerre fejtik ki az erejüket egymásra, megfagyaszthatják az időt körülöttük. Csak elég volt pár másodperc, hogy Harry-re ne hasson a változás, amit okoztál. Csak lett egy hátulütője.

- Persze, hogy lett. Jégszívű lettem. - morogta Harry.

- Nos igen. Próbáltuk elmagyarázni, hogy nem próbálkozott még senki sem ilyennel, nem tudjuk a következményeket, de…

- De? - kérdeztem. A hangom halk volt, felismerhetetlen.

- De szerettétek egymást, Fae. Harry-t nem érdekelte, hogy mi lesz vele. Mindennek vannak következményei. Veszélyes dolog az idővel játszani.

Harry elröhögte magát. Mindenki rámeredt, nem értettük, mi a francon röhög.

Majd rám pillantott, oldalra billentette a fejét.

- Hát nem ironikus, Fae Wallace? - suttogta. - a két érzéketlen, akik valójában, régen kétségbeesetten szerették egymást.

Lehunytam a szemeimet. De, ironikus. Mindkettőnk olyan, mint két facövek. Merev és semmis. Holott egyszer mélységekig szerették egymást.

- Azt mondod, hogy nem anyám volt az, aki ott hagyott Annáéknak?

Zayn lesütötte a fejét.

- Tudom, hogy sokáig kerested őt. Sajnálom, Fae. Egyikőnk sem ismer igazi szülőt. Azt mondják, úgy születtünk, mint a Föld. Mint maga az univerzum.

Felálltam. Mert túl sok volt. Még nem tudom mi gyülekezett bennem, de robbanni fog.

Ott álltam és néztem rájuk.

Harryvel szerettük egymást.

Annyira, hogy az élet egyik legszebb ajándékát is megkaptuk, egy gyermeket. Amit el kellett küldenünk magunktól, mielőtt esetlegesen megkínozzák, vagy rosszabb.

Kifeszült a mellkasom. Túl sok volt.

Megváltoztattam a körülöttem lévő világot, és Harryt tönkretettem. Csak mert annyira nem tudtam nélküle létezni! Nevetséges, Fae. Szánalmas.

Lehunytam a szemeimet és nevettem. Még meg is jegyeztem, hogy milyen vörös a haja anyámnak.

Ugyanolyan vörös, mint az enyém.

UGYANOLYAN. Mert én voltam. Kibaszottul én voltam az!

Elfutottam tőlük. El kellett menekülnöm valahová, ahol kidühönghetem magam.

Évekig kerestem az anyámat, hogy az arcába vágjam milyen pocsék anya volt. Hogy felelősségre vonjam. Megkérdezzem, hogy miért?

Erre kiderül, hogy nincs is anyám!

Loranda nem az anyám neve, hanem a lányomé.

Lényegében teljesen egyedül vagyok, anya nélkül, meg úgy minden nélkül.

Nagyszerű.

Negyvenharmadik Fejezet ~ I. Rész - BŰNÖS MÁMOR

sziasztoook! meg is hoztam a következőt! ez az első része, amiben kis háttértörténetet mutatok be. az igazi csattanós a következőben lesz, ott derül ki hogy végül is mi történt velük! egy részbe nem tudtam volna belesűríteni, lett volna vagy 10 oldal xd  remélem tetszik, jó olvasást xx 

Harry-vel farkasszemet néztünk, mialatt a többiek körül álltak bennünket. Zayn mellém állt és a fejemre simította a tenyerét.

- Várunk még valakit? - morrant fel Harry, aki rángatni kezdte a láncokat. A csuklója fel volt sebezve, de nem vérzett. Nyeltem egyet. Valóban én tettem őt ilyenné?

- Bocs a késésért.

A hang felé néztem, és nagy meglepetésemre Niall sétált be. A szőke haja össze-vissza volt túrva, az ajkai pirosak voltak, csók-duzzadt pirosak. Pislogtam párat, főleg a lila kiszívott folttól a nyakán. Oké, épp úgy nézett ki, mint aki szex után toppant be. Elvigyorodtam. Csak remélni mertem, hogy Liam-el volt.

- Végre lemásztál, - sóhajtotta Zayn. - figyelmeztetlek, többen vagyunk Horan, ha valamivel próbá…

- Leszarom a törvényeinket. - rendezte le ennyivel. - mit kell tennem?

Jet és Nick összenéztek. Ismertem Jet-et, nem tetszett neki valami. Niall mellé sétált, mintha őrködne felette.

- Niall ellenség? - kérdeztem úgy, mintha a világ legabszurdabb kérdése lenne.

- A kajának, maximum - vigyorgott rám a kék szemeivel, majd rám kacsintott. - na, legyünk túl rajta. Az asszony vár rám otthon.

- Tedd a kezed Harry fejére.

