Tizenötödik Fejezet - AGGODALOM

helló mindenki! megérkeztem a kövivel :) jó olvasást hozzá, remélem mindenki jól van xx

Az ágyamban keltem fel, zakatoló szívvel, leizzadva.

- Mi a… - néztem körül. Tényleg a szobámban voltam. Próbáltam elkapni a lélegzetemet, de képtelen voltam. - mi a franc! - felálltam, de visszaszédültem az ágyra. A látásom homályos volt és imbolygott a fejem. Lehunytam a szemeimet.

Összerezzentem, mikor oldalról vonatsípolást hallottam.

Odanéztem ijedten, de csak a falamat láttam.

Pislogtam egymás után sokat.

A szívem még inkább dörömbölni kezdett, ahogy visszaemlékeztem. Ott álltam a tömegben és láttam. Harryt. Ahogy lelép a vonat elé és bumm. Vagy nem bumm? Hogy kerültem ide?

- Harry. - suttogtam a nevét és kipattantam az ágyból. Jet felütötte álmosan a fejét és vakkantott egyet. Nem érdekelt. Kitártam az ajtómat és Harryén kezdtem dörömbölni. - Harry, nyisd ki! - emeltem meg a hangomat. Fogalmam sem volt, hogy hány óra. - az Isten szerelmére nyisd ki!

Bumm, bumm, bumm.

Semmi.

Az ég egy adta világon SEMMI.

A kezeim remegtek. Nem álom volt. Ott voltam. Tudom, hogy ott voltam. Megráztam a fejemet ismét.

- Nyugi, Fae - nyugtattam magam, de egyszerűen nem tehettem róla. Rányúltam a kilincsére. Nem szabad, Fae. Ez visszhangzott a fejemben. De tettem rá! Lenyomtam a kilincset, nyitva volt. Kifújtam egy mélyről előtörő levegőt. Oké, betörő lettem. Mondjuk nyitva volt az ajtó, és egy aggódó szomszédként léptem be. Legalább is ezt mondogattam magamnak. - Harry, itt vagy? - semmi. - Harry? - csak a lakás ürességét észleltem.

Bekukkantottam a szobájába, az ágya meg volt vetve. Feltűnt, hogy milyen tisztaság van. Egy fiú szobája és a tisztaság? Minek készült ő, katonának? Elnevettem magam kínomban. Fel akartam hívni, de még a számát se tudtam. Volt egyáltalán telefonja? Persze, hogy van, Fae. A szemeimet forgattam.

Becsuktam magam mögött az ajtóját, a folyosó csendes volt. Jet az ajtóban nézett engem, meg akartam simogatni, de remegtek az ujjaim.

- Nincs baj - mondtam neki halkan, de magam sem voltam biztos benne.

A tükör előtt szembesültem vele, hogy egy ingben aludtam. Összevontam a szemöldökömet. Oké, berúgtam. Biztosan berúgtam. Vagy mi a franc? A kanapémon ott pihent a kapucnis felsőm.

- Aha! - csettintettem. Ebben voltam. De akkor hogy kerültem haza? Elájultam? Olyan zavaros volt minden. Leültem a kanapéra és a kezeimbe vettem a ruhákat. Mosópor illata volt. Gondolkodj, Fae. Gon-dol-kodj! De hiába erőltettem, nem ment. Képtelen voltam felidézni.

Istenem, mi van, ha Harry meghalt?

Ráharaptam az ajkamra, de úgy sem tudtam elfojtani a halk, reményvesztett sóhajomat. Kit hívhatnék? Az órára pillantotta, egy órám volt a suliig. De leszartam a sulit, ha kell, nem megyek be.

Vettem egy gyors zuhanyt és kivittem Jet-et pár pillanatra. A vasútállomásra tartottam. Kellett lennie valami nyomnak, ha tényleg elütötték őt. Te jó Isten, nem, nem, nem üthették el. Megtorpantam, mert a szívem rosszalkodni kezdett. Sosem volt baj a szívemmel, de aznap úgy döntött, hogy nem hagy békén. Rányomtam a tenyeremet a mellkasomra, ott éreztem, milyen erővel ver.

Az állomáson senki sem volt, egyetlen emberen kívül. Egy civil volt, valószínűleg a vonatot várta, ami reggel nálunk is megállt. Ott álltam és az emlékkép élesen derengett előttem. Annyira tisztán, hogy elcsuklottak a térdeim és kivert a víz. Meg kellett kapaszkodnom a fa törzsében, sőt, még a hátamat is nekidöntöttem. Próbálhattam én mély levegőket venni.

A kérdés csak akkor következett: miért érint meg ennyire Harry sorsa?

A választ inkább félretettem.

A homlokomat dörzsöltem és azon agyaltam: hogyan tovább? Semmi jel nem volt rá, hogy baleset történt volna. Istenem, az a tömeg meg bíztatta! Kezdek megőrülni? Nem, tudom, hogy mit láttam. Megnedvesítettem az ajkaimat és az iskola felé vettem az irányt. Sietősen. Beszélnem kellett Louis-al.

Mire az iskolához értem, kifulladtam. A szemeimmel Louis-ékat kerestem, a tekintetem Niall-en akadt meg. Olyan hévvel csörtettem hozzá, hogy meg is hátrált egy lépést.

- Azt hittem megversz - vigyorgott ártatlanul.

- Hol van?

Körülnézett.

- Ki?

- Ne add az ártatlant, Niall.

- Honnan tudod a nevem? - fonta össze a karjait szemtelenül - kutattál utánam?

A szemeimet forgattam.

- Ne húzz fel. Hol van Harry?

- Honnan tudnám? Rajtam van a tudom Harry hol van felirat? - mutatott a homlokára és legszívesebben pofán vágtam volna.

Közelebb hajoltam és halkabbra vettem a beszédemet.

- Kórházban van? Túlélte?

Niall szemöldöke összeszaladt. De láttam, hogy ökölbe szorultak a kezei.

- Miről beszélsz itt össze-vissza? - sziszegte és a kék szemei pár árnyalattal sötétebbek lettek.

- Ne add az ártatlant. Te is ott voltál tegnap? Mikor a vonat elé ugrott?

Többen felénk néztek, és nyelnem kellett egyet.

Niall megragadta a karomat és arrébb húzott. Az érintése lágy volt, de határozott.

- Ide figyelj, Fae. - álltunk meg és mélyen a szemeimbe nézett - nem mondhatsz ilyeneket, főleg nem a diákok előtt. - nevetett - kórházban? Túlélte? Te szívtál?

- Tegnap este a vonat elé lépett. - jelentettem ki, bár a hangom beleremegett.

- Harry? A vonat elé? - láttam, hogy elfojtja a röhögését - oké. Mi volt az? Egy kis extasy?

Merev arccal néztem rá.

- Ez nem vicc, Niall.

- Pedig annak tűnik.

Összefontam a karjaimat. Teljesen hülyének nézett. Nem álmodtam. Jézus, ugye nem álmodtam? Bár egy részről örültem volna neki, mert azt jelentené, hogy Harry jól van. Ellenben akkor rám lehetne ragasztani az őrült jelzőt.

- Üres volt a lakása reggel.

Niall beletúrt a hajába és kész, nevetésben tört ki.

- Komolyan bementél a lakásába? Nem fog tetszeni neki. Nagyon nem - pillantott vissza rám, és láttam. Az aggodalmat az arcvonásaiban - nem emlékszel, hogy mit mondtam, Fae? Mikor elsőnek a vasúthoz jöttél.

- Szerinted félek Harrytől? - röhögtem ki - ugat a kutya, de nem harap.

- Lám lám - jött az irritáló hang a hátam mögül - mit fogtunk ma, vörös récét?

Felnyögtem fájdalmasan.

- Louis, hiányoztál - fordultam felé és leesett az állam. Louis szemei vörösek voltak, és volt egy monoklija is. - oh, látom, nem vagyok egyedül ezzel. Szép a sminked, én is csinálhatok egyet?

- Miért nem törődsz inkább a magad bajával, Fae? Hallom beszívtál az éjjel.

- Hallod? - gyanakodtam. Honnan hallotta volna? Niall-re nézett, majd vissza rám. Egy mindentudó mosoly jelent meg az ajkai szélén.

- Látnok vagyok - hajolt közelebb, majd hátra vetve a fejét felszakadt belőle egy jóleső nevetés.

- Hol van Harry? - kezdett elfogyni a türelmem.

- Végre sikerült megdöntenie? - a szemeiben csillogott a humor. Még hogy megdöntenie. - ó nem, még nem. De ami késik, nem múlik.

- Seggfej - sétáltam el mellette. Ezzel semmire sem mentem. Hol a francba kereshetném meg?

És ha még nem lett volna elég, Zayn is ott volt, a barátnőjével. Mikor megláttak, Zayn elhúzódott tőle és intett egy halvány mosollyal az arcán. Nyeltem. Intésre akartam emelni a karomat, de nem ment. A mellkasom összeszűkült, ahogy az összekulcsolt kezükre néztem.

Elfordítottam a fejemet.

Nem intünk.

Az egész átkozott napom azzal telt, hogy Harryért kutattam. A nap végén rajz faktra tértem be, pedig az ihletemet rég elhagytam valahol útközben.

A tanár zihált hajjal battyogott be utánam az ajtón.

- Fae is leül, mindenki vegyen elő egy lapot, szabadon rajzolhattok, de az nem jelenti azt, hogy ellustuljátok. Osztályozni fogom, aki nem csinál semmit, elbukja a faktot.

Mindenki összenézett értetlenül, a tanárnak nem volt jó napja. Elővettem a ceruzámat, meg a lapomat. Másfél órás faktból fél órát csak ültem és a hófehér lapra meredtem. A ceruza megfagyott a kezemben.  Egyfolytában Harry hűlt helyére pillantgattam. Nem volt suliban. Nem volt a lakásában. Sehol sem volt.

Le kell állnod róla.

Még ha az olyan könnyen menne!

Sem Niall, sem Louis nem tűnt aggodalmasnak, ez csak jelenthet valamit, nem? Akkor képzeltem? Nem, nem vagyok hülye. Tudom, hogy mit láttam.

- Lenyűgöző, Fae. Jó eséllyel indul az ösztöndíjért - a tanár hangjából csak úgy csöpögött a szarkazmus. Felvigyorogtam rá erőltetetten.

- Nem jön az ihlet.

- Akkor megbukik - dalolta és abban a pillanatban szólt a jelző. Összepakoltam, és nem izgatott a tanár szólítgatása.