Niall követte Zayn utasítását. Nem ellenkeztem. Akármit is akartak mutatni, valószínűleg tudnunk kellett róla. Zaynben pedig megbíztam, ahogy Jet-ben is.

- A jövőt a jövő, a múltat a múlt. - mondta Zayn, nem mintha sokat elmagyarázott volna vele. Nyilván Niall olyan volt, mint Harry. Zayn meg, mint én?

- És most? - érdeklődött Niall.

- Csak nézz a szemembe és lásd, amit mutatni akarok. Így mindketten látni fogják. Harry a te szemeiden keresztül. Le fogom rombolni Fae fejében a falat.

- Nagyszerű. - mondtam mókásan, mintha lett is volna benne bármiféle humor.

- Készen állsz? - pillantott le rám Zayn, a meleg barna szemeivel. Mosolyognom kellett tőle.

- Nem. - bólintottam igenre. Egyrészt igen, másrészt átkozottul be voltam rezelve.

De nem volt idő gondolkodnom tovább, mert elaludtam. Csak úgy.

***

Egy erdőbe kerültem, amit egy vasúti sín vágott ketté. A sínek régiek voltak, újításra szorultak volna. Végignéztem magamon, az otthoni ruháimban voltam. Hosszú vörös haj, miegymás. Minden meg volt.

- Nézd, egy rózsa! - jött egy túlzottan is ismerős hang mellőlem. Hirtelen azt hittem, hogy hozzám beszélnek. Megfordultam és pofán csapott a kép. Ahogy a vörös hajú, copfba fogott lány lehajol előttem és az ujjai közé veszi a rózsát, mi a sínek közé esett. - szerinted ki ejtett el egy rózsát itt a semmi közepén, Joe?

Én voltam az. Egy világoskék ruhában, ami térd alá ért. Semmi smink, ártatlan, mosolygós arc. Mikor felegyenesedett, konkrétan farkasszemet néztünk. Még csak pislogni sem mertem. Először azt hittem, ő is ugyanazt érzi: megbolondultam? Rá kellett döbbennem, ő nem lát engem. Keresztülnézett rajtam. Megvakarta a kutyája fülét, és beleszagolt a virágba. Aztán megfordult, hogy - mezítláb - tovább induljon az útjára.

Amíg el nem kezdett borsódzni a háta egy mély, rekedt, husky hangtól. Azért tudtam, hogy borsódzott, mert az enyém is elkezdett. Mintha éreztem volna, amit ő is.

- Nem tudtad, hogy tilos virágot lopni?

Megfordultam és ott volt. Harry Styles, egy fehér, eléggé rongyos pólóban. Itt-ott szakadt volt. Rövidnadrág volt rajta, ami inkább volt egyszer hosszú, félbevágva. Rajta legalább cipő volt. Mondanom sem kellett, hogy az a szexi vigyor ott kunkorodott az ajkai szélén.

- Lopni? - fordult meg Fae. Oldalra léptem, és kívülről néztem őket. Magunkat. Ahogy Harry elé lépek, felvont szemöldökkel és az orra elé emelem a rózsát. - talán rá van írva a neved, herceg fiú?

Harry szemei elnyíltak, mintha nem számított volna a hangsúlyra. Éles volt, felháborodott és kihívó. Pacsi Fae, jók vagyunk!

- Az én csokromból esett ki, szóval mondhatjuk úgy is, Vöröske - hajolt közelebb, és igen. Bárki láthatta volna, ahogy végiglegeltette rajtam a szemeit. Főleg a lábaimon. A hosszú, vékony, mégis formás lábaimon. Már csak a szemeimet forgattam. - add szépen vissza.

- Még egy csokrot sem tudsz normálisan vinni, mi? - biccentette oldalra a fejét Fae. - a te hibád. Már az enyém.

A háta mögé dugta gyerekesen, Harry szemeiben pedig felgyulladt a fény.

- Kérek valamit cserébe, angyalom.

- Ne hívj angyalomnak.

- Igaz, inkább vörös démon - kacsintott rá és láttam. Hogy a kacsintástól lángba borul az arca. Az enyém is. A szívem pedig megpördült a mellkasomban, a gyomrom liftezett. Egyetlen egy kacsintásától. - egy csókért cserébe neked adom.

- Még mit nem! - mondtuk egyszerre és még jó, hogy nem hallottak.

- Akkor nincs üzlet. - fonta össze a karjait Harry. A kis gödröcskéje ott ült az arcán, gyerekessé és eszméletlen vonzóvá tette. Mindketten olyan mások voltunk. Nem ártatlanok, inkább olyan tisztábbak. - csók, vagy nincs virág.

- Na jó. - tűnődött el. - de csukd le a szemeidet.

- Csak nem szégyenlős vagy, szépségem? Nagy kár, hogy nem láttalak még erre.

- De, szégyenlős - fojtott vissza egy mosolyt. - nagyon. Kérlek?