Egy órán keresztül magyarázkodtam Missynek, hogy mennyire sajnálom a tegnap estét. Most mit mondtam volna? Hogy gőzöm sincs, hogyan kerültem haza? Egyáltalán elmentem tegnap este valahová?

Harry ajtajának döntöttem a homlokomat. Kopp, kopp, kopp. Fél órán keresztül kopogtam, hátha egyszer csak ott terem. De nem volt sehol sem. Neki döntöttem a hátamat és lecsúsztam az ajtója tövébe. Hirtelen elárasztott a tehetetlenség. Gőzöm sem volt, mi vonzott ennyire hozzá. Lényegében nem is vonzalom volt, inkább kíváncsiság. Felkeltette az érdeklődésemet és képtelen lettem volna a háttérbe szorítani. Jet a lábaim közé feküdt és a simogattam végtelenbe nyúló percekig.

Nem tudom meddig ülhettem még ott, a csendes folyosón. Még jó, hogy felálltam egy idő után, mert szomszédok érkeztek.

A ruhámat vettem megint a kezembe, amiben voltam tegnap. Vagy nem voltam. Vagy csak akartam lenni. Magamra húztam a tegnapi pulóvert, meg a nadrágot is. A fejemre hajtottam a kapucnit, ahogy előző nap volt. A tükörképem egy nyúzott arcú, leélt nőt mutatott vissza. Sokat nem aludtam napok óta, de valahol szükségem sem volt rá.

Felkaptam a kulcsomat, táskámat, és elindultam. Le a sínekhez. A bakancsom hangos csattanásokat hagyott a pocsolyákban. Remek, az eső is elkezdett esni, amíg magamon kívül voltam.

Az utca különösképp üres volt, egy bandát sem láttam eddig. Emlékszem mennyire rossz környéknek harangozták be. Engem valahogy elkerültek a gondok. Eddig legalább is.

A lerobbant vonat ajtaját akartam kinyitni, de mindhiába, zárva volt.

Nem tolakodni akartam, csak válaszokat. Leültem a peronra, fél méter táv volt a talpam és a sínek között. Ahogy hátrafordultam visszajöttek az emlékek. Láttam magamat kívülről. Ahogy ordítok Harryért. Ahogy szinte nyúlok érte. Ahogy értetlenül nézek a sikítozó emberekre. Majd lenéztem pontosan oda, ahol lelépett.

Harry lelépett a vonat elé.

Ami megérkezett. És képszakadás. De Harry sötét-üres tekintete ott égett előttem. Ahogy átnézett rajtam s még sem.

Lehunytam a szemeimet. Már sötétedett, ekkor esett le, hogy órákat ültem Harry ajtajánál. Kit álltatok? Senki sem köt le ennyire, mint ő. Talán csak figyelemelterelés. Hogy ne Zaynre és a mellkasi fájdalmaimra gondoljak.

Elrugaszkodtam a peronról és a sínekre álltam. Miért nem gyülekeztek a fiatalok, mint minden áldott este? Jó kérdés volt. A köveken lépdelve sétáltam előre vagy húsz métert, majd vissza. Nem értettem mit keresek ott, nem is számított. Csak akkor megszólalt a vonat hangja.

A hátam mögül.

Megfordultam és eltátottam a számat. Közeledett. Messze volt s még sem annyira már. A szívem a fejem tetejébe ugrott és kezdett maga alá keríteni. A halálfélelem. A gondolat, hogyha nem ugrok el, ott halok meg. A lábaim elnehezedtek, mintha vasból lettek volna. Feltört belőlem egy halk ziháló, tehetetlen hang.

Aztán minden olyan gyorsan történt.

Egyik percben még meghalni készültem, a másikban pedig erős karok fogtak körül. A vonat szélsebesen suhant el mellettünk, kapucni leesett a fejemről és a hajamba belekapott a vonat szele.

Még mindig mellettünk haladt el, amikor felnéztem és találkozott a tekintetem Harryével. Egy nagyon dühös Harryével. Legalábbis szerintem az volt, mert sok érzelmet még nem láttam tőle. Meg úgy semmit sem kb. Ott álltunk egymást bámulva, a karjai fájóan erősen tartottak, és a vonat sípolt mellettünk.

A vállába kapaszkodtam, mikor elhaladt mellettünk végül a vonat. A kezei leestek rólam és felmordult halkan.

- Mi a fasz, Fae? - tárta ki a karjait. Harry sosem ordibált még eddig. De akkor és ott? Megijedtem tőle, úgy kiabált - mit képzeltél?

Mondta és mondta, de a hangja eltörpült a füleimben. Éreztem, hogy eláraszt a megkönnyebbülés. Vigyorogtam, mert ordibált velem. Vigyorogtam, mert fájt a karom a fogásától. És a karjába dobtam magam, mert ott volt. Előttem. Sértetlenül. Lehet csak álmodtam, gőzöm sincs. Tettem rá.

Harry szavai a torkán akadtak. Az eső még jobban hullani kezdett ránk, a ruhánk nedvesen olvadt össze. A karjai nem fonódtak körém, csak állt, de hallottam. Hogy nem lélegzik. Éreztem. Hogy megrökönyödik.

Én meg csak örültem, és fogalmam sem volt, hogy miért.

- Mit csinálsz?

- Ölellek.

- Miért?

- Befognád végre? Csak két percre még.

És befogta. Ott álltunk a szakadó esőben és öleltem őt. Egy percig, kettőig, mindegy volt. Amíg el nem tolt magától.

- Fae, megmagyaráznád, hogy mi van?

- Elütött a vonat. Téged.

Elröhögte magát. Üresen, de röhögött.

- Mi?

- Itt vagy. El sem hiszem. Egész nap nem láttalak és aggódtam. - minek fecsegtem össze-vissza? - tegnap láttalak, kilépni a vonat elé. Hogy… hogyan lehetsz itt? Nem értem.

- Fae.

- Én csak…

- Aggódtál? Minek aggódtál? Vonat elé? Kevesebbet kéne innod.

Elkaptam a kezét és a mellkasomra nyomtam.

- Felejtsd most el, hogy a mellemet fogod. De érzed? Ez jelenti azt, hogy aggódtam. Nem tudom, miért. Kíváncsivá teszel, ennyi. És valószínűleg csak álom volt - nem, nem álom volt. Vagy igen? - de igazinak tűnt.

- Egy álom miatt álltál ki a kurva sínekre? - csattant fel, és tovább ordibált.

Valószínűleg ezért tettem, amit tettem.

A síneknél, az esőben, de megtettem.

Harry nem akarta befogni. Én pedig vissza akartam szívni a szavaimat, mert nem akartam tudni a jelentésüket.

Valószínűleg ezért váltottam a pofán ütés helyett más taktikát.

Valószínűleg ezért rántottam le magamhoz és csókoltam meg. 

Tizennegyedik Fejezet - VONAT

sziasztok! megérkeztem a következővel!:) jó olvasást hozzá, puszillak titeket xx

Fae 

Ott hagyott.

Hevülten, vágyakozva és remegő lábakkal.

Mi a fészkes fenét képzel magáról? És én mit képzelek magamról? Akartam. Krisztus, de akartam, hogy megcsókoljon.

- A francba - majdnem fejen vágtam magam, csak voltak körülöttem. Idegesen csörtettem ki a suliból az utolsó órám után. Mindenkit lekoptattam magamról, mert a vérem pezsgett. Nem-nem, őr-jön-gött. Te jó Isten, mégis mit képzelünk magunkról? Még mindig éreztem a nyelvét a nyakamon. Nem végignyalt. Bele fúrta a bőröm alá és olyan mély nyomott, sebet hagyott, hogy évekig érezni fogom.

Ez nem normális.

Ez beteges.

De megbénultam. Megálltam az utcán és lehunytam a szemeimet. Éreztem. Ahogy meg akar csókolni, majd inkább a nyakamhoz hajol. A hűvös lélegzete. A merev, feszes teste az enyém ellen és az illata. A francba, Blue Channel! Biztos voltam benne. Imádtam az illatot és neki ilyenje volt. Menjen a picsába! Ziháltam, pedig a közelemben sem volt. A lábammal dobolni kezdtem, mert úgy éreztem kell még.

Kell, kell, kell.

Jézus, nyugi, Fae.

Semmit sem aludtam, de csöppnyi fáradtságérzetem sem volt. A nyakamhoz nyúltam. Ahol a nyelve kalandozott. Ezerszer csókolták már a nyakamat, de senki sem úgy, mintha titokban forró érzéki szerelmet teremtene a bőrömmel. Mint a filmekben, a kandalló melletti tüzes szeretkezés. Mindenhol éreztem. Mintha a mutatóujja végignyalta volna a gerincem vonalát. Mintha belém lehelt volna valamit.

Duda.

Nem volt duda.

- Menj már az útból!

Megráztam a fejemet. Oh, hogy majdnem elütöttek.

- Bocs - intettem és tovább baktattam.

Kész káosz volt a fejemben! Nem azon akadtam ki, hogy például fogalmam sem volt ki fizette ki a lakásomat. Vagy például, hogy Harry fenyegetőzött. Magához láncol a csókjával. Hah, ekkora badarságot!

MEG SEM MERT CSÓKOLNI!

Oké, remélem nem ordítottam el magamat hangosan. Körülnéztem, szerencsére nem néztek úgy rám, mint egy idiótára.

Te jó ég, miért vagyok ennyire kiborulva? Elnevettem magam, de úgy Istenigazából. Sétáltam az úton és gyomorrázkódó nevetésemet mindenhol hallották. Nem, Fae, nem fogsz így reagálni.

Fáj az egódnak, mi?

Legszívesebben lelőttem volna a hangot a fejemben. Nem fájt az egómnak. Az egómmal semmi baj, csak nem csókolták meg.

- Jézus - törtem ki az orrom alatt. Oké, lehet, hogy nem esett jól az egómnak. Elvégre Harry rám sem nézett az elejétől fogva. Talán pont így volt jó. Amíg persze meztelenül nem látott.

Nem, nem, nem, verd ki a fejedből, Fae. Nem csókolt meg, mert nem érdekled, ennyi.

Nem is ezt akartam gondolni.

Hanem, hogy annyira leszar, még egy csókra sem vagy érdemes.

Ez megint nem az eredeti gondolatom volt.

Megálltam a házam előtt és sokáig bámultam a tájat. A táj, ami régi emeltes házakból állt, tágas, leélt utcákból, meg a messzi távolban lévő vonatállomásról. Vicces, mert csak egy-két vonat áll meg nálunk. Üresek voltak az utcák, a legtöbb diák még iskolában volt. Felsóhajtottam. Oké, ez is meg volt.