Mi volt abban a rózsában? Csak egy szál virág volt, semmi több!

Harry felvonta a szemöldökét, végül lehunyta a szemeit.

- Nem érek rá egész nap, siess, kislány.

A számhoz kaptam a kezemet nevetve, mikor Fae a kutyáját emelte fel és konkrétan szájon nyalta. Aztán a rózsával együtt egyszerűen elfutott.

- Ezt még megbánod, csipkerózsika! - ordított utána dühösen Harry, de én még néztem őt. Letörölte a száját elfordult, a válla fölött még utána nézett.

Aztán egész egyszerűen elnevette magát. Hangosan. Mint aki rég nevetett már ilyen jót.

Elindultam Fae irányában, de akkor egy másik helyszínre kerültem. Egy régi faluban voltam, ahol még a kutakból hordták a vizet. Régi rongyos ruhában jártak, elnyűtt cipőben, lavórban mosakodtak. Ott álltam a poros út közepén, és figyeltem, ahogy Fae kilép az egyik házból.

- Ne feledd, senki sem láthat, lányom!

- Értettem, anyám.

Nyeltem egyet. Ő lenne az anyám? De valami nem stimmelt. Azonosultam Fae-el, éreztem őt. Ahogy ránéz az asszonyra. Mintha a szeretet nem olyan mélyre nyúló lenne, mint egy anya iránt.

- Most siess, ha nem érsz vissza napnyugtáig, küldetek érted.

Fae végigsétált a sínen, ami egy másik faluba vezetett. Nem teljesen állt még össze a kép. Két falu volt pár kilométerre egymástól. Valamiért nem tudhatták, hogy hová megy Fae. Egyik fél lakosai sem.

Egy öreg házba kopogott be, siettem, hogy bejussak én is a házba.

- Geraldine küldött, uram.

Fae lehajtotta a fejét, és nem pillantott fel a személyre. Ó, pedig kellett volna.

- Mutasd magad.

Lehúzta a kendőt a fejéről és megpillantották egymást. Harry és Fae.

- T-te?

De Harry nem volt jó kedvében.

- Mutasd, mit hoztál.

Átadta a dobozt, amiből egy kis üvegcsét emelt ki. Harry az egyik szoba felé indult meg és mindketten követtük. A rozoga ágyon egy asszony feküdt, lázas lehetett, reszketett.

- Anyám, nyisd ki a szádat.

- Ne. Harry, fiam. Engedj el.

- Nem. - morogta komor hangon, majd a szájába öntötte a löttyöt. Valószínűleg gyógyszer lehetett. Fae-el észrevettük a csokor rózsát, ami ott díszelgett az anyja feje mellett, a komódon.

Éreztem, hogy kettéhasad a szívünk.

Valószínűleg másnap ezért tértünk vissza és hoztuk el neki azt az egy szál rózsát, amit a haldokló anyja csokrából ejtett ki. A szívem elszorult. Ténylegesen elszorult.

Amikor csak tudtam, ott voltam vele. Már nem beszélhetek külön Fae-ről, mert tudtam. Hogy én voltam az. Egy másik életben, másik múltban, de én voltam.

Ott ültem mellettük és hallgattam, ahogy húzzák egymást, csipkelődnek, pont úgy, ahogy mi. Csak hogy Harry szemei hamisan csillogtak. Akkoriban is tudtam. A mindennapi látogatásokból adódóan kezdtem őt megismerni. Először csak olyan kifogásokkal látogattam, mint „meghoztam a gyógyírt”. Aztán mikor otthon felejtettem és nem volt indokom, Harry csak beengedett. Vele voltam, órák hosszat és virrasztottam vele az anyja felett. Mindketten tudtuk, hogy meg fog halni, és a gyógyszer csak könnyíti a hátra lévő napjait.

Volt, hogy én is hoztam az anyjának rózsát.

Harry mellett maradtam, mikor Fae ott hagyta őt késő délutánonként. Tanulmányoztam őt. Ahogy a mindennapjait élte. Vagyis a nagy semmit. Minden idejét az anyja mellett töltötte, nem evett és nem ivott. Egyik nap azonban kopogtak hozzájuk. Egy sötét alak, éles állú, magas arccsontú fiú sétált be az ajtón. Levette a csuklyáját és a szívem megfordult a mellkasomban.

- Zane vagyok. Fae küldött. Harry, ugye?

- Hol van Fae?

- Beteg lett, influenza.

- Miért hinnék neked? - Harry gyanakvó volt. Mi nem volt csoda, valami nem stimmelt a két falu között. Valójában olyan volt, mint mi otthon. Louis-ék vs. mi, Jet-ékkel. Zayn, vagyis ott Zane elővette az üvegcsét.

- Ezt küldte. Rám parancsolt, hogy maradjak.

Így Zayn maradt. Napokig ő járt Fae helyett, és jóban lettek. Megmosolyogtatott a tény, hogy lényegében barátokká is válhattak. És valószínűleg váltak is.