A suli mára, a majdnem csók Harryvel és Jet ugat a lakásban.

Mármint Jet 2.0. Nem Jet number one. Mondjuk ki tudja, lehet a nagy őrző-védő állapotában kutyává változott.

Pár hosszúnak tűnő másodpercig azon tanakodtam, hogy bekopogjak-e. De mit mondhatnék?

Szia, kösz a majdnem csókot, mi a pálya?

Nem borított ki soha egy fiú sem, főleg nem azért, mert lekoptattak. Jó, olyan még nem volt, mindegy. Inkább az ajtóm felé fordultam, ami a helyére volt rakva. Sőt, még kulcsolni is lehetett. Meg bezárni magam után.

- Szia, haver - leguggoltam Jet-hez, aki körülrajongott egy percen keresztül. Arcon nyalt, és megugatott - nyugi, Jet, megyünk már, megyünk.

Elővettem egy kis pénzt, felvettem a kis fekete táskámat. Muszáj volt vásárolnom. Jet végig mellettem battyogott. Mindig pórázzal látjuk a kutyákat sétáltatni. Bevallom bennem is volt egy kis félsz. De Jet-nek eszébe sem jutott elmenni mellőlem. Pedig jó pár macska lézengett az utcákon. Ő csak mellettem sétált, szaglászott és végezte a dolgát.

Csodálkoztam, hogy senki sem volt az úton. Mármint tényleg az iskolakerülő fiatalok. Mint például az a Race? Jet bandája? Tényleg, Jetnek bandája is van. Legközelebb megérdeklődöm tőle, hogy s mint.

- Maradj itt, amíg bemegyek - mondtam Jet-nek, mire leült és ártatlanul meredt rám. Elmosolyodtam és megvakartam a füle mögött - jó kutya.

Mikor a kasszánál álltam, a telefonom felcsörrent. Missy volt az. Pedig eszemben volt, hogy felhívom.

- Viszlát - intettem a kasszásnak és kint felvettem a telefont - szia - köszöntem ártatlanul.

- Szia. SZIA? Fae Wallace, hogy merészelsz így eltűnni? Nem veszed fel a telefont, nem nyitsz ajtót!

- Nem nyitok ajtót?

- Tegnap este voltam nálad! Hívtam Zaynt, azt mondta, hogy összevesztetek.

Missy nem sokszor ordibál, de konkrétan el kellett húznom a fülemtől a telefont, hogy ne süketüljek meg. Még Jet is morgott egyet.

- Akkor jöhettél, mikor sétáltam - tűnődtem.

- Sétáltál. És mire való az a fránya telefon? Jézus, úgy aggódtam érted.

- Mis, semmi baj! - nyugtattam - csak kellett egy kis nyugi.

Missy felsóhajtott, beletörődően.

- Mi történt Zaynnel?

Beszívtam az alsó ajkamat. Ha Zaynre gondoltam, elöntött a ridegség. Jet az orrát a térdhajlatomba fúrta, mikor megálltam.

- Semmi, lényegében - füllentettem - és mielőtt nem hinnéd el, nem telefontéma, jó?

- Ennek semmi értelme - nevetett.

- Tudom - vigyorodtam el - mi lenne, ha este átjönnél?

- És megint lelépsz?

- Nem, nem fogok. Tudod mit? Veszek egy halom chipset, popcornt, cso..

- Ki ne mondd.

- Csokit.

- Utállak, hallasz? Nem megyek át. És nem kell a sok szennyed - a kemény hangja ellenére végül összeröhögtünk - komolyan mondom Fae, nem megyek át.

- Jól van, akkor csak csokit hozok.

- Utállak.

- Szeretsz - dúdoltam, és miután megbeszéltünk egy nyolc órát, visszasiettem a boltba, hogy mindenféle ökörséget összevásároljak. Persze erről Missy egy szót sem tudott.

***

A kanapémon ültem és fagyit nyaltam le a kanálról, mikor hangokat hallottam kintről. Az alhasam görcsbe ugrott és mintha melegem lett volna. Leraktam a fagyit és lábujjhegyen a kukucskálóhoz sétáltam.

Amint belenéztem a lyukba, a számra csaptam a kezemet, hogy ne sikítsam el magam.

Harry volt az. Ott állt az ajtóm előtt - nem túl szorosan - és az ajtómat bambulta. Jobban mondva a kukucskálómat. A szívem a torkomban kezdett dobogni és hiába akartam volna nyugtatni. A nyakam felforrósodott. Pont ott, ahol a nyelve hűvös nyomát hagyta rajta. Az ujjaimmal az ajtóba akartam marni, hogy megkapaszkodhassak.

Vajon tudta, hogy ott vagyok én is?

Tikkadt torkomon alig bírtam nyelni. Úgy éreztem hirtelen, mintha az ajtó nem lenne közöttünk. Mintha úgy nézne a szemeimbe, mint ott a szertárba. Vajon észrevette, hogy ott vagyok?

Hülye kérdés, már hogy venné észre.

A tekintetem a szájára esett. Az ajkai szét voltak nyílva és a mellkasa szokatlanul gyorsan emelkedett. Ki akartam nyitni és szembenézni vele, de a lábaim gyökeret vertek a padlómba. Éreztem a meleget felszökni a nyakamhoz. Te jó Isten, mi ez a hőség? Mintha a nyakamnál összpontosulna, ahol érintett.

Lecsuktam a szemeimet.

Aztán rögtön ki is nyitottam, nehogy elveszítsem őt. Ami be is következett. Már csak az ajtaját láttam becsukódni.

Háttal az ajtónak dőltem és lecsuktam a szemeimet. Épp, hogy levegőt akartam venni, ajtócsapódást hallottam. Kinéztem a kukucskálón, de Harry már csak tovatűnő kabátját láttam. Nem tudom mi lelt, de az ablakhoz siettem.

Elhúztam a függönyt és figyeltem a széles hátát. Ahogy a fekete szövetkabátja kihangsúlyozza a férfias alakját. A göndör haja hátra volt fogva, így az éles, markáns állát tökéletesen mutathatta. Beharaptam az ajkamat. Észre sem vettem, hogy Harry megállt, megfordult és rám nézett.

Csak mikor az üres tekintete átnézett rajtam, át a szemeimen. Át a testemen. Ami működésbe indult és a nyakam úgy égett, mintha akkor is nyaldosta volna. Levegőért kaptam, és megkapaszkodtam a falban.

Jó tanács: legközelebb kapcsold le a villanyt, mikor valaki után kémkedsz.

Nem kémkedek! Csak megnéztem, hogy biztonságosan kiért-e az utcára. A szemeimet forgattam magamon. Kuss legyen, gondolatok.

Legszívesebben elhúztam volna a függönyt, de nem akartam gyerekesnek tűnni. Mi a francért viselkedek úgy, mint egy kukkoló? Egy felháborodott, vérig sértett tinédzser! Mert talán az is vagy.

Oké, akkor most eldöntöm, hogy nem érdekel.

Nem érdekel! Rávigyorogtam Harryre és hátat fordítottam. A tekintete lyukat égetett a hátamba. A körmöm a tenyerembe fúródott, annyira meg akartam fordulni.

De a telefonom megmentett tőle.

- Azt hittem, őrt állsz - vettem fel Jetnek a telefont. - még nincs bepakolva, de azért kösz az ajtót!

- Nem kell elköltöznöd.

Megütött a válasza. Két oka lehetett, hogy Jet belement a döntésembe. Egy, be van rúgva, kettő, nem ment bele a döntésembe. Legalább is nem úgy, ahogy én azt gondolnám.

- Már nem akarsz? - biggyesztettem le az ajkamat, még ha nem is látta. - megsértettél, Jet. Azt hittem mellettem akarsz kelni reggelente, és nézni, ahogy alszom.

- Csak szólni akartam, hogy holnap után hozzák az új ajtódat.

- Búcsúcsókot sem kaptam. De van egy Jet-em, akinek átadhatom - tűnődtem vigyorogva, és imádtam, amikor éles levegőt szívott be.

- Zárd magadra az ajtót és ne engedd be azt a…

- Harryt? Már késő.

- Késő? - csattant fel.

- Harry, béb, ne fürödj addig - ordítottam a semmibe, mire Jet felmorrant. Majdnem elnevettem magam. - épp szexeltünk. Elég mocskosan hagytam hátra.

- Ez nem vicces.

- Ó, ez nem vicc. Harrynek olyan jó nagy fark…

- Fae. - teremtett le egy szóval. A hangja csöpögött az idegtől.

- Nyugi, nem nagyobb, mint a tiéd - levágtam magam a kanapéra. Mikor elhallgatott és full süket lett a vonal, elnevettem magam. Elképzeltem, ahogy bevörösödik a feje. - nyugi, nem láttam a tiédet. Még.

- Miért, Harryét igen? - vágott vissza hirtelen, ezzel engem totál meglepve.

- És ha igen? Nyugi Jet, csak a tiéd vagyok - búgtam neki szemtelenül, de nem válaszolt egy ideig. Már azt hittem, hogy megszakadt a vonal, mikor kifújt egy mélyről jövő levegőt.

- Holnap jelentkezem - mondta és lerakta.

Jet hangja elváltozott az utolsó szavaknál. A morcos helyett mást hallottam ki a hangszínéből. Hogy mi, még titok.

Eldöntöttem, hogy lefürdök. Meg is történt, csak hogy a lábaim a szekrényem felé vezettek. Kikaptam egy fekete farmert, egy kék kapucnis pulóverrel. Felvettem bakanccsal, a hajamat kontyba fogtam. Még csak ki sem sminkeltem magam.

Nem volt maradásom. Az órára néztem. Missy nyolc körül jön, még volt fél órám. Csak lenézek és visszajövök.

Akkor legalább is úgy indultam neki.

***

Tömeg.

Ezzel a szóval tudnám jellemezni. Az emberek észre sem vettek, annyira bele voltak feledkezve valamibe. Persze nem több ezres tömegre kell gondolni. A vasútnál gyülekeztek, lehettek vagy ötvenen. Igyekeztem nem feltűnést kelteni, még egy cigit is meggyújtottam. Vettem egyet útközben. Hogy mennyire pocsék ez a cigi! Hogy a francba tudják ezt szívni? De azért leerőltettem magamba. Mielőtt leértem, elszívtam egy próba cigit. Csak, hogy ne fulladjak meg a köhögésben. A második már elment. Bár egyszer-egyszer felköhögtem tőle. Az épület falának támaszkodtam a vállammal. Lehetetlen, hogy milyen könnyű dolgom volt bejutni. Komolyan arra számítottam, hogy kiszúrnak az első pillanatban. De mindenki túlságosan ittas volt és fel voltak pörögve ahhoz, hogy észrevegyenek. Kaptam pár ez-meg-ki pillantást, de semmi különös. Elnyomtam a bakancsom orrával a cigit. A zene messzebbről szólt, de odáig lehetett hallani. Mintha valami szabadtéri bulin lettem volna. Érdekes. Semmi különös nem volt ebben. Mit csinálnak itt nap, mint nap?