Végignézhettem, ahogy Harry anyját végül elviszi a halál és én, az akkori Fae, csapot-papot ott hagyva, odarohanok. Még azzal sem törődtem, hogy felismerhetnek. Csak ott akartam lenni a temetésen. Felismertek, és kiűztek a faluból. Konkrétan megdobáltak és Harry még csak ki sem állhatott értem. Ott voltak. Louis-ék, Niall is. Mindannyian. Valószínűleg más néven, más ruhában, más frizurával, a vonásaik azonban egy cseppet sem változtak.

Arra ébredtem egyik éjjel, hogy valaki kopog az ablakomon.

- Zane? Mit keresel itt?

- Harry küldi. - a tenyerembe gyűrt egy papírt. - veszélyes játékot űzöl.

A szemeimet forgattam. Mint általában.

- Ne aggódj már mindig. De Zane, ne szólj Joe-nak.

Joe, mint Jet?

Zane arcáról sütött a bizonytalanság. Aggódott valamiért. De nem zavart. Mert titokban találkozgattam Harry-vel. Minden egyes alkalommal a vasúton futottunk össze fél úton, hogy aztán felmehessünk a kis bunkerbe, amit Harry épített gyerekkorában, az erdőben, mélyen.

Ott voltunk órákat és beszélgettünk, mindenről és semmiről.

- Tudod Fae, ha nem lennél mellettem, megbolondulnék. - vallotta be Harry. A szemünket forgattuk, de a mosoly ott volt az ajkaink szélén. Éreztem. Hogy a szavai egyszerre hoznak zavarba és melegítik fel minden egyes porcikámat. A fára erősített lépcsőn álltam, a faházikó bejáratánál támaszkodtam. Csak egy ponyva volt az ajtó, ami oldalra volt akasztva.  Könyökölve támasztottam az államat a tenyeremen, a jelenetek sorban játszódtak le előttem. Ahogy Harry egyik nap ebéddel, majd vacsorával vár. Ahogy együtt rajzolunk a falakra. Görcs is keletkezett a torkomban. Akkor még nem volt rajzlap, meg puha hegyű grafitceruza. Kővel, vagy bottal vésték a fapadlóra, vagy a falra az írásokat, rajzokat. Dúdoltak és jól érezték magukat együtt. Ahogy újabb és újabb jeleneten voltam túl, feltűnt Harry változása. Ahogy újra fény gyúl a szemében, ami az anyja halálakor kialudt. Hülyeség volt letagadni. A láng akkor lobbant fel, mikor rám nézett. És ezt akkor is észrevettem. Azt a zöld, intenzív tekintetet. Akkor nem a testiség számított, hónapok múlásával még egy csók sem csattant el. Csak az, hogy együtt legyünk.

- Min dolgozol? - érdeklődött Harry, én pedig oldalra pillantottam. Takarni akartam a pírt az arcomon. - nézz rám, Fae.

A rekedt, mély hang akkor is úgy hatott rám, ahogy kellett. Borzongtam, felmelegedtem és meg akartam hajolni előtte.

- Majd ha elkészül, talán elmondom.

- Szóval talán - mormolta Harry játékosan, majd egész egyszerűen elkapott, ledöntött a földre és csiklandozni kezdett.

- Harry, hagyd abba!

- Nem, amíg nem mondod el!

- De még nincs kész!

- Nem érdekel - hajolt le. Az orrunk összesimult és mindketten bent tartottuk a levegőt. Még én magam is. A szívem verésétől fájt a mellkasom.

Istenem, csókold már meg!- drukkoltam saját magunknak. Aztán ki is röhögtem magam. Mintha egy filmet néznék és drukkolnék a szerelmeseknek.

Szerelmeseknek.

A gondolattól megmerevedtem. Nem, nem szerelmesek. Csak… Mindegy.

- A sín a falunk között.

Harry elcsodálkozott. Meg én is. Minek rajzoltam volna le a sínt?

- Miért pont ezt rajzoltad?

Fae megvonta a vállát.

- Mert az vezetett el hozzád.

Elcsendesedtek pár pillanatra. Oldalra fordítottam a fejem, mintha nem tudnám állni a mély, kutakodó tekintetét. De Harry lágyan fogta meg az államat és visszafordította.

- Nem rossz ötlet. - suttogta Harry, egyre halkabban. - és te vagy a vonat a szívemhez?

Ott álltam, teljesen megbénulva. A szemeim mögött könnyek gyülekeztek. Harry megcsókolt, lágyan, finoman, édesen. Az első csókunk és néztem őket, miközben végiggurult egy könnycsepp az arcomon.

Vonat a szívéhez.

Éreztem az érzéseimet, mik akkor gyülekeztek. Felhalmozódtak. Ki akartak szakadni belőlem. A mélyre szántó, gyomormardosó, megmagyarázhatatlan érzelem. A szám elnyílt, de levegőhöz nem jutottam.