Sokan visszaszámoltak körülöttem.

Az órámra pillantottam, két perc és háromnegyed nyolc. Ismerős volt az időpont, csak tudnám, hogy miért. Meghúzódva néztem körül. Amit észrevettem és feltűnt, hogy senki sem volt egyedül. Párokat alakítva jártak-keltek az emberek. Szerelmespárokként. Oh. Mi a franc? Na jó, nem mindenki. Egy-két magányos lélek lézengett még itt-ott. Rajtam kívül persze.

A repedésre pillantottam, amin álltam épp. Az évek és a vonat mozgása megviselte a talajt alattunk.

- Hallottad? Mindjárt itt van! Gyerünk már, Liz!

- Várj már, seggfej! - a szőke csaj eltolta a feltehetőleges barátját és kotorászni kezdett a zsebében.

Megvártam, amíg a tömeg elvonul a sínek felé. Oké, leesett, hogy miért volt ismerős az időpont. Minden egyes nap háromnegyed nyolc és nyolc között jönnek a sikítások. Meg hát a vonat, ami aznap is közeledett.

A szívem a torkomba ugrott.

Miért lettem izgatott? Semmi sincs egy vonatban, Fae!

Követtem a tömeget. Behúzva az arcomba a kapucnit, tolakodni kezdtem. Látni akartam, hogy mi történik.

- Menj már! - szóltak rám, de lepergett rólam.

- Ne lökdöss, seggfej - ordítottam el magam, nem mintha a zenétől és a közeledő vonat hangjától lehetett volna hallani.

Addig tolakodtam, amíg a második sorba nem értem. És akkor jött a vonat. A tömeg ordításban tört ki. Őrjöngött és akkor megláttam.

Egy alakot a másik oldalról a sín felé lépkedni. Ránézett a vonatra és mindenki biztatni kezdte.

Elnyíltak a szemeim.

Ó Krisztus, mondd, hogy nem lép ki elé!

A vonat felnyögött, jelezve, hogy itt van.

És leugrott. A sínekre. A szívem a fejem tetejében dobogott, meg az ujjaimban.

- Nem, ne, mit csinál? - dadogtam, mikor szembe fordult a vonattal és kitárta a karjait. - valaki hozza el őt onnan!

Ki akartam tolakodni, de a tömeg kezdett elnyelni. Így mindenkit oldalba vágtam kb.

- GYERE EL ONNAN! - ordítottam, és mintha az alak meghallott volna. Felém fordult. Sötét volt, csupán a vonat fénye világította meg őt. Nem láttam az arcát. De éreztem.

Ahogy az üres jeges nézése végignyalja a testemet.

Ahogy kiszakad belőlem a levegő és égni kezd a nyakam.

- Harry - suttogtam, teljesen megrökönyödve.

Lemerevedtem. Nem bírtam mozdulni, ahogy összeolvadt a sötétben a tekintetünk.

Miért biztatják? Miért őrjöngnek? Mi a franc bajuk van?

- HARRY - ordítottam utána nyúlva, de késő volt.

Mert a vonat megérkezett. 

Tizenharmadik Fejezet - JÉGTÖMB

sziasztok! meghoztam a következő részt :) a végén még pár szót írok :) jó olvasást! <3 

Harry

- Olyan szép babáink lennének JetJet, kipróbáljuk?

Tiszta szánalom. Jól van Harry, a kukucskálón nézed a még szánalmasabb jelenetet. Fae fogta magát és megölelte a barátját. Jet. Milyen név az egyáltalán, hogy Jet? Már vagy öt perce a kilincset fogtam, hogy elinduljak végre abba a szemétdombba, mit iskolának hívnak. De valamiért leragadt a cipőm talpa a padlóra és rinyálós kislányként néztem végig a jelenetüket.

Mikor megroppant a tenyeremben a kilincs, felhorkantottam. Jobban kéne figyelned. Első nap, mikor bementem az iskolába, véletlenül letéptem az ajtót a helyéről. Még jó, hogy Louis-ék is velem voltak. Miután kiröhögték magukat, segítettek visszatenni. Nem kéne a saját ajtómmal is ezt tennem.

Kinyitottam az ajtót, kiléptem és bezártam kulcsra a lakást. Megfordultam és csak néztem őket. Fae arca nyúzott volt. Nem is értettem, egy ilyen kislány, hogyan tud alvás nélkül úgy kinézni, mint aki épp most jött divatbemutatóról. Nem kellett a smink, meg két óra, hogy összerakja magát. Össze volt egyébként is rakva.

Hogy ezeket mi a francért vettem észre, jó kérdés.

Mikor Fae szemei megtalálták az enyémeket, lesápadt. Az igazat megvallva el akartam nevetni magam. Ehelyett inkább csak tartottam a szemkontaktust. Amíg Jet maga mögé nem vonta és valamit makogott. Inkább azzal foglalkoztam, hogy mi a faszért markolta őt úgy, mintha a tulajdona lenne. Egymás kezét fogták.

Hmm.

- Itt lakom - feleltem, mikor eljutott hozzám a kérdése. De még mindig a kezüket néztem. Mikor el is tudtam venni róluk a szemeimet, Fae arcára pillantottam.

- Fae, pakolj össze.

Jet úgy nézett rám, mint a véres rongyra. Fae függetleníteni akarta magát tőle, elhúzódni, de a barikádja nem engedte.

- Ismeritek egymást?

A kérdésre nemmel válaszoltam. Csak, mert látni akartam Jet átkozott fejét füstölögni. És úgyis volt. Ennél már csak az volt a szebb, mikor Fae ezt mondta:

- Jet, semmi baj, Harry haver.

Elnevettem magam. Nem azért, mert annyira vicces lett volna. Nekem nem létezik a vicc. Meg úgy semmi sem. De ez nevetést érdemelt.

Oda akartam vágni Jet orra alá, hogy a haver, aki meztelenül látta a védencedet. És milyen test volt. Isten, ha láttam annál lélegzetelállítóbbat. Komolyan nem értem, hogy az elején hogyan voltam képes nem ránézni. Nem érdekelt. Semmi sem érdekel, de ez nálam már csak így megy.

Velem jár.

Ez vagyok én.

Egy semmi.

Hozzászoktam. Megszoksz vagy elszöksz.

A legjobb csak az volt, hogy tetszett Jet arca. Fae talán nem olvasta le, de én igen. Jet odáig és vissza van Fae-ért. Barátok, a nagy frászokat. Így mikor odaléptem és ezt mondtam, ő pontosan jól tudta, hogyan értem:

- Haver, Jet - mondtam egyszerűen és ott hagytam őket.

És Jézus Krisztus élveztem. Kurvára élveztem. Eleget éltem már ahhoz, hogy tudjam. A jeleket. Mikor egy férfi nem haverként törődik egy nővel. Pontosan ez volt a helyzet náluk is. A kérdés, hogy Fae mit gondolt. Tetszik neki, egy nyilvánvaló. Jet a tipikus szépfiú, Fae pedig a tipikus hercegnő, aki mindent megkap.

Ezt gondoltam egészen addig, amíg nem hallottam a Zaynnel való beszélgetésüket. Nem szokásom megismerni senkit sem, mert szimplán teszek rá, kinek milyen nyomora van. Elég nekem a sajátom. Az izgat. Nagyon is.

Niall az utca végén várt rám, a telefonját nyomkodta.

- Végre ideértél, megint a lábtörlődre szartak? - kiáltott Louis. Megálltam Niall mellett, aki eléggé el volt gondolkodva.

- Mi van? - löktem meg Niallt, aki megrázta a fejét és rám pislogott párat.

- Mi lenne? Csütörtök. Wow, nem találtad meg a fésűt? - röhögött végignézve rajtam - meg a fürdőt, haver, hogy nézel ki? Mint akin átment a vonat.

Még nem.

- Fogd be. - zártam le - mi ez az ábrándozó fej?

Niall a vállát vonogatta.

- Ne csinálj úgy, mintha érdekelne.

Touché.

- Na, mondjad. Azaz új bige a probléma?

- Shh - hallgattatott el. Elindultunk az iskola felé. Felsóhajtottam. Nem tudom miért, csak megszokásból.

- Niall, kit érdekel, hogy mit mondanak Louisék? Ha neked ő tetszik, akkor ő tetszik.

- Minimum fejlevágás, H.

- Túlreagálod. Emberek.

Niall felhorkantott.

- Ez elég abszurd kijelentés volt - megengedtem egy vigyort felé. Aztán vissza is szívtam volna. Niall arca komor lett. - várj, mi volt az?

- Fogd be.

- H mosolygott. Egy mosoly, történelmi pillanat hölgyeim és uraim.

- Fogd be, Horan.

- Tudod, most már kezdek rádöbbenni.

Felnyögtem. Már megint?

- Te mindennap rádöbbensz valamire.

Tegnap például arra, hogy gyűlöli a sulit. Meg tegnapelőtt is, azelőtt is. Mindennap.

- Tényleg ő az, H. Fae. - a zsebemben ökölbe szorultak a kezeim.

- Nem.

- Én mondtam. Nem fogod tudni lekoptatni, túl kíváncsi. Ő az, van olyan megérzésem.

- Niall Horan és az elcseszett megérzései.

- Hé - lökött meg röhögve - nemár. Ez igazi megérzés.

- Mint az, hogy Liam Payne meleg? - vontam össze a szemöldökömet. Niall álla leesett és elvörösödött. Mint egy kisfiú.

- Az rossz megérzés volt. De ez nem. És tudod mit? - ütögette meg a vállamat, mikor megálltunk a suli falánál. Mindenki cigire gyújtott rá. A tanárok bármelyik percben jöhettek, de nem igazán érdekelte őket. - egy nap azon kapod magad, hogy bugyogni fog az ereidben.

- Mi a francról beszélsz?

- Tudod te. Nem fog tudni lekoptatni magáról - kacsintott, és mikor felmorrantam, csak nevetve arrébb állt.

Mielőtt Louis betalálhatott volna, bementem az iskolába. A szekrényemhez léptem, de mivel úgy döntöttem, ma is leszarom a sulit, nem vettem elő semmit sem.

- Harry, béb, vártam, hogy hívj.

Lehunytam a szemeimet. Cherish a szekrényemnek dőlt és felnézett rám a kék szemével.

- Feltartottak - és nem volt hazugság. Egész éjjel feltartottak. Egy bizonyos, vörös nőszemély. Inkább nem gondoltam arra, hogy mit akart magával tenni. Hogy mit tesz magával. Egyszerre akartam megrángatni és eltűntetni az idióta gondolatait.

- Még van 20 perc a kezdésig, nem akarsz mondjuk… - beharapta csábosan az ajkát, de minden maradandó érzékem másfelé húzott. Az ajtó felé.

Ahol Fae és Jet léptek be, egymásba karolva.

- Később. - mondtam, és tekintetemmel egyenesen azt sugalltam: távozz. Cherish lebiggyesztett szájjal bólintott és kikerülve, otthagyott.

- Jet, ideje bejárnod - Fae próbálta rászedni Jet-et, hogy járjon be órára. Ha tudná. Az a legkevesebb, hogy nem jár órára. Mikor Jet észrevette, hogy ott vagyok, közelebb hajolt Fae-hez. Majdnem a szememet forgattam, mikor a hülye korrepetitoros dumájával jött.

- Visszamegyek hozzád, összepakolok és megcsináljuk az ajtót.

- Jet, nem megyek el.

- De eljössz - és folytatta. Persze, hogy folytatta. Már csak azért is, mert tudta, hogy hallom. Kihívás. Kihívást vettem le a viselkedéséből és bizonyítást. Hogy Fae az övé. - hozzám költözöl és kész.

Sípolni kezdett a fülem, azt hiszem. Nem biztos. Hozzá költözik? Na, azt már nem. Nem költözik ő sehová. Ez valamiért kurvára nem ébresztett bennem közömbösséget. Semmi sem ébreszt bennem akármit is. De az, hogy Fae el akar költözni, kivágta a biztosítékot.

Fae-el találkozott a tekintetünk, amint Jet végre valahára elhúzta a csíkot. A szemében gondolatok ültek és meglepettség. Aztán el akart menni mellettem.

Meg a faszt.

Elkaptam a karját és megállítottam.

- Még mindig nem jönnek be a lila foltok a karomon, már nem divat, tudod? - hátrabillentette a fejét, hogy rám tudjon nézni. Közelebbről akartam látni a szemét. Nem is a szemét. Azon kaptam magam, hogy bele akarok vájni a fejébe. - válaszolj, Harry. Mi van köztetek Jettel? - ráncolni kezdtem a homlokomat. - minden perverzséget félretéve. Azt mondtad, hogy nem ismered.

Hazudtam. És?

- El akarsz költözni? - morogtam.

- Én kérdeztem előbb - elrántotta magát, de a nagy lendülettől majdnem hátra zuhant. Utána kaptam, és visszahúztam őt. Olyan közel került, hogy a meglepettségtől elnyílt a szám. Az övé is. Biztos voltam benne, hogy jó az illata.

Miért gondolkodsz ilyenen?

- Válaszolj.

- Nem. - lökött el - te válaszolj. Miért vagy veszélyes?

Körülbelül olyan volt, mintha pofán vágott volna. Ez a kérdés volt a legpontosabb, legmegfelelőbb és leghelyénvalóbb, amit kérdezhetett volna. És épp ezért kerültem.

- Kérdeztem valamit - sürgettem - válaszolj, Fae.

Hátrált egyet. Észre sem vettem, hogy megemeltem a hangomat. A francba, ez a nő mindig eléri, hogy olyat tegyek, mit egyébként soha. Mikor megfordult és ott hagyott, a nevét ordibáltam. De nem érdekelte.

Nem költözhet el. Nem. Költözhet. El.

A miértre pedig nincs válasz.

A hosszú szünetben Cherish berántott a szertárba és addig húzott, még neki nem estünk a szekrénynek.

- Mi a… - ráztam meg a fejemet. Magamhoz sem tértem, a szája már a nyakamon volt.  - Cherish.

- Lazulj el, Harry, olyan merev voltál egész nap - mormolta pimaszul.

Hozzám költözöl és kész.

Lecsuktam a szemeimet és megtámaszkodtam Cherish feje mellett. Megfogtam az állát és felemeltem. Találkozott a tekintetünk. Hozzám költözöl.

- Akarsz engem? - kérdeztem hűvös hangon. Cherish libabőrös lett és biztos voltam benne, hogy odalent már égetően vágyakozott utánam.

- Igen - sóhajtotta el, ahogy kiöltöttem a nyelvemet, és végignyaltam a nyakát. Felszisszent. - szeretem, ha durvák velem.

Felmordultam.

Hozzám kötözöl.

Megharaptam a bőrét, és mikor felnyögött a fájdalomtól, elengedtem.

- Csókolj meg - könyörgött, és épp válaszolni akartam, mikor berontottak az ajtón.

- Menj ki, Barbi.

Összeszorítottam a fogaimat. Mit a francot akar itt? Feszült volt és a zöldes barnás szemei tűzben forogtak. Ó, hogy dühös volt. Ez jó lesz.

- Leszarom, húzz ki innen, Barbi.

Nem kaptam el Barbi válaszát, csak Fae hangjára figyeltem. Fae kizavarja Cherisht. Érdekes. Ha nem tudnám, hogy mérges volt rám, azt hinném, hogy féltékeny. Elvigyorodtam a gondolatra.

- Harry? - nézett rám, mire csak kitártam a karjaimat, amolyan bocs, ez van stílusban.

Miután Cherish méregben forogva kihúzott tőlünk, Fae elém állt és pofán vágott. Fel sem bírtam fogni, hogy mi történik. Nem is érdekelt.

- Először sem tetszett, hogy megütöttél - morogtam éllel a hangomban. Nem mintha zavart volna. Nem mintha fájt volna.

- Te erre izgulsz fel? - kérdezte. Ó, ha tudnád, Fae Wallace.

- Arra, hogy vernek? Nem éppen.

- Arra, hogy vered a nőket. - ordított rám. Felvontam a szemöldökömet. Ennek a nőnek meg mi a baja?

- Felvilágosítanál?

- A szöszi? Aki nálad aludt? Az egész teste olyan szép színes, mint az én karom? - felhúzta a kabátját és megmutatta. A foltokat. Alig bírtam ránézni. Én tettem vele, tudom. Tudtam. És ennél többet is tudnék. Erősebbet. Durvábbat. Hirtelen el akartam húzni onnan a francba, mielőtt megtörténik.

- Semmi közöd hozzám, Fae.

El akartam taszítani. Igaza volt Niall-nek, hogy tapad rám. Nem azért, mert olyan, mint a többi nő. Messze áll tőlük. Hanem mert kíváncsi. Nem akartam, hogy kíváncsi legyen. Tettem rá. Az egészre.

Akkor miért taszítod el?

Amikor játékosnak neveztem, megint arcon vágott.

Hirtelen történt. Elvesztettem a fejemet. Az ütése olyat tett a testemmel, az elmémmel, amit nem tudtam megmagyarázni. Megfogtam és nekivágtam a szemközti szekrénynek. Ahogy a csuklóját a feje fölé kényszerítettem, Fae lihegett. Azt hiszem leutánoztam a lihegését.

- Üss meg még egyszer.

Hihetetlen, hogy ezt mondtam. De érezni szerettem volna. Akartam érezni. Kár, hogy az akarás és a megtörténés között fényévek vannak.

- Mi lesz akkor?

- Megcsókollak.

Tudtam, hogy azzal magam mellett tarthatnám. Elnevette magát.

- Ugyan kérlek. Nem csókolsz meg.

Fae ki akarta hívni maga ellen a sorsot. Hozzá akartam férkőzni. Szorosabban. A bőre alá. Mi a franc? De nem tehettem róla.

- De igen - hajoltam a füléhez és hallottam, hogy a torkán reked a levegő - és akkor eszedbe sem fog jutni, hogy elköltözz. - mikor felzihált, majdnem én is úgy tettem. Csak mert kihozza belőlem.

- Tessék?

- Ne költözz el - bukott ki belőlem. A francba, Harry, mit csinálsz? El akartad küldeni magadtól, közben pedig azt mondod neki, hogy ne költözzön el?

- Mi van? - Faet annyira letaglóztam, mint magamat.

- Ne menj el.

- Ne nevettesd ki magad, Harry

Felmorrantam magamban. Mit művelek?

- Ne. Menj. - hajoltam a szájához - el.

- Nem parancsolhatsz nekem.

- De kényszeríthetlek rá.

Elképedt.

- Nem tudsz.

- Csak egy csók, Fae - dúdoltam a szája ellen.

Megtehetném. Megcsókolnám, és az enyém lenne. Soha senkit az égvilágon nem csókoltam meg. Oké, ez hazugság. Egy nőt, azóta senkit sem.

Mert tudom, hogy milyen az, ha tönkretesznek. Mint engem. De az nem érdekes. Nem tehettem meg senkivel sem, ezt tanították meg nekem. Ez volt az incidens utáni első lecke, amit megtanultam. Meg tanultam vele élni. Az emberi életet nem lehet úgy befolyásolni, ahogy én befolyásolnám. Mégis, valamiért, addig-addig ecseteltem neki, hogyan ütném meg ’megint’ a nőt, amíg ki nem harcoltam belőle.

A pofont.

A pofont, amiről azt hittem, nem történik meg.

Lefagytam, ahogy a szájára esett a tekintetem. Ott volt a pillanat. Hogy megcsókoljam. Hogy felemésszem. Hogy az enyém legyen és másnak esélye sem legyen rá. Azt hittem, hogy Fae nem fog megint megpofozni. Nem fogja kikövetelni belőlem az ígéretemet.

Fae térdei teljesen elgyengültek, ahogy közelebb hajoltam. A fülembe hatolt szinte a szívverése, mi kibuggyant a nyakán. Akarta, hogy megcsókoljam. Én is akartam. Azt akartam, hogy égjen a szám a szája ellen. Hogy amikor összeér a nyelvünk, összeomoljon a világa. Pontosan ezt akartam. De amikor összeért volna a szánk, a nyakához hajoltam. Fae nyüszögött és mocorogni akart, de nem hagytam.

Végignyaltam a nyakát hosszában, fel a füle mögé, ahogy beszívtam a vékony bőrét.

- Harry - tört ki hirtelen s összerezzentem.

- Idáig érzem, hogy milyen nedves vagy - mondtam neki halkan. Mekkora hazugság! - finom a bőröd, Fae. - hazugság. - Alul is ilyen finom vagy?

Sosem fogom megtudni.