Képtelen voltam felfogni, hogy egyszer ezek voltunk mi.

Egymáséi, a saját buborékunkban. Boldogan. Nem, nem mondom ki az Sz betűs szót. Képtelenség, hogy Sz betűsek lettünk volna.

Harry és én?

Nevettem.

Amíg Harry ismét meg nem szólalt.

- Mielőtt anyám meg nem halt, vittem neki friss rózsákat. Az volt a kedvenc virága.

- Nem muszáj róla beszélned.

Harry a falnak támasztva a hátát a földön ült, én pedig az ölébe fektettem a fejemet. A hajammal játszott, mi vörös volt, élénk, dús. Mindketten ragyogtunk. Ó, de ragyogtunk.

- Könnyebb, ha beszélek. Tudod mit mondott nekem? Hogy a vörös rózsát azoknak adjuk, akik iránt örök szeretetet, vagy szerelmet érzünk. Azt mondta, egy nap lesz még egy olyan nő, akinek ezt fogom adni.

Felnéztem rá mosolyogva.

- Örökre szeretni fogod őt, Harry.

Viszonozta a mosolyomat, a hüvelykujja végigszántotta az alsó ajkamat. Oda nyúltam én is. Az alsó ajkamhoz. Éreztem a lágy, érzelmes simítását. Beleremegtem. Harry nem mondott többet, pedig akart. Láttam rajta, még ha akkor nem is látta az a Fae.

- Utálom, hogy bujkálnunk kell - sóhajtott fel kis idő múlásával Harry. - nem csak pár órára akarlak magaménak, és nem egy hülye faházban a semmi közepén.

- Sosem értettem ezt a vitát a két falu között.

- Ha megtudják, hogy találkoz…

- Shh, nem tudják meg. - mormoltam neki csendesen. Aztán olyat mondott, amitől elcsuklottak a térdeim és zuhanni kezdtem. - te vagy az én Bűnös Mámorom, Harry. - súgtam neki, egy könnyes mosollyal, arc cirógatással.

Csak a következő jelenet ne az lett volna, hogy rajta kapnak minket, épp egy köszönő csókunk közben. 

Negyvenkettedik Fejezet - ÉLETCÉL

helló mindenki! megérkeztem a következővel. itt már jó pár dolog kiderült, a következőben pedig szinte minden ki fog! az egy eléggé érzelmes rész lesz, ami nem igazán volt megszokható ebben a történetben! eljött ennek is az ideje végre. :) jó olvasást xx 

Síri csend volt.

Levegőt sem vettem.

Továbbra is csukva tartottam a szemeimet. A fura az volt, hogy nem fájt. Ilyen lenne a halál? Fájdalommentes? Nyeltem egyet. Ideje lenne kinyitni a szemeimet és megnézni, hogy hová kerültem. Oké Fae, háromra.

Egy.

Talán még sem kéne. Mi van, ha valami sötét?

Kettő.

A pokolba kerültem, mindezt a hőhullámból állapítottam meg, mi végigáradt minden porcikámon. Talán tűz volt körülöttem.

Három.

Kinyitottam a szemeimet és nagy meglepetésemre, még mindig a vonaton voltam. A vonat lenne a halálom? Meglehet. De aztán megpillantottam Harryt, aki ott térdelt mellettem, két tenyérrel a földön, a feje a vállai közé esett, zihált. Mi a franc. Még éltem.

Aztán Harry felnézett rám és ezt sziszegte:

- Húzz el innen, Fae. - mormolta, és hogyha bármi érzelem lehetett volna a hangjában, könyörgésnek írtam volna le a szavait. Pofán csapásként ért, mikor felálltam, hátrálni kezdtem és megpillantottam a combját. Amin egy pici lyuk volt, golyóméretű. Az ajkaim csodálatban nyíltak szét, megmerevedtem. Harry meglőtte magát? Helyettem? - menj már! - emelte meg a hangját. - mielőtt végzek veled.

Harry felállt, megfogta a fegyvert és nekem rontott. A nyakamnál fogva a falhoz szorított és az arcomba hajolt. A hideg lehelete végignyalta az arcomat. Hangosan kapkodta a levegőt, a szemében sötét gyűlölet ült.

- Sosem hallgatsz rám, mi? - nyomta a fegyvert a mellkasomhoz.

- Nem fogsz lelőni. - mondtam. Honnan a francból jött ez? Soha nem tapasztalt érzés áradt szét bennem. Fogalmam sem volt mi az. Jó, mások talán bizalomnak írnák le, de én bízni? Ráadásul Harryben? Abszurd.

Harry elnevette magát.

- Ne legyél olyan biztos benne.

Rámosolyogtam. Fura, mert ezt a mosolyt őszintének éreztem. És én nem mosolygok őszintén.