- Harry. Mit csinálsz? - az erős, határozott lány zihálva reszketett a karjaimban. Meg akartam csókolni, meg kellett volna. De nem tettem. Nem akartam, hogy érezze.

- Csókollak - mondtam. - ahogy ígértem - hazudtam megint. Nem ezt ígértem. Jó nagy hülyének fog nézni, mert semmit sem fogok elérni vele. Elköltözik és ennyi. De nem csókolhattam meg. Még ha kurvára akartam is volna.

De mi értelme lett volna?

Elléptem tőle és a karjára néztem. Majd vissza a szemébe. Szexi volt. Ahogy megtámaszkodott, és levegőért kapva meredt rám, értetlenül.

Több oka volt, hogy nem csókoltam meg.

Egy, még nem tudom, hogy megérdemli-e a következményeit. De kiderítem.

Megfordultam és ott hagytam őt.

Alig jutottam levegőhöz.

A francba is, minek lélegezni, ha nem is élek szinte?

Jó ez nem igaz, de majdnem.

Belerúgtam az ajtóba, mert úgy sem éreztem. Felnevettem. Ahogy Fae pofonjait sem. Meg azt, hogy annyira megszorítottam a karját, hogy belilult. Nem csókolhattam meg, mert gyűlölöm. Azt, hogy nem érzem. Hogy csókoljak valakit, de nem is érzem?

Nevetséges.

Kész vicc vagyok. Egy semmi. De leszarom. Nem érdekel.

Ezzel velem jár. Sem érintés, sem hideg, sem meleg, sem fájdalom. Sem csók. Se semmi. Üres és hideg. Durva. Nyers. Élettelen. 

Nincs határ. Nem tudom mi a kevés és mi a túl sok.

Soha nem éreztem még boldogságot. Vagy szerelmet. Vagy bármi jót az életben. 

Egy nagy folt vagyok a rengetegben. Jégtömb. 

Ezzel jár, ha valaki kurvára érzéketlen. 

szóval tudom hogy nem ezt vártátok, de a csók jelenetet nagyobbnak és ütősebbnek képzeltem el. ez a szitu Harry szemszöge miatt kellett... de ami késik, nem múlik!!! :) 

Tizenkettedik Fejezet - POFON

helló mindenki! kicsit megcsúszva, de itt a következő. :) jó olvasást hozzá, remélem mindenki jól van. puszillak titeket! <34 

Amint Harry kilépett az ajtón - az ajtón, ami bent hevert a szobám közepén - rögtön egyedül éreztem magam. Lerogytam a kanapémra és csak bámultam magam elé. Nem pont Harry távozása miatt. Csak úgy beütött. Erősen a mellkasom bal oldalán. Kitört belőlem egy halk zihálás, az ajkaim beleremegtek. Meg úgy mindenem. Ez is csak akkor tűnt fel, hogy Jet feje rázkódott a térdemen. Megsimogattam a füle mögött, mire nyüszített és a tenyerembe bújt. Elmosolyodtam. Ahogy továbbra is lenéztem rá, megtelt a szívem valamivel. Pontosan nem bírtam volna körülírni, de meleg volt, és mosolyra bírt. Igazi mosolyra.

- Jók leszünk mi együtt, Jet 2.0 - mormoltam, mert ő velem volt. Az ölembe tette két mancsát, és végignyalta az arcomat. Az állam is leesett, de egy röpke ijedtség után, felnevettem. Nem tiltakozott, mikor magamhoz vontam és belefúrtam az arcomat a nyakába. Az ujjaim elmerültek a hosszú barnás-feketés szőrében, és megint nevetnem kellett, mikor a hideg, nedves orrát a nyakamba nyomta.

Mikor felnéztem, az ajtóban ott volt egy alak. Összefont karokkal a mellkasán, az ajtófélfának támaszkodott a bal vállával. Világos szűk farmer, bakancs, és egy szürke póló. A szám is elnyílt, mikor fekete most-keltem-fel hajához, borostás arcához értem. A szemei úgy hasították fel az enyéimet, pár pillanatra levegőt sem kaptam. Az ajkai szélén apró fél vigyor kunkorodott. Olyan magas volt, és magasztosan zabálni való, hogy oda akartam menni és felfalni. Beharaptam az ajkamat, mire Jet pillantása a számra esett.

- Elmondanád, hogy mi a fasz történt? - csattant fel, megtörve a megeszem a szemeimmel pillanatomat. - miért van betörve az ajtód? Majdnem infarktust kaptam, mikor megláttam, hogy az éjszaka közepén hívtál. Látom jó okom volt rá.

Felálltam és elé sétáltam. Jól esett őt látni.

- Hová tűntél? - billentettem oldalra a fejemet - hiányzott, hogy körülöttem lebzselj. 

Jet felvonta a szemöldökét.

- Mondd meg, hogy mi történt, külö..

- Jöhet az új ajtó, Jettie - ütögettem meg a karját s feltűnt, hogy milyen kemény is. - úgyis újat akartál, nem? Kiszedni már nem kell.

- Fae - teremtett le egyetlen szóval, még csak fel sem emelve a hangját. Lebiggyesztettem az ajkamat.

- Meg sem ölelsz? - tártam ki a karjaimat. Pontosan jól tudtam, hogy mennyire utál ölelkezni.

Jet hátra akart lépni, de hiába. Átfontam a karjaimat a derekán és a testébe fúrtam az enyémet. Hallottam, hogy beszippant egy éles levegőt. Ott állt, mozdulatlanul, utána még csak lélegezni sem tudott. Felpillantottam rá. Az állkapcsa rángatózott. Óh, hogy felidegesítette? Elvigyorodtam.

- Most már csak a csók kéne - búgtam neki csábos hangon. Jet szemei elkerekedtek és mindenhová nézett, csak rám nem. - csak egyet. - csücsörítettem, mire hátrált egyet, engem is magával húzva - aw, én lennék az első csókod? - kérdeztem, mire lepillantott rám. A kék szemeiben elsötétültek a kacskaringós fekete árnyak.

- Engedj el, Fae - morogta. Kényelmetlenül érezte magát. Én pedig totál hasznot húztam belőle. Lábujjhegyre álltam és tovább csücsörítve közeledtem az álla felé. Jet pedig hajolt el tőlem. - Fae.

- Olyan szép babáink lennének, JetJet, kipróbáljuk?

Jet arca bevörösödött! Ó igen, valóban zavarba jött a kérdésemtől, megint. Továbbra is kerülte a tekintetemet, bár megéreztem másét.

Észre sem vettem, hogy Harry ott áll és minket néz.

Szakadatlanul.

Teljesen lefagytam. Azt sem vettem észre, hogy Jet megpördült maga körül és a háta mögé von. Jetből egy soha nem hallott, állatias hang tört fel. Egész teste belerázódott.

- Te mit keresel itt? - mondta halkan az orra alatt. De ez a hang több volt, mint fenyegető. Beleivódott a falba, majd kicsapódott és megütött. Mindenhol. El akartam lépni tőle, de a keze szorított maga mögé. - azt kérdeztem mit. keresel. itt?

Harry tekintete rajtam lapult. Leesett oda, ahol fogtuk egymás kezét Jettel, majd vissza az arcomra.

- Itt lakom - válaszolt Harry, hanyagul. Csöpögött belőle a nem törődömség.

- Fae, pakolj össze.

- Mi? - nevettem - oké, engedj el - rángattam ki magam a karjából, hiába kapott utánam - ismeritek egymást?

- Nem - reagálta le Harry, miközben Jet vele egy időben igent mondott.

- Oooké? - kettejük közt váltogattam a pillantásaimat.

- Fae, pakolj. Hozzám költözöl.

Csak viccel.

- Félretéve a viccet, Jet, szere…

- Nincs helye a vicceknek. Azt mondtam - nézett a szemeimbe - pakolj. össze.

Pár pillanatra beszippantott a tekintete.

- Jet, semmi baj, Harry haver.

Amíg Jet rezzenéstelen arccal meredt rám, Harry elnevette magát. Üresen, de elnevette. Majd közelebb hajolt Jethez.

- Haver, Jet - mondta neki halkan, és elsőnek hallottam valamit a hangjában.

Színtiszta élvezetet.

Mintha örült volna, hogy ezt Jet képébe vághatja. Leesett az állam. Még akkor is próbáltam felkaparni, mikor Harry ott hagyott minket. Jet szemei idegtől ugráltak. Megfogta a karomat és behúzott a lakásomba.

- Pakolj össze.

- Nem.

- Fae, azt mondtam, hogy pakolj össze. Ne akard, hogy megismételjem magam.

- Pedig már papagáj vagy, hányadszorra is mondod? - tanakodtam vigyorogva. - és a válaszom továbbra is nem.

Jet felmorrant és elkezdett összepakolni helyettem. Kerek szemekkel követtem végig, ahogy középre hurcolja a dobozaimat - még mindig nem pakoltam ki teljesen, ez van.

- Jet - szólítgattam - Jet, figyelj rám. Semmi baj, hé, nézz rám.

Jet ledobta a dobozt a kezéből és olyan hévvel fordult felém, hogy hátra tántorodtam. Meglágyult az arca és utánam kapott. Megtartott.

- Fae - sóhajtott fel - ne haragudj.

- Elárulod, hogy mi volt ez? - lépdeltem elé s fölpislogtam rá - mondd el.

- El kell jönnöd innen - meglepett, mikor az előre hullott hajamat a hátamra sodorta. Mindketten a mozdulatát figyeltük. A pillanat megtört, ahogy folytatta - kérlek, Fae. Harry nem jó ember, hinned kell nekem.

Szűkült szemekkel tanulmányoztam őt. Jet mindig a tiszta gondolkodású, céltudatos ember, nem fél semmitől és senkitől. De hirtelen félelmet láttam a kék szemében. És nem maga felé nézve.

Hátráltam egy lépést, ahogy leesett.

Jet valóban féltett. Harrytől.

A dolog abszurditásán nevetni akartam. Tettem volna normálesetben. De nem ment.

Nem ment.

Ott álltam és figyeltem, ahogy Jet elém sétál, és a kezébe veszi az arcomat. Hüvelykujja lassú kört rótt a bőrömre, és értetlen módon, de libabőrös lettem. Elhagytam egy sóhajt valahol útközben.

- Jet - súgtam zavartan.

- Gyere velem. Kérlek.

Megijesztett, hogy elgondolkodtam a kérésén.

- Nem félek Harrytől. Nem ártott nekem.

- De fog - mondta nyersebb hangon, majd felsóhajtott. A fekete cikk-cakk a szemében ragyogni kezdett. - csak higgy nekem.

- Jet 2.0 megvéd. Nekiugrott, amint…

Elnyeltem a mondatot. Csak tetőztem a helyzetet. Jet szemei borúsak lettek.

- Amint? - sziszegte és remegett. Jet remegett az idegtől.

- Semmi, Jet, csak félreértette a helyzetet. Harry megtartott, amikor el akartam esni. Tudod milyen béna vagyok.

- Nem vagy béna - nevetés volt a szemében. De nem a humorral telt nevetés.

- Jet, nem megyek el innen - a szobámba mentem, hogy ruhát vegyek elő. Egy fekete leggings-t választottam ki, inggel, csizmával és bőrkabáttal. A hajamat kontyba fogtam és kis sminket vittem fel a szemeimre. Meg alá, hogy a karikákat eltűntesse.

Mikor kimentem, Jet hangját figyeltem.

- Rob, maradj itt, amíg vissza nem érünk. Nem jöhet be senki, megértetted?

Elcsodálkoztam. Jetnek csatlósa volt? Érdekes.

- Értettem, uram - bólintott.

- Mi folyik itt?

Jet megfordult, és nem kerülte el a figyelmemet, ahogy a tekintete végigszaladt rajtam. Elvigyorodtam.

- Szólj, ha inkább maradjunk a szobámban - kacsintottam rá, mikor az arcomhoz ért. Mintha pofán csaptam volna. Valószínűleg észre sem vette, hogy lecsekkolt. - ugyan, Jet - araszoltam közelebb és megigazgattam rajta a pólóját - csak nem azt gondolod, hogy túl sok a ruha rajtam?

- Fae. - morogta, bár hallottam, ahogy elakad a lélegzete útközben.

- Gyerünk, szép szemű - még közelebb hajoltam, de Jet elkapta a vállaimat és eltolt magától. Kerülte a tekintetemet.

- Iskolába kell menned.

- Van, aki iskolának hívja. Igaz, az is lehet egy jó kis tanítás - beharaptam az ajkamat, mikor lehunyta a szemeit. Aztán nem bírtam tovább, elnevettem magam. Jet a fejét rázta.

- Induljunk.

Felkaptam a cuccaimat és miután pár percre kiszaladtam Jet 2.0.-val, elindultunk suliba. Ez a Rob pedig ott maradt, Jet utasítása szerint. Hiába kérdeztem mióta van inasa, leintett.

 Jet mellettem kullogott, a messzi távolba bámult, zsebeibe csúsztatott kezekkel. Késztetést éreztem, hogy a karjába dugjam a kezemet. Így hát meg is tettem. Azonnal lenézett rám, elnyílt szemekkel.

- Mit csinálsz?

- A karom épp beléd hatol - vágtam rá és Jet arca égni kezdett. - épp kielégítik szexuális vágyaikat - kacsintottam - ha már te szűzies életet élsz.

- Hogy mondtad? - torpant meg. Ott álltunk az utca közepén és ő szinte lángolt a szavaimtól.

- Csak vicceltem, Jet - nevettem meglökve őt - gyere már.

- Akkor jó - mondta még és nem engedte, hogy belé karoljak. Jet furán viselkedett.

- Vicceltem, hé - nógattam őt komolyra véve a szót - mi a baj?

Mikor összenéztünk, kiszorult belőlem a levegő. Jet tekintete olyan közeli volt, olyan hevülten más, mintha nem önmaga lenne. Tikkadt torokkal szóltam rá a lábaimra, hogy működjenek. De szó szerint botladoztam.

Mire az iskolához értünk, kótyagos voltam. Nem csak az alvatlanságtól. Hirtelen Jet illatát is megéreztem. De úgy Istenigazából. Oké, ezt abba kell hagynod, Fae. Csak idegesíted, cukkolod, mert barátok vagytok.

De akkor miért gyulladt fel körülöttem minden, ahogy úgy nézett rám?

- Hol lesz óránk?

- Tessék?

- Jól vagy, Fae?

- Persze, miért ne lennék? - a gond ott kezdődött, hogy az iskola előtt állt Zayn. S le sem vette rólunk a szemeit. A hideg is kirázott tőle. - nem mehetnénk be valahol máshol? Mondjuk az ablakon?

- Azért van a bejárat, hogy azon közlekedjünk.

- Jet, kérlek? - néztem fel rá, szinte könyörögve. Valamit megláthatott a szememben, mert megenyhült az arca.

Bent tartottam a levegőmet, ahogy a homlokomhoz nyúlt és simogatni kezdett.

- Mit csinálsz? - kérdeztem halkan. Mi baja van? Mi bajom van? Mi bajunk van?

- Nem szeretem, ha ráncolod a homlokodat.

Még mondani akartam valamit, de akkor magához húzott. Igen, Jet magához húzott. Nem az ölelkezős fiú, de akkor átkarolta a vállaimat. A mellkasához simultam, és egy fajta védő páncélként vont körül. Oké, fura volt. De tetszett. Főleg, mert Zayn álla leesett.

Nem akartam bántani.

Soha nem tudnám őt bántani.

De nem bírtam ránézni. Nem, mert a szívem úgy döntött, feladja. Végig Jetre néztem fel, mintha erőt adna. Volt ennek egyáltalán értelme? Vegyük az ajándékot, amit rám hagyott. Akárhányszor Jet 2.0-ra nézek, elönt a melegség. Mint akkor ott reggel is. Megráztam a fejemet. Ne agyalj. Jet lenézett rám, és bár nem mosolygott, de láttam, hogy szeretne. Mi állította meg?

- Bejössz órára is?

Jet felvonta egyik szemöldökét.

- Úgy nézek én ki?

- Jet, ideje bejárnod.

Jet tekintete mögém kúszott, majd vissza rám.

- Tudod - hajolt közelebb - nem járok be, hogy korrepetálhass.

Az, hogy leesett az állam, kicsit sem volt túlzás. Jet flörtölt velem? Nem, biztos, hogy nem.

- Rossz korrepetitor vagyok.

- Nem hinném - megengedett egy félmosolyt. És őszintén ez volt a varázsa. Jet volt mogorva, parancsoló, túlságosan védelmező. De mikor mosolygott, a világ megállt körülötte. Ritka volt. Ritka, mert melengető volt és mélyről jött. Pont ezért volt értékes. - visszamegyek hozzád, összepakolok és megcsináljuk az ajtót.

- Jet, nem megyek el.

- De eljössz - zárta le. Szerinte - hozzám költözöl és kész.

Megszorította a vállamat, mi nála azt jelentette: törődök veled. Gondoltam én. Mindegy is volt. Mert amíg figyeltem Jet-et távozni, égetni kezdett egy másik tekintet. Belehasított a bőröm alá és mágnesként tapadtam felé.

Harry.

Harry keze ökölben volt és az üresség mellett, dühöt láttam a szemében.

És csak akkor esett le. Hát ezért volt ez a mutatvány Jettől. Harry előtt akart bizonyítani valamit? Ez nevetséges.

Miért félt ennyire Jet Harrytől?

Azt mondta, hogy nem ismerik egymást. Nem, nem, Harry mondta azt, hogy nem ismerik egymást. Miközben az agytekervényeim pörögtek ezerrel, Harry mellett akartam elsuhanni. De elkapta a karomat és megállított. A szorítása erős volt, határozott és épp, hogy nem fájt.

- Még mindig nem jönnek be a lila foltok a karomon, már nem divat, tudod? - hátra kellett billentenem a fejemet, hogy ránézhessek. Harry nem beszélt, csak bele akart furakodni a fejembe. - válaszolj, Harry. Mi van köztetek Jettel? - Harry ráncolni kezdte a homlokát, mikor leesett, hogy mit kérdeztem - minden perverzséget félre téve. Azt mondtad, hogy nem ismered.

- El akarsz költözni? - morogta az orra alatt.

- Én kérdeztem először - elrántottam magam, de a lendülettől majdnem a földön landoltam. Csak, hogy a jóságos Casperem utánam kapott. Visszahúzott és a mellkasának estem. Egyszerre nyílt el a szánk a közelségtől. És éreztem. Megindulni a bizsergést a lábujjamtól, ahogy érintkeztünk.

- Válaszolj.

- Nem - löktem el magamat - te válaszolj. Miért vagy veszélyes?

- Kérdeztem valamit - kezdte elveszteni a türelmét. - válaszolj, Fae!

Hátráltam még egyet, ahogy megemelte a hangját. Megráztam a fejemet és ott hagytam.

Nem izgatott, hogy szólítgatott. Szerencsére szólt a jelző és elkezdődött a tanítás. Akármennyire is igyekeztem nem Harryre és Jetre gondolni, csak ők jártak a fejemben. Jet teljesen megváltozott, ahogy meglátta őt. Harry arcán nem volt felismerés. Lehetséges lenne, hogy Caspernek valóban fogalma sincs Jet kilétéről?

Firkálgattam a füzetembe.

Költözzek Jethez? De nem akarok elköltözni. Miért kéne elköltöznöm? Ez az én életem. Jet rosszabb, mint Zayn.

Nincs Zayn. Szerencsére nem ült mellém.

Megmarkoltam a pad szélét.

- Miss Wallace? - szólított fel a tanár, de azt se tudtam, hol vagyok. - a választ.

- Én… - makogtam. Miről is volt szó? Valami versről? Ja, hogy ez matek.

- 1423 - jött a válasz a hátam mögül, suttogásként.

- 1432 - kiáltottam be. A tanárnő összevonta a szemöldökeit.

- Helyes válasz.

Hátrapillantottam és megütköztem Liam pillantásában. Barna szemei karikák voltak, és mikor egy mosolyt küldtem felé köszönetképp, biccentett egyet. A teremváltakozás miatt akkor mögöttem ült.

Óra után mellé álltam.

- Köszi, a választ.

- Nincs mit - mondta egyhangúan. Nem bunkón, csak olyan, élettelenül.

Úgy döntöttem, hogy elég a visszahúzódásból. Szükségem volt figyelemelterelésre, és Liamnek is.

- Honnan érkeztél? - mellé szegődtem, ahogy a folyosóra ért ki. Liam értetlenül nézett rám, mint aki nem érti, mit akarok.

- London.

- London? - lepődtem meg - én is. Vagyis a szomszédból, Skóciából, gondolom, az akcentusom elárul.

- Volt egy sejtésem, igen - vont vállat. Mikor elhaladtunk a szekrényem előtt, felsóhajtottam. Még mindig rá volt irkálva, hogy leszbikus.

- Megvársz? Kiveszem a füzetemet.

Kinyitottam a leszbikus szerkényemet, hogy kivegyem a leszbikus füzetemet.