- De, az vagyok. Nem tudsz bántani.

Harry felmordult, de mielőtt akármit is tehetett volna ismét, egy ismerős, mély, reszelős hangra lettünk figyelmesek.

- Engedd el őt, Harry.

A kabin ajtaja kinyílt és leesett az állam.

- Zayn?

- Vége van, Styles. Engedd el.

Harry elengedett, de egy tapodtad sem mozdult. Elvigyorodott.

- Malik, jó újra akcióban látni.

- Fae, menj ki. - parancsolt rám Zayn. Megráztam a fejem, a barna szemei megvillantak. - azt mondtam, menj. ki.

A szemeim elkerekedtek az autoritástól a hangjában.

- Mi bajod van, Zayn?

- Fae meg akar halni, Zayn, hagyd rá.

Zayn meglőtte Harryt. Majdnem el is nevettem magam, tekintve, az előbb lőtte meg magát és még csak meg sem inogott.

Épp mondani akartam, hogy fölösleges fáradoznia, mikor is Harry a szívéhez kapott. A fegyver kiesett a kezéből és Harry a földre hullott.

- M-mit csinálsz? - morogta Harry.

- Csak betartom a neked tett ígéretemet.

Zayn leguggolt mellé és a kezeibe vette az arcát. Azt se tudtam mi történik. Zayn és Harry?

- Mit adtál be? - Harry tekintete hirtelen melegebb lett, közelibb.

- Aludni fogsz, Harry. Nem lesz baj. - Zayn felpillantott rám, a tekintetéből sütött a bocsánatkérés. - nem lesz baj.

- Elmagyaráznád? - buktam ki. A szívem hevesen kalimpált, mikor is Harry a földre hullott eszméletlenül. - mit tettél vele?

- Elaltattam. Meg akart ölni, Fae. Most, hogy tudta az igazságot, addig nem nyugodna, amíg meg nem ölne.

- Igazságot?

- Az igazságot. - bólintott és felállt. - kettőtökről. Nos, félig tudja.

- Kettőnkről?

Jet lépett fel a kabinba, a tekintete rögtön végigjárta a testemet és megkönnyebbülten sóhajtott.

- Azt hittem, elkéstünk.

Jet aztán a karjaiba vont. Erősen szorította a fejemet a mellkasának, a másikkal pedig a derekamat markolta.

- Oké, most már elmagyarázhatnátok, mi folyik itt?

- Eressz már oda, te állat! Had lássam az én vöröskémet!

Missy arrébb tette Jet-et és a nyakamba ugrott szinte.

- Oké, nem értek semmit.

- Ideje lelépni, Louis-ék úton vannak. - Jet konkrétan a vállára kapta Harryt, meg sem kottyant neki a súlya. Lesétált vele a kabinról. Bambán váltogattam a tekintetemet Zayn és Missy között. Többször egymásra néztek, Mis az ajkát harapta, Zayn pedig a tökéletesen benőtt hajával, zsebre vágott kezekkel csak úgy volt. Mintha semmi sem történt volna.

- Nem kell megijedned.

- Mindjárt felrobbanok, nem megijedtem! Mi a franc? Kik vagytok ti? Harry meg te, Zayn? Ki nem állhatjátok egymást!

Megdörgölte a tarkóját.

- Nos, az egy kicsit túlzás.

- Túlzás - nevettem. - túlzás.

- Gyere velünk és mindent megmagyarázunk. Ideje felvilágosítani arról, ki vagy.

- Harry gyilkosa? - billentettem oldalra a fejemet. A számban keserű íz futott össze. Valóban ezt tettem vele?

- Nem ölted meg. Csak megfagyasztottad.

- Ó, az úgy más - nevettem megint. Ez a nevetés reszketeg volt, borzongató, hamis.

- Megmentetted, Fae. - Missy a kezébe vettem az enyémeket. - voltaképp mindenkit megmentettél. Ha velünk jössz, elmagyarázunk mindent.

- Van más választásom? - sóhajtottam fel.

Zayn rám mosolygott, majd megcirógatta az arcomat. Különös volt az érintkezés. Melengető, bizalomkeltő és mosolyognom kellett tőle. Mikor is volt már, mikor jóban voltunk?

- Azt hittem, nem akarsz már a közelemben lenni - löktem meg Zaynt a vállánál fogva.

- Mindig a közeledben voltam - engedett előre és leugrottam a vonatról. - akkor is, mikor elraboltak.

- Téged? - kérdeztem zavartan.

- Téged. Nem emlékszel rá. De fogsz.

Elraboltak és nem emlékszem rá. Már meg sem lepődtem. Harry hányszor is csinálta ezt velem?

Várjunk csak.

- Akkor te olyan vagy, mint Harry? - torpantam meg. - mindketten?