- Ez a te szekrényed? - jött hirtelen a kérdés.

- Igen - mosolyogtam rá a vállam fölött. - sokatmondó, mi?

- És igaz? - billentette oldalra a fejét. Liam szemében kíváncsi fény gyúlt. Hogyha ez kell, hogy beszéljen valamit? Hát legyen. Jut eszembe, Missy. Vissza kellett hívnom, mivel tegnap este képtelen lettem volna csajos estét csinálni.

- Persze. - csaptam be az ajtót. Megnyaltam a hüvelykujjamat és letöröltem a koszt az L betűről. - legalább is szerintük.

- Szerintük? Nem a lányokat kedveled?

Elnevettem magam.

- Mint mondtam, szerintük igen. Hosszú sztori.

- Ráérek - leült kint a padra, és várta, hogy csatlakozzam. Széles vigyorral huppantam le mellé.

- Ez már haladás, Liam Payne. Beszélgetni akarsz? Wow! - mikor nem válaszolt, nem feszegettem a témát tovább - nem érdekes történet. Csak a barátnőmet piszkálták, és… megcsókoltam.

- Mit csináltál? - a nagy barna szemei elkerekedtek, mivel nevetésre kényszerített.

- Megcsókoltam, jól hallottad. Rögtön azután, hogy szerelmet vallottam neki.

- Hogy mit csináltál?

- Szerelmet vallottam. Trey egy bunkó seggfej, és rám hajtott, barátnőm előtt. Aki belé volt esve. Látni akartam Trey arcát, ahogy a vöröskéje szerelmet vall a lánynak, akit éveken át cukkolt.

Liam szótlanul tanulmányozott. Nem tudtam mit dönt el épp, de szinte a helyemig hallottam a gondolatait.

- Tudtad, hogy ez lesz, és te bevállaltad. Ez nem kis dolog, Fae.

- De az. Kit izgat, hogy mit gondolnak mások? - támaszkodtam meg a könyökömön - a lényeg, hogy én és a barátaim tudják az igazat rólam. És ha leszbikusnak hívnak? Egészségükre. Semmi bajom a melegekkel. Legalább ők különlegesek valamiért, tudod mit? Leszbikus leszek!

Liam arcára mosoly húzódott. Nem túl igazi, halvány, de mosoly volt.

- Megleptél, Fae Wallace.

- Te is. Mi ez a mosoly? - a mutató ujjammal benyomtam az arcát - jól áll a mosoly, mosolyogj többet.

Liam az ölébe pillantott.

- Hé - a kezéért nyúltam, de inkább visszahúztam az enyémet - nem akarok rád hajtani, oké? Semmi hátsószándék.

- Ilyenre nem is gondoltam.

- Akkor jó - nevettem halkan - csak örülök, hogy végre szóba álltál valakivel. Annak meg főképp, hogy az a valaki én voltam - mikor oldalra pillantottam, megláttam azt a szőke lányt, aki Harry lakásában volt valamelyik nap. Épp a pulóverét vette fel sietősen, de megláttam. A karját. - ne haragudj Liam, mindjárt visszajövök. Hé, csinibaba, várj meg! - szóltam utána, de mintha meg sem hallott volna. A női mosdóba tért be, és én berontottam utána.

- Mit akarsz? - értetlenül nézett rám.

- Mi történt a karoddal?

A szőkeség lesápadt.

- Semmi.

- Nekem nem semminek tűnt - a pulóveréért nyúltam. - kék zöld foltos vagy. Ő volt, ugye?

- Ő? - nevetett zavartan - nem tudom miről beszélsz.

- Harryről. Mutasd meg a karodat.

- Nem csinálok én semmit sem - lökte el a kezemet - hagyj békén.

Konkrétan egy szorítás nyoma volt a karján, és ha jól láttam, a háta felé is bekúszott. Olyan ideg jött belém, hogy megremegtek a lábaim alattam.

- Bántott? - kérdeztem halkan - hülye kérdés, persze, hogy bántott.

- Nem bántott. Nem… ő csak…

Megfordultam. Megkeresem és megverem.

- Hová mész? - kiáltott utánam - ne szólj neki!

De már mindegy volt. Louis-ba ütköztem a folyosón.

- Hol van Harry?

Louis elvigyorodott lazán.

- Végre a nyakába ugrasz? Épp itt volt az ideje. A szertárban, jobbra a folyosón. Ne rendezz féltékenységi jelenetet.

- Kösz. Hidd el, amit rendezni fogok, távol fog állni attól - morogtam és a szertár felé csörtettem.

A csizmám egy centis sarka dörömbölt a folyosón, olyan hévvel és erővel siettem. Megfogtam az ajtót és szinte kiszakítottam. Az, hogy épp egy másik szőke csaj nyakát bújta épp, meg sem lepett.

- Menj ki, Barbi.

- Nem Barbi vagyok.

- Leszarom, Barbi, húzz ki innen.

Harry ajkaira vigyor kunkorodott. Bár üres volt és semmissé tevő, tudtam, hogy élvezi a helyzetet. A szemét.

- Harry? - nézett Harryre, aki csak kitárta a karjait. - ez hihetetlen. - háborodott fel Barbi baba, és összeszedelőzködve kirontott a szertárból. - élvezzétek egymást - vetette még oda.

Az ajtó becsattant mögöttem. Mi pedig farkasszemet néztünk. Harry lazán a szertár falának dőlt a vállával. Én pedig fújtattam. A dühtől. Elé álltam és mikor szólásra nyílt a szám, más történt.

A kezem az arcán csattant. Az egész szertár belevisszhangzott. Casper arca komor lett, de még csak meg sem mozdította a fejét. Mintha meg sem érezte volna a lányos ütésemet. Az egocentrikus barom!

- Először sem tetszett, hogy megütöttél - vágta hozzám éles hangon.

- Te erre izgulsz fel? - kérdeztem gúnyosan.

- Arra, hogy vernek? Nem éppen.

- Arra, hogy vered a nőket - ordítottam az arcába. Harry homlokát ráncolta.

- Felvilágosítanál?

- A szöszi? Aki nálad aludt? Az egész teste olyan szép színes, mint az én karom? - húztam fel a kabátomat és kettőnk közé emeltem. Harry kiegyenesedett, és a karomat nézte. A szemei mögött dolgozott egy megfejthetetlen indok.

- Semmi közöd hozzám, Fae.

Ki akart kerülni, de megállítottam.

- De ahhoz igen, amit csinálsz a nőkkel. Tudod, gyűlölöm, hogy kisebbeket bántanak. Főleg, ha nőket.

- Ó igen - röhögött. Harry röhögött! Rajtam - hallottam az őrangyalról. Azt is megjátszod?

- Tessék?

- Előadod magad, mi? Mint mindenkinek.

- Nem értem miről beszélsz, de nem is fo…

Közbevágott.

- Láttam, amit a meleg barátoddal csináltál. Aztán meg az új fiú, Liam Payne. Komolyan, beveszi ezt valaki?

- Semmi közöd hozzám - vágtam vissza a szavaival.

- Nem vagy te őrangyal, Fae Wallace - hajolt le hozzám, közel. A lélegzete csiklandozta az arcomat. - csak egy játékos.

Arcon csaptam. Megint. És megint nem mozdult meg a feje.

Hirtelen történt.

Ahogy Harry felmordult a mellkasában. Ahogy beépített a szemközti szekrénybe, minden leborult róla. Lihegtem. A csuklómat a fejem fölé szorította s a térdeim elcsuklottak alólam. Egy fém valami a földön csörömpölő hangot hallatott, miközben én neki voltam feszítve a szekrénynek. Harry az arcomba lélegzett. Én beszívtam, amit kifújt. Beszippantottam őt. Az egész testem tűzben forgott, ahogy erős, férfias mellkasa a mellemnek feszült. A forróság lavinaként zúdult végig rajtam s én repültem. A dühtől és attól a csontritkító, fakó érzéstől ott lent az alhasamban.

Ó nem Fae, mondd, hogy nem izgatott fel a durvasága.

- Üss meg még egyszer.

- Mi lesz akkor?

A másik kezem szabadon volt. Amivel megütöttem.

- Megcsókollak.

Elnevettem magam.

- Ugyan kérlek. Nem csókolsz meg.

- De igen - hajolt a fülemhez - és akkor eszedbe sem fog jutni, hogy elköltözz.

Felziháltam. A közelségétől. A hidegtől, mit a teste árasztott. Nem az a téli hideg volt. Inkább az aurája volt hideg, fagyos. Ő volt maga hideg. Megfagyott.

- Tessék?

- Ne költözz el.

Elnyílt a szám, majd becsuktam. Mi van?

- Mi van? - nevetni akartam megint, de nem ment.

- Ne menj el. - ismételte. Nyersen, komoran, de megütött. Nem tudom hol, de megütött.

- Ne nevettesd ki magad, Harry.

Felmorrant.

- Ne. Menj. - hajolt a számhoz - el.

- Nem parancsolhatsz nekem.

- De kényszeríthetlek rá.

Elképedtem.

- Nem tudsz.

- Csak egy csók, Fae - dúdolta a szám ellen - és nem költözöl el.

- Mit képzelsz magadról? - dühös voltam. Főleg azért, mert valahogyan ki akartam próbálni. A csókját. - hogy aztán engem is megverhess? Nem, nagyfiú, engedj. el.

Éreztem, hogy sajogni kezd a csuklóm.

- Élvezte - mondta egyszerűen - nem bántottam. De ha elmész, megteszem.

- Nem teszed.

- Először a haját fognám meg, aztán a torkát - ecsetelte és a tenyerem bizsergett. Megint be akartam neki húzni. - az ujjaim nyoma napokig ott lesz a bőrén, Fae. - tartottam magam. Megemeltem a kezemet, de nem nyúltam hozzá. - talán nem csak a kezeimmel érek hozzá.

Nem bírtam tovább. Remegtem. Nem is, reszkettem. Lehunyt szemekkel akartam nyugtatni magam, de nem ment. El akartam zárni az összes nőt előtte mániákusan, hogy ne érhessen hozzá.

Csatt.

A pofon másodpercekig visszhangzott. Hangosan kaptam levegőért, ahogy a szemeimbe nézett. És a rohadt vigyor ott kunkorodott az ajkán, kihangsúlyozva a gödrét.

Direkt csinálta!

Nem akarta tovább bántani, csak ki akarta hozni belőlem. Kikényszerítette a pofont.

A szemét.

A vér is megállt bennem, ahogy lefagyott a mosolya, tekintete a számra esett.

Velem pedig megfordult a világ.