Az állam a földig zuhant. Ez nem lehet igaz. Zayn, akivel felnőttem, és Missy, aki a legjobb barátom! Nem, voltaképpen az egyetlen barátom.

- Mindhárman - kacsintott rám Missy. Tényleg rám kacsintott? Végignéztem rajta. Rövid szoknya, térdig érő csizma, bőrkabát. Hol van a barátnőm és mit tettek vele. - egy vagy közülünk.

- Persze. Üdv a Supernatural-ben! - tártam ki a karjaimat és mindketten elnevették magukat. Egy fekete BMW-hez értünk, ahová be kellett volna ülnöm. Hát jó. A hátsó ülés sarkába húzódtam, Missy a sofőr mellé ült, Zayn mellém.

- Szia, Fae - egy néger srác hajolt hátra a két szék közt. - Nicholas vagyok, hívj Nick-nek. Üdv itthon!

Itthon.

- Oké. Szia, Fae.

Elnevette magát.

- Nem ismersz meg, mi? Sebaj, majd visszatér az örökre szóló szerelmünk, édes - kacsintott rám a visszapillantóból.

Felvontam a szemöldökömet, de Zayn megérintette a térdemet.

- Időmanipulálók vagyunk, Fae.

Pislogtam párat.

- Én meg az angol királyné.

Zayn megrázta a fejét.

- Komolyan beszélek, hallgass végig. Mind azok vagyunk, Harryék, Louis, Niall-el együtt. Én, Missy, Nick, Jet. Mindannyian. Veled együtt.

Felsóhajtottam.

- Zayn, túl sok filmet néztél.

Rám mosolygott, aztán közel hajolt és mélyen a szemeibe néztem. Az íriszében ott voltam, a föld alatt, megkötözve. Ott volt még Zayn is, aki kínzott. Aztán Harry megmentett. A rózsaszirmok! Ő mentett meg és tette oda le mellém. Mi a franc? Miért nem emlékeztem erre?

Eltávolodtam tőle. Nem tehettem róla, úgy néztem rá, mint aki épp most szabadult a bolondok házából.

- Nem bántalak. - nyugtatott. - csak be kellett épülnöm, hogy meg tudjam, mit terveznek azok az idióták.

- Megkínoztál - mondtam, nem mintha megrendített volna.

- Hidd el, nekem jobban fájt, mint neked. Soha az életben nem bántanálak. De ha meg tudod az igazságot, akkor rájössz majd. Mi mindig melletted álltunk.

- Tegyük fel, hogy hiszek neked. Mit jelentsen az, hogy időmanipuláló?

- Vannak, akik a múltat tudják manipulálni és vannak, akik a jövőt. Emlékek és érzelmek alapján.  Mi a jövőt tudjuk, te is. - mosolygott rám Missy. - csokit?

Elnevettem magam. Missy csokit zabált. Legalább az igaz volt. Várjunk csak, kezdek hinni nekik?

- Azért ugrottam 2021-be? - tűnődtem.

- Megzavarodtál, ami természetes, Harry mellett.

- Harry mellett?

- Ő a múlt, te a jövő, Fae. Amikor a kettő olyan módon kacsolódik, mint ti, káosz alakulhat ki odabent - mutatott a fejemre. - előhívta a képességeidet, ami mindvégig meg volt benned, csak nem emlékeztél rá. Ebből kifolyólag nem is tudtad használni őket. Nem voltak sokszor erős de javu-id?

Nyeltem egyet. De, voltak, mindegy.

- Nem értem. egy jövő és egy múlt manipuláló nem érintkezhet?

Zayn és Missy összenéztek. Nagyszerű, vagy eltitkolnak valamit, vagy nagy bumm következett.

- Elvileg nem. Gyakorlatilag nálatok más a helyzet.

- Persze, mert mi ketten Harryvel vagyunk a kiválasztottak és mi tudunk érintkezni.

- Nem érintés, mint ahogy megfoglak. Érintkezés, itt bent. - mutatott a szívéhez.

- Oké. Még mindig nem mindent értek.

- Idővel kitisztul - mosolygott rám kedvesen. - de ahhoz, hogy mindent megérts, a múltadról és a jelenedről, mutatnunk kell valamit. Ismerlek, legalább hatszáz kérdés van a fejedben most. Mindent elmondok, miután megmutattam, amit látnod kell.

 Az igazság az volt, hogy mindig is bíztam Zayn szavaiban. A tekintete őszinteségről árulkodott, ahogy a ragyogó mosolya is. Mintha boldog lenne, hogy itt vagyok, ide jutottam. Az út további részében csend telepedett ránk. Az agyam egyfolytában pörgött.

Időmanipuláló vagyok, milyen menő már! Csak az nem, hogy lényegében fogalmam sincs, mihez kezdhetnék ezzel.

Egy régi épülethez érkeztünk meg, a hely nagyon ismerős volt. Minél tovább álltam előtte és néztem, annál jobban tisztult a kép.

Az eltorzított jövőmben, ebben az épületben dolgoztam, vasútfejlesztőként. Akkor virágzott, ott és akkor pedig romos volt. Persze állt a saját lábán, a betört ablakaival, tele grafitizett falaival.

Zayn megfogta a kezemet és rám mosolygott, ismét. Milyen sokat mosolyog.

- Gyere velem, már várnak.

Egy raktárépülethez hasonlított belülről. Rövid folyosón mentünk végig, majd betértünk a tágas, magas, sötét terembe.

- Kívülről nagyobbnak tűnt - mormoltam.

- Még nem érkeztünk meg.

Egy ajtóhoz vezetett, minek a túloldalán egy lépcső volt, lefelé, a föld alá. Átlagos helyzetben benyögök valami poént, de a torkom szűk volt a beszédhez. Követtem Zayn lépteit, mögöttem Missy volt és Nick.

- Nem lesz gond. - súgta Mis.

A pince, ahová érkeztünk, tágas volt. Masszívan kiépített gerendák tartották. Nyirkos volt a levegő, és amolyan föld és eső szag keveredett lent. Mindennek ellenére nem keltett olyan érzést, hogy épp egy börtönbe vezettek volna le.

Jet a számítógép előtt állt. Mikor megfordult, a kéklő szemei világítottak.

- Fae - mormolta és a kezét nyújtotta nekem. Hezitáltam. Megfogjam, ne fogjam?

- Mi ez itt? - böktem az egész bonyolultnak tűnő számítógép rendszerre. Több is össze volt kapcsolva, nagyobb képernyőkkel. Semmi új, kifejlesztett technika. Három sima síkképernyős monitor, egy laptop, meg egy kivetítő is volt. Mint egy iroda.

- Nyomkövetés? - nevetett zavartan.

- Jet, hol van Harry?

- Hátul.

A szívem megugrott.

- Mit csináltatok vele?

- Semmi rosszat. Menj Zayn-el, megnézheted magad.

Szinte loholtam Zayn után. Nem értettem miért, de kivert a víz is a tudattól, hogy baja esett. Hülye Fae, meg akart ölni, te meg aggódsz érte!

Mondjuk, te meg is ölted őt. Részletkérdés.

Egy tömlöchöz hasonlíthatnám, ahol megtaláltuk Harryt. Ki volt láncolva a falhoz, mikor meglátott, a gyűlöletétől meginogtak a térdeim.

- Maradj nyugton, Harry - figyelmeztette őt Zayn.

- Vidd el őt innen, Zayn - emelte meg a hangját.

- Miért akar megölni, Zayn? Eltekintve attól, hogy mit tettem vele. Felnőttek módjára meg is oldhatnánk akár, nem?

Zayn egy széket tett Harry elé és leültetett rá. Farkasszemet néztünk, miközben Zayn beszélt.

- Gondolj bele, Fae. - kezdett bele. Közben Harry mellett állt és úgy nézett rá, mintha számítana neki. Mintha nem ellenségek, mindinkább testvérek lennének. Szeretettel. - több évszázadon keresztül élsz. Nem is élsz igazán. Az élet magáról a folytonos küzdésről szól, a boldogságért. Mindenkinek megadatik - vont vállat. - maga a kaja, pia, a szex - vigyorgott - egy ölelés, vagy egy közös vacsora. Egy puszta érintés is maga lehet a boldogság. Képzeld el, hogy ezt mind elveszik tőled. Nem érzel semmit. Sem az ízt, nem boldogít valaki mosolya, nem érzed a csókot, az ölelést sem. Semmi sem marad neked, csak a magány. Azt sem érzi igazán, csak látja másoktól. Együtt vannak boldogan, ő meg ott van a semmiben, üresen.

- Fogd be, Zayn - morrant fel Harry és a szemeit forgatta.

Zaynnel találkozott a tekintetünk, mikor lehajolt mellém és a kezeibe vette az arcomat.

- Csak egyet tudott. Hogy valaki ezt tette vele. Nem volt értelme az életének, nem tudott meghalni sem. Így adott egy értelmet. Megkeresni és megsemmisíteni azt, aki ezt tette vele. Már egy évtized egy ilyen céllal is rengeteg idő, Fae. Gondolj el évszázadokat. - súgta halkan. - csak ez éltette, betegesen. Mi történik, mikor megtalálja az élete egyetlen célját?

- Beteljesíti, bármi áron. - mondtam, és csöppet sem voltam közömbös már. Harry-re néztem.  - Az életének egyetlen értelme és célja, hogy megöljön.

- Legalább is ezt hiszi. - állt fel Zayn. - Harry saját magát áldozta fel, egy nagyobb, szebb dolog érdekében.

- Miről beszélsz?

Jet, Missy és Nick besétáltak közénk.

- Megmutatjuk, hogyan és miért áldoztátok fel magatokat.